Otthonról haza: hittantábor a patakok országában

0
894

Végre itt a vakáció! Lehet többet aludni, focizni, filmet nézni, barátainkkal csatangolni, hittantáborba menni…! – hangzott el sok gyerek ajkáról, amint befejezte a 2021–2022-es tanévet.  Ilyen boldog lelkülettel indult útnak Déváról a Hidegségbe az az 51 gyerek, akik részt vettek a 2022-es nyári hittantáborban július 6. és 10. között. Bonaventura testvért, dévai plébánost kérdezzük ez alkalommal a kirándulással kapcsolatosan, hiszen évek óta szorgalmasan szervezi a szórványban élő gyerekeknek a téli és a nyári táborokat egyaránt.

Mi volt az idei hittantábor vezérgondolata?

A tékozló fiú történetét jártuk körül. Három részre osztottam fel a történetet. Az első a fiú követeléséről szólt, a második arról, hogy megjárja a poklok poklát, mígnem rájön, hogy az a világ, amit elképzelt hamis, nem jó. Az utolsó, harmadik részben azt látjuk, hogy a fiú megbátorodik és bocsánatot kér az apjától, az apa eléje siet és megörül, végigcsókolja a fiát és megesik rajta a szíve. A testvére pedig nem fogadja jó szívvel. Az apa visszafogadó, örvendő cselekedetében a szerető, megbocsátó Isten cselekedetét láthatjuk. Ha valamikor is hibát követünk el, vagy hamis képzetek, hazugságok kerítenek hatalmukba, és igazán megbánjuk cselekedetünket, szembenézünk viselt dolgainkkal, akkor azt látjuk, hogy Isten szeretete vesz bennünket körül. Igen, a tékozló fiú otthonról ment el, az élet minden rosszaságát kipróbálta, de oda is tért vissza. Ezért lett a tábor mottója Otthonról haza, illetve a patakok országában, mivelhogy a Gyimesekben töltöttünk néhány napot, amit a patakok országának is neveznek, majd otthon, a plébánia udvarán egy piknikezéssel zártuk le a táborunkat, ahol a szülők gyerekük kedvenc ételével fogadtak bennünket.

Kiknek szólt ez a tábor, kik vettek részt?

Minden kirándulni szerető dévai gyereknek, kicsitől nagyig. A legkisebb táborozó előkészítő osztályos volt, a legnagyobb pedig tizedikes.  

Nem okozott nehézséget a nagy korkülönbség?

Nem volt egyszerű, de hála Istennek olyan pedagógusok segítettek, akik már többször is szerveztek ilyen jellegű tevékenységet. A gyerekeket csoportokba osztották és a korosztályuknak megfelelő feladatokkal, játékokkal készültek. Aztán a nagyobb gyerekek szívesen segítettek a kisebbeknek, így a nagyobbak megtanulják, hogy felelőségteljesebbek legyenek, illetve hogy jó segíteni. A kisebbek pedig megtanulják, hogy szót fogadjanak a nagyobbaknak.

Milyen tevékenységek voltak a táborban?

A hittantáboros napjaink fénypontjai a napi szentmisék voltak. Minden reggel imával és tornával kezdtünk, majd a reggeli elfogyasztása után különböző tevékenységek voltak: Istent dicsőítő énektanulás, anyanyelvi és a Bibliával kapcsolatos feladatok, kézműves foglalkozás, közösségépítő játékok, patakparti pancsolás, gumicsizmahajító-verseny, szekerezés (off road), sajtkészítés, fürdés, az ezeréves határhoz való kirándulás, Skanzen és Sáj sziget tájházak meglátogatása, bobozás, a tékozló fiú történetének csoportokban való előadása, tábortűz. Gazdag, változatos tevékenységekkel készültünk. Szent Ferenc atyánk szellemiségében volt bőven lehetőségünk a teremtett világunk értékére, szépségére és fontosságára odafigyelnünk. Jó volt azt látni, hogy a gyermekek még egyes dolgokra rácsodálkoznak, megbambulják.

Hallgatom: gumicsizmahajító-verseny. Mit jelent ez?

Minden táborozó kellett hozzon magával egy gumicsizmát. A sajtkészítés után a gyerekeknek megengedtük, hogy a hazafele vezető úton a patakban tegyenek meg egy részt. A végén pedig megnéztük, hogy ki tudja a legmesszebbre elhajítani a csizmáját. Persze, a gumicsizmadobálás mellett számos érdekes feladvány is lázban tartotta a táborozókat. A feladatokat pontoztuk, a csapatokat díjaztuk. Volt, hogy a résztvevők mindent alaposan meg kellett figyeljenek ott, ahol éppen aznap jártak, majd a füzetükben – megadott szempontok alapján – meg kellett válaszolják a kérdéseket. 

Az idei hittantáborunk sem valósulhatott volna meg támogatók nélkül, ezért Isten fizesse Csilip Árpádnak, a Fatányéros és Csángó Panzió tulajdonosának nagylelkű támogatását, illetve a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek a plébániánknak nyújtott hathatós hozzájárulását! De mindez nem jöhetett volna létre, ha nincsenek a gyerekeikért áldozó dévai magyar szülők! Köszönjük azoknak a munkáját, akik részt vállaltak és segítettek az 51 gyermek felügyeletében, pátyolgatásában: Fodor Éva, Kásler Kinga, Kun-Gazda Kinga, Oprisa Melinda! Isten fizesse! Az Úr adjon nektek békességet!

Kun-Gazda Kinga Viola