Ha szomorúan érkeznek, jókedvűen távoznak

0
450
Fotók: Gyulafehérvári Caritas

Gyerekkori ízek, szívet melengető ölelések idéződnek fel bennem, miközben Magdi néni almás süteményét majszolom a csíkcsicsói időscsoport társaságában. Különböző méretű és színű csipkék, gesztenye, csipkebogyó, fenyőtoboz és ragasztópisztoly megy kézről kézre, miközben készülnek a szebbnél szebb őszi dekorációk. A csíkcsicsói idősekkel is foglalkozik a Gyulafehérvári Caritas a helyi önkormányzattal partnerségben.

„Az idősekben van az élet bölcsessége: egy szép idős arc, egy gyönyörű idős kéz, a meghozott korábbi döntések ezreinek lenyomata. Minden szépkorú hordoz magában egy történelemkönyvet, amelyből sokszor érdemes meríteni, tanulni. Mindig több leszek egy kicsivel, amikor velük töltök időt. A lelkük hatalmas kaput nyit meg, ahonnan csak úgy árad a szeretet” – vallja a Gyulafehérvári Caritas munkatársa, Kakucs Szidónia programfelelős.

„Hálát adok a jó Istennek, hogy ezt a munkát bízta rám, nagyon örülök, hogy megalakult ez a csoport” – mondja Dani Mária szociális munkás. A nappali foglalkoztatás a községben már a nyáron elkezdődött, először a plébánia biztosította a helyszínt, most ideiglenesen a régi iskola két tantermét foglalták el. A hetente háromszor zajló foglalkozások alapját a torna, énektanulás, memóriajátékok, kézműves foglalkozások képezik. A csoportfoglalkozások célja a mozgáskompetencia fejlesztése, az aktív életforma fenntartása, új célok megfogalmazása, egészségmegőrzés.

Miért is szeretnek a foglalkozásokra járni? Teszem fel a kérdést nemcsak magamnak, hanem az időscsoport tagjainak is: „Nagyon szeretek ide járni, jók a társak, megértjük egymást.” „Mindent szeretek, alig várom a hétfőt, a szerdát és a pénteket, hogy jöhessek.” „Kikapcsolódom, jól érzem magam, jó a csapat. Mindenki más, mindenki különböző, egyedi. Úgy érzem egymást pozitívan töltjük fel. Jó kedvvel jövünk ide, vagy ha szomorúan jövünk, akkor jó kedvvel távozunk.” „Nagyon örvendek, hogy megalakult a csoport. Jól érzem magam itt, mindenkit szeretek, tisztelek.”

Mint Szidóniától megtudom, tervekből és elképzelésekből nincs hiány: szeretnék megünnepelni a születésnapokat, kirándulni mennének, tematikus előadásokon vennének részt, valamint szívesen ismerkednének más időscsoport tagjaival. Ebben a hónapban az idősek világnapjának megünneplésére készülnek, a helyi polgármesteri hivatallal együttműködve: az ünnepség a csicsói templomban kezdődik majd, a 11 órától kezdődő szentmise keretében az időscsoport énekel, a rendezvény 12:30-tól a helyi kultúrotthonban folytatódik, ahol a csíkszeredai Napsugár idős zenecsoport, a madéfalvi dalkör, citeracsoport és a székelyudvarhelyi időscsoport vidám előadásait élvezheti a közönség.

Az EGT és a Norvég Alap 2014-2021 közötti időszakra szóló „Helyi fejlesztés, szegénységcsökkentés és a romák fokozott integrációja” program által finanszírozott Csíkcsicsói Integrált Közösségi és Szolgáltató Központ elnevezésű projekt a szegénység és a társadalmi kirekesztés csökkentésére irányuló helyi fejlesztési intézkedések végrehajtását célozza meg. A projekt célja egy integrált közösségi és szolgáltató központ létrehozása, amely hozzáférést biztosít szociális szolgáltatásokhoz, oktatáshoz, egészségügyi ellátáshoz, foglalkoztatáshoz és lakhatási szolgáltatásokhoz gyermekek, felnőttek és idősek számára. A projektet a csicsói önkormányzat valósítja meg, amelyben partner a Gyulafehérvári Caritas.

György Mária Angéla

Forrás: Gyulafehérvári Caritas