Megújult az előpataki Szent Kereszt felmagasztalása kápolna

0
1008
Fotó: Szent József plébánia/Facebook

Felújították a sepsiszentgyörgyi Szent József plébánia filiájaként működő Szent Kereszt felmagasztalása kápolnát Előpatakon a magyar kormány támogatásával. Ezúttal elsősorban a falak rendbehozására koncentráltak, de tervezik, hogy majd a kápolnához vezető utat is járhatóbbá tegyék.

A Sepsiszentgyörgy közelében fekvő kis település katolikus híveit harmincra becsülik, de imádságos, összetartó kis közösség, amelynek kápolnája különleges történelmi időszakban épült: 1848-49-ben és Erős Sándor kanonok szentelte fel 1851-ben. Szabó Lajos kanonok nyugalmazott plébános fontos feladatkörei mellett szívügyének tekintette az egyházi épített örökség védelmét, amely során résztámogatást igényeltek és kaptak is a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-től a kápolna felújítására. A pályázatban vállalt feladatok megvalósítása a jelenlegi plébános, Ilyés Zsolt irányításával zajlott. Felújították a külső falakat, vízszigetelték és lefestették a falszerkezeteket, a kápolna előtti területrendezés során pedig kialakítottak egy kis lekövezett teret is. A jelentősen felfelé ívelő infláció miatt idén már nem tudták megvalósítani, de továbbra is tervben van az út és a kápolna közötti kövezett feljáró kialakítása is.

Forrás: Szent József plébánia/Facebook