A társadalom megítélhető arról, hogyan bánik az időseivel

0
697
Fotók: a Nagyváradi Caritas Catolica Facebook-oldala

Három aranyév ért véget a nagyszalontai szépkorúak életében, ugyanis szeptember 13-án tartották a zárórendezvényét a Nagyszalontai Szépkorúak Közössége (Bunicii Comunității Salonta) elnevezésű Uniós pályázatnak, amelynek keretében ingyenes napközi foglalkozásokon vehettek részt, valamint ingyenes otthoni gondozásban részesülhettek a közösség 65 évnél idősebb tagjai – tájékoztatott a Nagyváradi Caritas Catolica Facebook-oldala. A projekt keretében több mint 180 szépkorú részesülhetett integrált szociális ellátásban.

A hároméves projektben a főpályázó Nagyszalontai Önkormányzat a napközi központ foglalkozásait biztosította, míg projektpartnerként a Nagyváradi Caritas Catolica az otthoni beteggondozást biztosította a szalontai munkaponton.

A keddi zárórendezvényen Molnár Ildikó projektmenedzser köszöntötte az egybegyűlteket a Slavia szálló konferenciatermében, majd Böcskei László megyés püspök osztotta meg gondolatait. Hangsúlyozta, hogy a hasonló projektek értéket teremtenek a közösségben, hiszen az egész társadalom megítélhető arról, hogyan bánik az időseivel. A főpásztor köszönetet mondott a projekt nagyszalontai kezdeményezőinek, valamint a Caritas Catolica csapatának, amely az egyház segítő kezeként 1997 óta végez beteggondozást nem csak Nagyváradon, hanem már a kezdeti időktől Nagyszalontán is. „Kívánom, hogy a jó Isten tökéletesítse és vigye tovább a mi hozzájárulásunkkal ezt a szép feladatot, hogy általunk is megvalósulhasson egy szerethetőbb világ” – hangsúlyozta a főpásztor. A projekt keretében több mint 180 szépkorú részesülhetett integrált szociális ellátásban.