Fogyatékkal élőkkel játszanak, tanulnak, imádkoznak

0
858
Fotók: Gyulafehérvári Caritas

A Gyulafehérvári Caritashoz tartozó Szent Ágoston Központba nappali foglalkozásokra járnak be fogyatékkal élők Csíkszeredában. Sarah-Maria Nafken önkéntes osztja meg az olvasókkal, hogy hogyan zajlik egy nap a speciális igényű foglalkoztatottakkal. Kiderült: a tevékenységek közben nem ritkák az imák és énekek, de a motivációs kártyák is gyakran előkerülnek, hogy az önkifejezést segítsék.

Teresa önkéntestársammal 8:20-kor kezdjük a napot. A közös kávézás alatt alkalmunk nyílik a többi kollégával átbeszélni a napi teendőket. Ez idő alatt érkeznek a kliensek is a központba. Három csoportra oszlanak, képességi szintjüknek és adottságaiknak megfelelően. Általában nyolcan vannak egy csoportban. Az első csoportban tanító jellegű játékos tevékenységek zajlanak, a másodikban írást, olvasást és számolást gyakorolnak, a harmadikban pedig aktívan olvasnak. Mindeközben kézműves tevékenységek is zajlanak: varrás, festés, rajzolás formájában.

Reggelente csendesebb tevékenységgel kezdünk, ráhangolódunk a napi teendőkre, a szakemberekkel megbeszéljük, ki miben segédkezzen. Ezután a csapat reflektálni szokott az elmúlt napok eseményeire. Arról beszélünk, ki hogyan érezte magát előző nap, és ki hogy van most. A tevékenységek közben nem ritkák az imák és énekek, de a motivációs kártyák is gyakran előkerülnek, amelyek az önkifejezést segítik. A reggeli 10 órától kezdődik, utána mindenki segít a rendrakásban: van aki sepreget, mások felmosnak vagy mosogatnak, törölgetnek. A nap további részében változatosan zajlanak a programok: hetente több alkalommal zeneterápiás foglalkozásra, heti kétszer gyógytornára kerül sor. A többi tevékenységet a terápiák köré ütemezzük: a sportteremben tornagyakorlatokat és labdajátékokat játszunk, a zeneteremben pedig több hangszert is kipróbálunk. Szép időben kimegyünk az udvarra vagy a közeli parkba. Van, amikor ellátogatunk a szomszédos templomba. Szervezünk kézműves tevékenységeket, és ezután igyekszünk bevonni az ellátottakat a rendrakásba. Hetente egyszer minden csoportnak lehetősége nyílik főzni is. A maradék időben írást, olvasást, számolást gyakorolunk.

Hetente egyszer Teresa-val német nyelvleckét adunk. Egy témakörön belül keresünk tíz német szót, amit megtanítunk a csoportnak: szemléltető kártyákat készítünk, játékos formában tanulunk, miközben jut idő feladatlapok megoldására és festésre is. A központba járóknak a születésnapját is megünnepeljük. Mivel nagy a csapat, gyakran van ünneplés. Ilyenkor tortát eszünk, énekelünk, még táncolni is szoktunk.14:30-kor ér véget a foglalkoztató nap. Segítünk az ellátottaknak felöltözni, és elkészülni, amire jön értük a családjuk.

Sarah-Maria Nafken önkéntes
Fordította: Fazakas Teréz

Forrás: Gyulafehérvári Caritas