Szent Ferenc nyomdokain Mikházán

0
1001

Mikházán szakrális múzeumot áldott meg Kovács Gergely gyulafehérvári érsek június 26-án, adtuk hírül korábban. A múzeum a kolostor nyugati szárnyának két szobájában kapott helyet, a Ferencesek a nyárádmenti „Szentföldön” címet viseli és Mikháza egykori igen gazdag, több mint tíz helységbe szétszóródott ferences örökségéről nyújt árnyalt összképet.

A kiállítás megnyitóján Urbán Erik ferences tartományfőnök más elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni, ezért Szent Ferenc ünnepéhez kötődően mutatott be ott szentmisét. Csíki Dénes plébános meghívására mintegy törlesztette tartozását a hívek felé az erdélyi ferencesek elöljárója.

Október 9-én, vasárnap az ünnepélyes szentmisét a környékbeli paptestvéreivel közösen mutatta be Urbán Erik, a szentmise prédikációjában a napi evangéliumból kiindulva arról beszélt, hogy mennyire fontos a hála, a hálaadás. Említette azt is, hogy Szent Ferenc a hálát visszaadásnak nevezi, vagyis úgy tudjuk megköszönni a jót a jó Istennek, aki minden jónak a forrása, hogy visszaadjuk neki tetteink által a jót, amit a jó Istentől kapunk. A jónak a tettekben kell megmutatkoznia. Hogy keresztények akarunk lenni, az úgy történik meg, ha engedjük, hogy Jézus magához öleljen minket, testével, lelkével tápláljon. Csodák történnek az életünkben, amelyek külső szem számára nem láthatóak — minden szentgyónásunk ilyen — ezeket s az ezek nyomán történő változásokat kell nekünk keresztény életünkkel, tetteinkkel megjeleníteni, úgy köszönni meg a mi életünkben végbement csodát, hogy tetteinkkel azt a mások életében lehetővé tesszük. Éljünk úgy, biztatott a szónok, hogy a mi jótteinket látva mások is dicsérjék Istent.

(A teljes homíliát ITT nézhetik/hallgathatják meg.)

Fotó: Kiss M. Richárd