Az identitást megőrző csángó „sziget” Csíkszeredában

1
1135
Fotók: Csíkszeredai Csángó Kollégium/Facebook

Tavaly októberben avatták fel és bocsátották a diákok rendelkezésére a Csíkszeredai Csángó Kollégiumot, amely eddig a középiskolai korosztálynak biztosított továbbtanuláshoz otthont, de idéntől már hetedik osztálytól lehetett jelentkezni bentlakónak. Több is ez, mint kollégium, hiszen nemcsak otthont, jó társaságot biztosít, a diákok ott ugyanis testben-lélekben-szellemben egyaránt növekedhetnek. Idén is hamarabb kezdték a tanévet, hogy valódi csapatként működhessenek a következő hónapokban is.

A Tanorok utcában a magyar kormány támogatásával felépített intézmény elsődleges célja nyilván az volt és ma is az, hogy a moldvai csángó magyar gyermekek anyanyelvi oktatásának ne legyen akadálya, hogy messze élnek az ezt biztosító városoktól, ugyanakkor már eleve úgy indult, hogy nemcsak tető lesz a diákok feje fölött, hanem egyfajta nevelőközpont is. Vagy ha úgy tetszik, őrző és gyarapító művelődési központ, hisz azóta is komoly hangsúlyt fektetnek a csángó identitás megőrzésére, és érdekes előadásokban, közös programokban van része az ott lakóknak amellett, hogy különösen ügyelnek a lelki táplálékra is. A csángó diákok eddig is tanultak Csíkszeredában, de mindig szétszórva, különböző bentlakásokban. Az intézmény szükségességét mi sem igazolja jobban, mint a tavalyi ünnepélyes átadáskor a Pogár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége elnöke által kiemelt mondat: „Ha nekünk is ilyen kollégiumunk lett volna, tanulószobával, számítógépes teremmel, étkezdével, akkor én már rég professzor lennék, és nem ilyen, csak az élet által képzett csángó, akit az iskola után az élet viharai tanítottak meg sok mindenre.” Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke az avatóünnepségen lélekmentésnek nevezte az intézmény megszületését, amelyet már az ünnepség előtt birtokba vettek a diákok. Egyébként a csángó fiatalok csíkszeredai oktatásának már több mint harmincéves története van, csak most már a megfelelő helyszín is adott hozzá. Borbáth Erzsébet helyi tanárnőnek köszönhetően már 1990-ben megkezdődött a csángó magyar fiatalok beiskolázása.

Biztonságos otthon

A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) a magyar kormány támogatásával, három évvel ezelőtt vásárolta meg a Tanorok utcai ingatlant, amelyben ma már 11 külön fürdőszobával rendelkező szobában laknak a magyar nyelven továbbtanulók, teljesen ingyen, közel hatvanan. Az intézmény megálmodói és vezetője, Ferencz Gabriella is fontosnak tartják, hogy ez a hely ne egyszerű bentlakás, hanem otthon legyen, például az a diák, aki Magyarfaluból érkezik a városba, az 170 kilométerre költözik el négy évre. Számára nagyon fontos, hogy biztonságos otthonra leljen, ahol megnyílhat, barátokat szerezhet és jól érezheti magát. Az elmúlt tanév és a frissen indult 2022–2023-as iskolai év kezdetei is ezeket az elképzeléseket igazolják. Segítik a tanulásban a diákokat, hogy felzárkózzanak a középiskolai követelményekhez. Emellett nagyon sok kulturális programot és sportrendezvényt szerveznek. Ez az előnye annak, hogy az ott tanuló csángó fiatalok egy helyen lakhatnak. Kicsit hátrány ugyanakkor, hogy kevesebb kapcsolatuk van a székely diákokkal, mint korábban, amíg más iskolák bentlakásaiban voltak, viszont nagyon szívesen viszik most a saját kollégiumukba a székely osztálytársaikat. Egyre inkább egy hellyé fejlődik az intézmény, amely kulturális központként is igyekszik működni egyre több olyan rendezvénnyel, amelyekkel a moldvai magyarság kultúráját népszerűsítik, s bemutathatják a székely városban a csángó diákok szülőföldjét, viseleteit, szokásait. A tágas közösségi teremben előadásokat, különböző kulturális programokat szerveztek már és terveznek még többet a jövőben, emellett étkezde és több, modern felszereléssel ellátott tanulószoba áll a diákok rendelkezésére.

A tanulók és nevelőik közös munkájának egyik különleges állomása a gyermeknapi színes programsorozat volt az idén júniusban. A gyimesközéploki gyermeknapi ünneplésnek már komoly hagyománya volt, de újdonságként most már a csíkszeredai kollégisták körében is megszervezik. A program már május 31-én este elkezdődött közös filmnézéssel. Elsején reggel több program közül is választhattak a diákok: volt henna-festés Karácsony Kingával, pólófestés különböző technikákkal, kipróbálhattak egy izgalmas szabadulószobát, tartottak csocsóbajnokságot, volt vizeslufizás. Ebéd és fagylaltozás után a nap fénypontja, a nagy főzőverseny következett: négy csapat mérte össze főzőtudományát, az eredményt pedig közösen megvacsorázták.

A régi hagyományokhoz híven idén is megtartották a végzősök búcsúztatását, a búcsúvacsorát. Különleges volt az idei alkalom, hiszen először vettek részt a szakiskolát végzett diákok is. Különleges meghívottak is eljöttek erre az alkalomra: ott volt Gál Emília, Hegyeli Attila és Gelei Botond a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének képviseletében, az érettségiző diákok korrepetáló tanárai, Sárközi Sándor piarista atya, valamint a kollégium teljes munkaközössége. Köszöntötték a végzősöket, és Ferencz Gabriella kollégiumvezető elbúcsúzott a diákoktól. Az est fénypontjaként a kisebb évfolyamos diákok köszöntötték végzős társaikat dallal, verssel, személyesen nekik szóló szöveggel és videóval. Az ajándékozás sem maradt el, a kollégium egy fotókollázzsal és egy pólóval ajándékozta meg a tanulókat. A végzősök is elköszöntek a nevelőktől, a kollégiumtól, megható pillanatokat varázsolva a nagyterembe, hiszen mindannyian együtt énekelték a Hazám, hazám, csendes hazám című népdalt, amelyhez az évek során sok közös élménye fűződik a „csíkszeredai” csángóknak.

Közös ünneplések, táncház, szentmisék

Több érdekes előadást is meghallgathattak és közös programokon vettek részt a bentlakók a múlt tanév során. Együtt készültek a húsvéti ünnepekre: búzát ültettek, tojást festettek, nagytakarítást végeztek az utcájukban, a házban és a lelkükben is. Sárközi Sándor lelkiatya vezetésével keresztutat végeztek, és imával, énekkel készítették fel lelküket a feltámadás megünneplésére. Júniusban András Ágota fogorvosnő tartott praktikus bemutatót a közösségi teremben. Van saját focicsapata is a kollégiumnak. Tavasszal pedig két hónapon át nyílt napokra hívták az oktatási programban részt vevő V–VIII. osztályos diákokat és szüleiket azzal a céllal, hogy az érdeklődők bepillantást nyerjenek a kollégium életébe. A bentlakók jó szívvel fogadták a kisebb diákokat, büszkén vezették körbe a kollégiumban és meséltek nekik a középiskolás évek szépségeiről, kihívásairól. Tizenhat oktatási helyszínről 210 tanár, diák és szülő látogatta meg a kollégiumot. Márciusban tanulmányi kirándulást szerveztek Kolozsvárra, illetve farsangbúcsúztató táncházat is tartottak.

A tanévzáró ünnepségük is meghitt, családias hangulatban zajlott. Szentmisével és évértékelő beszélgetéssel búcsúztak legutóbb egymástól a bentlakók és nevelőik. Az ünnepségen hálát adtak a tanévben elért sikerekért, örömökért, programokért, a szentmise végén pedig elköszöntek Sárközi Sándor piarista atyától, aki tizenhárom évig volt a Csíkszeredában tanuló csángók lelki gondozója. De sokáig nem vettek búcsú egymástól a diákok, ugyanis a kollégium tanulói és nevelői első alkalommal vehettek részt a július 31. és augusztus 5. között megrendezett II. Összmagyar Középiskolás Táborban Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi Szövetség közbenjárásának köszönhetően. Az új tanév pedig idén is hamarabb kezdődik náluk: már augusztus 30-án benépesült a kollégium, 25 új diák érkezett, számukra még az iskola megkezdése előtt pár napos felkészítő tábort tartottak. A diákok Pusztináról, Magyarfaluról, Dumbravénről, Gajdárról és Gyimesbükkről érkeztek Csíkszeredába. Az érkezés után elfoglalták a szobáikat, bejárták a kollégiumot. Ezt követően kétnapos program keretében megismerhették egymást, a nevelőket, a korrepetáló tanárokat, a kollégium házirendjét, bebarangolták a várost, meglátogatták az iskolákat. Péntek este nagy izgalommal és Isten hozott táblával várták a nagyobb diákokat, akikkel közösen szombaton egész napos összerázó, csapatépítő napot tartottak. A nap végére már nem voltak új és régi diákok, kollégák: egy nagy vidám csapat alakult, akik örültek egymás társaságának, és egy emberként hasonlóan aktív, tartalmas és derűs tanévet kívántak egymásnak.

Összeállítottuk az MCSMSZ és a Csíkszeredai Csángó Kollégium hírei alapján, megjelent a Vasárnap hetilap 38., azaz szeptember 18-i számában.

1 HOZZÁSZÓLÁS