Nem illik túl boldognak lenni…

0
1563
Illusztráció: Pixabay

„Addig örvendj, fiam, amíg gyermek, s gondtalan fiatal vagy!” – hallottuk ezt sokszor zsenge korunkban, s persze minden figyelmeztetés ellenére igyekeztünk minél hamarább felnőni. Nem gondoltunk bele, hogy a felnőttek miért siratják a parancsolgatásoktól, irányításoktól, szabályok garmadájától elnehezült gyermekkort, amikor nekik mindent szabad, bármit lehet, s akárhogyan. Gondoltuk. Azt viszont nem sejtettük akkor még, hogy még csak nem is a felelősség és hétköznapi gondok terhétől mentesülnének a nagyok, sokkal inkább a hétköznapok örömét sírják vissza. Mert bizonyos kor felett már nem illik boldognak lenni. Bizonyos életszakaszba jutva már nem illik hangosan nevetni, túlságosan élvezni a jól sikerült ebédet, dicsérni a gyermeket, felrázni az elalvó házasságot.

Már évekkel ezelőtt megfigyeltem, hogy gyermekkorom körülrajongott, jóképű iskolafiúi, legszebb hajú lányai, miután férjhez mentek, megnősültek, lassacskán elvesztették ragyogásukat, népszerűségüket, szépségüket, életörömüket. Kötelező módon. A gyermekkorunkban ismételt szlogen átváltott az esküvő napján erre: Örvendj, fiam, használd ki, élvezd ki, ez még a te napod, mert aztán…”. Aztán jön az illedelmes beborultság, fásultság, elhanyagolt frizura, kocsmában rekedt férjek, lyukasra mosogatott ujjak. Ez az élet rendje. S ami nem rendszerint működik, feltűnő. Ha a házasfelek 15-20 évnyi együttlét után is kézen fogva sétálnak, különös. Biztos, hogy egyiküket megcsalja a másik. Vagy mindketten csalnak. Senki sem húzhatja eddig. Boldogan semmiképp. Egyszerűen nem illik. Harminc és negyven felett unni kell a levesfőzést, legyinteni, ha a férjről kérdeznek, s panaszkodni a hálátlan gyermekekről. Bizonyos kor felett illik belehalni a munkába, a párkapcsolati válságba, a gyászba, a gyomlálásba, a rántáskavarásba. Bizonyos kor felett illik haragban lenni legalább két kollégával, három unokatestvérrel, s lassacskán az összes szomszéddal.

Illusztráció: Pexels

Bizonyos kor felett nem illik intenzíven szeretni, megjavulni, változni, önismeretet tartani. Bizonyos kor felett nem illik segítséget kérni, terápiára járni, házasságot megmenteni, mert mit mondanak, mert kilógunk a sorból… Különös szabályok uralkodnak körülöttünk: ha már nem vagyunk gyermekek, nem illik mindenek felett becsülni az ajándékba kapott életet, de ha már megvénültünk, illik Istent s békét keresni. Vajon mi lenne, ha megfordítanánk? Ha az évek gyarapodásával nem a korai halálra, hanem állandóan a minél magasabb életminőségre és belső békénk, méltóságunk megóvására törekednénk?