Összetartozunk, megmaradunk! Átadták a Megmaradás Házát Szatmárnémetiben

0
1226

,,Kettős születésnapot ünnepelünk ma: Szűz Mária születését, illetve a Megmaradás Házának a születését” – mondta a Kisboldogasszony ünnepén a szatmári székesegyházban bemutatott ünnepi szentmise bevezetőjében Schönberger Jenő megyés püspök.

,,Reméljük, hogy amíg világ a világ megmarad, és megmaradásunkat szolgálja” – folytatta beszédét az egyházmegye elöljárója, aki prédikációjában, a nap ünnepére való tekintettel, Szűz Máriával kapcsolatos egyházi tanítást ismertette. Kitért a Szűzanyáról szóló dogmákra, kiemelve Jézus édesanyjának kiválóságát. Az ő életében nem a kiválóságok voltak fontosak, hanem az ő fia, Krisztus. Ebben is példát mutat nekünk – hívta fel a hívek figyelmét a főpásztor. A szentmisét a szalagátvágás követte, majd az új létesítmény Szent Pálról elnevezett előadótermében hangzottak el az ünnepi beszédek.

Szentmisével kezdődött csütörtökön, szeptember 8-án az új lelkipásztori-kulturális célokat szolgáló Megmaradás Házának a megáldási és átadási ünnepsége, a magyar kormány, a Szatmár megyei és a városi politikai képviselők, egyházi vezetők jelenlétében.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes rávilágított arra, hogy az új központ neve hajszálpontosan mutatja a küldetést, mégpedig: megmaradni. A nemzet szempontjából keresztényként két tévedés van: valaki megtagadja a nemzethez való tartozását, vagy nem tartja azt fontosnak. Vannak különböző ideológiák, amelyek ezt a magatartást bátorítják. Mi azonban azt a küldetést kaptuk, hogy ápoljuk a nemzethez való tartozásunkat – hangsúlyozta a politikus, majd folytatta: másik tévedés a sovinizmus: megtagadni másvalakitől a nemzethez való tartozást. Hiszen egy nemzethez való tartozás határozza meg, hogy valaki milyen értékeket képvisel, milyen értékekben részesedik. Mi, magyarok, megmaradtunk ezen a helyen, míg másokat eltörölt a történelem. Miért? Mert nekünk volt Szent Istvánunk, aki a kereszténység alapjaira építette a magyar nemzet katedrálisát. A magyar nemzet történelme akkor volt termő, amikor hűségesek voltunk a Szent István-i örökséghez. Akkor csúsztunk el, amikor eltávolodtunk tőle. A magyarság és a kereszténység nem ellentmondó, hanem egymásra épül és egymásból merít. Az a küldetésünk, hogy a magyar történetet is üdvtörténetté tegyük. Ennek a feladatnak egy része erre a házra is hárul itt, a székesegyház árnyékában.

Semjén Zsolt a magyar kormány külhoni támogatásairól is beszélt. ,,Sokan kérdezik, hogy miért támogatunk másokat a magyar adófizetők pénzéből? Mi nem másokat támogatunk, hanem saját magunkat határon innen és túl, a megmaradásért, ami csak úgy lehetséges, ha a magyarokat mindenhol támogatjuk. Egy nemzet tagjai vagyunk, attól függetlenül, hogy az országhatárok hogyan szabdalták szét a nemzetet. Mi mindannyian mi vagyunk, nem létezik ők és mi.”

A miniszterelnök-helyettes a kihívásokról is beszélt, összehasonlítva a jelenlegi globális nehézségeket a bibliai hét szűk esztendővel. A magyar állam nyújtotta a támogatást az építkezéshez, de a falak élettel való megtöltésének a feladata a szatmári magyarokra hárul – ezzel a megállapítással fejezte be beszédét a vendég.

Turos Lóránd RMDSZ szenátor tolmácsolta Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes üdvözletét. Örömét fejezte ki az iránt, hogy a katolikus egyház reszt vesz a nemzeti értékteremtés és átadási tevékenységből olyan terek létrehozásával, amelyek alkalmasak erre a feladatra. Történik ez ma is, nem csak a múltban, hiszen Hám János püspök üdvös tevékenységének a nyomait mindmáig magán viseli a város. A szatmári magyarok mindig is építettek templomot, iskolát, közösséget.

Pataki Csaba Szatmár megyei tanács elnöke megköszönte az anyaországnak a mindenkori támogatást. Reményének adott hangot, miszerint a szatmári magyarok ezt a születésnapot 50, 100, sőt 1000 év múlva is megünnepelhetik. Utalt a hely történelmére, itt állt egykor a szatmári vár, és bár a századok folyamán végigvonultak tatárok, törökök, járványok, a magyarság megmaradt, és a megmaradásnak egy újabb bástyáját állították itt fel.

Kereskényi Gábor polgármester is kiemelte az egyháznak, különösen Hám János püspöknek a szerepét a város arculatának kialakításában, bár a kommunizmus sokat rontott a városképen. A Megmaradás Háza, ahogy azt megálmodták a székesegyház árnyékában, az összetartozásnak a jelképe – mondta a polgármester.

A beszédek után Schönberger Jenő megyés püspök megáldotta a házat, a vendégeknek pedig lehetőségük volt azt bejárni, megismerni.

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye négyszáz kisközösséget tart nyilván, melyek összlétszáma több tízezer tag. A helyi egyház feladatának tekinti ezen közösségek összefogását, hogy hitükben, kultúrájukban, közösségi kapcsolataikban minőségi támogatást kapjanak. A fejlődés egy életen át tartó folyamat mind vallásos, mind kulturális és szociális téren, hozzásegítve az embert, hogy mindennapjait tartalmas, megtartó és élő kapcsolatokban élhesse. Ennek a küldetésnek a teljesítéséhez egyházmegyei szinten szerveznek találkozókat, rendezvényeket és képzéseket négy koordinációs iroda által, amelyek gyermekeknek, fiataloknak, felnőtteknek kínálnak évente több mint száz programot.

A Megmaradás Háza létrehozásának fontossága nemcsak a megfelelő helyszínt biztosítja az említett tevékenységekhez, hanem az összetartozást is jelképezi, hiszen a magyar közösség identitásának megőrzéséhez szeretne hozzájárulni. A város magyarságának történelmi, kulturális programjaihoz is teret és hangulatot tud biztosítani, melyre okkal ad reményt az elmúlt több mint 30 évben a püspökség által megvalósított számos program. Az épület terjedelmét, a tevékenységek lebonyolításához szükséges termek számát és nagyságát a pasztorális irodák igényeinek figyelembe vételével határozták meg. Az épület háromszintes (alagsor, földszint, emelet), alapfelülete 2580 négyzetméter. Két nagyobb – 150-180 fő befogadására alkalmas – előadótermet alakítottak ki. Öt kisebb, harminc fő foglalkoztatására alkalmas teremmel is rendelkezik a központ, valamint egy hetvennyolc férőhelyes imaterem van az épületben, de nem hiányoznak a bemutatókra, időszakos kiállítások szervezésére alkalmas terek sem. Az épület körüli 4400 négtzetméteres tér összhangban van a székesegyházzal, amely esztétikailag lenyűgöző, és szabadtéri foglalkozások helyszínéül szolgál.

Az épület minden funkciója az itt élő magyarság érdekeit és céljait szolgálja, reálisan erősíti életminőségüket és ellensúlyozza az asszimilációt, bátorítja az itthon maradást. Az összberuházás értéke megközelíti a húszmillió lejt, ennek legnagyobb részét a magyar kormány biztosította.

Fotó: Micaci Cristian