Megkezdődött az evangelizációs hét Sepsiszentgyörgyön

0
239
Fotó: Albert Levente/Háromszék

Nagyboldogasszony ünnepén, hétfőn közös imával, énekléssel indult a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-plébániatemplomban az idei evangelizációs hét, amelyre több mint háromszáz gyermek jelentkezett be. A játékos tevékenységeket ezúttal is nappali tábor formájában szervezték meg, a népes gyermeksereggel pedagógusok foglalkoznak önkéntes fiatalok segítségével, a táborban ugyanakkor nemcsak katolikusok, hanem más keresztény felekezetű gyermekek és oktatók is örömmel részt vesznek.

A megnyitó után a kertben felállított kis házikókban ismerkedtek egymással a csapatok tagjai. Tavalyhoz képest újdonság, hogy idén a tevékenységekre előzetesen regisztrálni kellett, erről az előző évi evangelizációs hét kiértékelőjén döntött a szervező csapat – mondta el a Háromszéknek Takó István plébános. Kifejtette, azt szeretnék, hogy mindenkire kellőképpen odafigyelhessenek, ezért úgy határoztak, legtöbb háromszáz gyermeket fogadnak ebben az évben, ha túl sokan vannak, az a minőség romlását okozhatja – magyarázta. A résztvevőkkel idén is pedagógussal foglalkoznak, van egy „belső mag”, akik év közben is a plébánián tevékenykednek, ők szólítják meg évről évre kollégáikat, így felekezettől függetlenül csatlakoznak be többen is az evangelizációs hét lebonyolításába – fűzte hozzá a plébános. Úgy vélte, vakációs tevékenységeik népszerűsége a pedagógusok által biztosított szakmaiságban is rejlik, az óvónők, tanítónők azok, akik a gyermekeket a plébániához vonzzák.

Elismerte, nagy segítség ugyanakkor, hogy a háttérmunkából az ifjúsági órákra járó, illetve más közösségekhez tartozó lelkes fiatalok is kiveszik a részüket, ők segítik a csoportvezetők munkáját is. Örömmel nyugtázta, segítőik közt akad már olyan fiatal, aki azért tér vissza évről-évre az evangelizációs hétre, „mert valamikor innen indult és itt kapott valamit, és ez neki fontos”. Takó István ugyanakkor jelezte, támogatóiknak köszönhetően idén is sikerült biztosítani a gyermekek étkeztetését, sok helyi cég járult ehhez hozzá, ugyanakkor a megyei tanácsnál és a város önkormányzatánál is pályáztak a kiadások fedezésére. Tribel Sándor irányításával sokan szorgoskodnak napról napra a konyhán is, így biztosítják a gyermekeknek a napi menü elkészítését.

Az evangelizációs hét témáját idén ó- és újszövetségi városok adják, Kánától Rómáig, olyan települések, ahol valamilyen Jézushoz kapcsolódó esemény történt, a tevékenységek mottója pedig: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (János 14:6). „Utakat próbálunk bejárni, gondolatban, elmélkedésben, ezek köré építjük fel a foglalkozásokat, sok-sok játékkal. Utat építünk kövekből, a gyermekek minden kavicsot jó cselekedetként gyűjtenek, s mintegy lezárásként vasárnap ezekből a jó cselekedetekből építenek majd utat az oltár előtt” – mutatott rá Takó István. Hangsúlyozta, az egész hetet felölelő programok lényege, hogy a gyermekek kicsit együtt járjanak a jó Istennel, Jézussal, hogy megtapasztalják Isten közelségét, szeretetét.

Forrás: Demeter Virág Katalin; Háromszék