Szent Gellért, aki szerencsére István király udvarában „ragadt”

0
345
A székesfehérvári Szent Gellért-szobor, amely a püspököt és az általa oktatott Szent Imre herceget ábrázolja. Fotó: pecsiegyhazmegye.hu

Ha nem alakult volna ki belpolitikai válság Szent István király halála után a magyar királyságban, talán nem is lenne ma a magyar vértanúk sorában az egyik legismertebb szentünk, Gellért püspök, aki eltökélt bátorsággal szállt szembe először a pogány restaurációt támogató Aba Sámuel királlyal, majd a németeknek az országot kiszolgáltatni akaró Péter királlyal szemben is. Pedig csendes, szemlélődő szerzetes volt eredetileg, egyáltalán nem tervezte, hogy beavatkozik a politikai életbe, sőt, amikor hazájából útnak indult, nem is gondolta, hogy István király udvarában fog ragadni.

Szent István király után Orseoló Péter került a trónra, mivel az első magyar királynak minden fiúgyermeke meghalt, mire őt magát is eltemették. Az új király István unokatestvére volt, leányágon. Azonban Péter király trónra kerülése után egyfajta erőltetett feudalizációt igyekezett megvalósítani, ráadásul uralma alatt állandóan belharcok dúltak az országban, ami ugyanakkor egyre kezdte elveszíteni függetlenségét: a magyar királyság formailag a Német-Római Birodalom hűbéresévé vált. Az áldatlan politikai helyzet miatt Szent Gellért vezetésével egy főúri összeesküvés szerveződött főként azért, mert attól féltek, hogy Péter király uralkodása romba döntheti a keresztény királyságot, amit Géza fejedelem és István király komoly erőfeszítések árán megalapozott. Pedig Gellért püspök eredetileg egy csendes, szemlélődő, tudós alkat volt – így fogalmaznak róla a Magyarország története című, Magyar Televízió megrendelésére készült dokumentumfilm-sorozatban. Nem is azért utazott Magyarországra, hogy beleavatkozzon a politikai életbe, sőt eredetileg nem is a magyar királyság volt úti célja.

Egy vihar miatt került a magyar királyságba

Velencében született valamikor a 970-es évék végén, esetleg 980-ban, kevés bizonyítható adat maradt fenn az életéről, a legtöbb információt legendák őrzik. Kisgyermek korában súlyosan megbetegedett, de felépült, gyógyulása után pedig egy bencés kolostorba küldték, ahol széles körű oktatásban részesült: a teológiai tanulmányok mellett zenét, nyelvtant, filozófiát és jogot is tanult. A bencések rendjében az apáti tisztséget is megkapta, de nem sokáig élt vele: lemondott a rend vezetői posztjáról, hogy régi vágya szerint elutazhasson és letelepedhessen a Szentföldön. A Szent Gellért-legenda szerint éppen egy szentföldi zarándokútra készült, de egy vihar miatt meg kellett szakítania az útját Isztria közelébe (az Isztriai félszigeten ma Horvátország és Szlovénia osztozik). A történet szerint a pannonhalmi apát kérésére 1018 körül Magyarországra utazott tovább, az akkori magyar püspökök mindenáron meg akarták győzni, hogy a királyuk mellett maradjon. István király nagy örömmel fogadta az udvarában a művelt bencést, aki ott is ragadt a királyi családnál és nem sokkal ezután a trónörökös, Imre herceg nevelője lett, miután pedig Imre felnőtt, azaz 16 éves lett, Gellért úgy érezte, elvégezte a rá bízott feladatot és Bakonyi-hegységben lévő bakonybéli monostor egyik kunyhójába költözött be és hét évet élt ott remeteségben.

1030-ban azonban, a Maros-vidék urának, Ajtonynak a legyőzése után István király püspökké nevezte ki és új feladattal bízta meg: a csanádi egyházmegye megszervezésével. Gellért püspök nagy lendülettel fogott a térítő munkához: Csanádon székesegyházat épített (annak a helyén ma egy kisebb templom áll), majd iskolát és bencés apátságot alapított, egyébként magyarul tudó bencés szerzetesek segítettek neki prédikálni a helyi lakosok között, s bár keveset tudott magayrul, élete végéig nem sikerült annyira megtanulnia, hogy az evangéliumot ő maga tolmácsolja a magyar lakosságnak. Ezek mellett még a tudományokkal is volt ideje foglalkozni, például érdekelte a csillagászat. Ekkortájt született Deliberatio eliberatio Gerardi Moresauae ecclesiae episcopi supra hymnum trium puerorum, magyarul: A marosi egyház püspökének, Gellértnek értekezése a három ifjú énekéről című egyetlen ránk maradt, monumentális teológiai munkája, amely Szent István király Intelmei mellett a magyarországi latin nyelvű irodalom másik legrégebbi kéziratos maradványa. „Terjedelmes tanulmány ez a Nabukodonozortól tüzes kemencébe vetett zsidó ifjakról. Tartalmilag is, alakilag is a legziláltabb középkori iratok közé tartozik. A Szentírást magyarázó teológiai fejtegetések szeszélyesen keverednek benne a skolasztikus filozófia tételeivel. Dogmatikus elmefuttatások, bibliai értelmezések, erkölcsi oktatások, elvont bölcselkedések, grammatikai, történeti és természettudományi elemek halmozódnak fel lapjain” – írják róla az Arcanum honlapján.

A politikaformáló főpap

Az István király halála utáni években Gellért már a legtekintélyesebb politikaformáló magyarországi főpapként élt és működött a köztudatban, aki szembeszállt a pogány restaurációnak teret engedő Aba Sámuellel (megtagadta tőle például a húsvéti koronázást), Magyarország harmadik királyával és a német birodalom iránti túlzóan erős hűségéről ismert Péter királlyal is. Éppen Csanádon határozták el, Gellért vezetésével a Péter király politikájával elégedetlen főurak, hogy hazahívják külföldről a korábban megvakított és száműzött Vazul fiait: Andrást, Bélát és Leventét (az első kettőből később, mint tudjuk, király lett). 1046 szeptemberében püspöktársaival a hazaérkező hercegek köszöntésére sietett, amikor a minden papban ellenséget látó, Vata törzsfő által felbujtott pogány tömeg megtámadta az akkor Kelen-hegynek hívott dombos területen: elfogták, egy kétkerekű kordélyba ültették és lelökték a hegy meredek oldalán, majd lándzsával átdöfték és megkövezték 1046. szeptember 24-én (egyes források szerint augusztus 29-én).

A holttestét először ott, a hegy lábánál temették el a korai források szerint a pesti Nagyboldogasszony templomban és ez a feljegyzés félreértésekre adott okot. A legtöbb lexikonban a mai napig azt írják, hogy Gellért püspököt eredetileg a Duna pesti oldalán, a belvárosi plébániatemplomban temették el, merthogy a feljegyzések Pestet emlegetnek: ott a templomnál még egy felirat is olvasható, miszerint rövid ideig ott pihent volna a mártír püspök, pedig ez valószínűleg nem igaz. Gellért idejében ugyanis a Duna budai oldalát hívták Pestnek, mert ott éltek azok a szláv mészégetők, akik munkájukból adódóan azt a területet kemencének, azaz a maguk nyelvén pestnek hívták. Gellért sírja tehát soha nem volt a mai pesti Nagyboldogasszony-templomban, hanem a Gellért-hegy lábánál. A félreértést valószínűleg az is erősíthette, hogy a boldogasszony kifejezést Szűz Máriával kapcsolatban a hagyomány szerint éppen Gellért találta ki, úgy is tartják számon a püspököt, mint Szűz Mária magyarországi tiszteletének első és leghatásosabb terjesztőjét. Földi maradványait azonban, a halála után néhány évvel elvitték Csanádra, ahol az általa alapított bencés apátságban temették el. 1083-ban, Imre herceggel és István királlyal együtt avatták szentté I. (Szent) László király kérvényezésére.