Megszépítik a „szállást” a táborozók

0
128
Fotók: Orbán Júlia

Nyári tábort tartanak a főegyházmegyei Caritas önkénteseinek a napokban, Szelterszfürdőn: a ráhangolódás után máris belevetették magukat a munkába. Orbán Júlia beszámolt a folytatásról.

Zenével, teraszon elköltött reggelivel indult a hét a táborozó önkéntesek számára. Kíváncsian fürkésztük egymást: vajon mit tartogat számunkra ez a nap? Mitől lesznek gazdagabbak az emberek, mit kap a természet általunk? Hamarosan kiderült. A Szent Gellért Alapítvány vendégházának udvarát és tágabb környezetét kezdtük el gondozni. Munkatársaim egy része rajzokkal díszítette az épület előtt húzódó kőfalat. Mások kitisztították a gyomokat a lépcsőfeljáró kockái közül, virágládák földjét frissítették föl, kiültetett növényeket ápoltak. Távolabb fűnyírás és pataktisztítás zajlott. Néhányan játszótérelemek vasfelületét csiszolták le, hogy később átfesthessék. Voltak, akik az ásványvízforrás faburkolatát mázolták újra olajfestékkel, vagy a forrás környékét tisztogatták. Egy csapat éppen mászókát készített, amellyel a játszóteret fogják kibővíteni. Páran a villanypóznákra is fölmásztak, hogy átfessék azokat. De bent is szorgos munka folyt. Egy lány konyhai szolgálatot vállalt, a varrni tudók pedig újratöltötték a babzsákokat, a Chill Zone elengedhetetlen kellékeit. Az ebédlőasztalokon színes lapok, festékek, ecsetek, tégelyek, kivágott formák hevertek, amelyekből az önkéntesek ügyességfejlesztő játékokat készítettek a Caritas gyerekprogramjai számára.

A sajtó jókor érkezett a tájékoztatóra, éppen amikor az események a legjavában zajlottak. Felüdülés lehetett számukra úgy teázni velünk, hogy közben szinte mellékesen tudtak meg minden lényeges információt nem csupán az idei, hanem az előző évek önkéntestáborairól is Bogdán Beáta főszervező jóvoltából. Amint fényképezőgépemmel a nyakamban társaim között sétáltam, éreztem, ugyanolyan örömmel és odaadással dolgoznak, mint én. Kacagás, viccelődés, heccelődés lengte be a munkát és a délutánt. A hegyimentők érkezésekor a jókedv a tetőfokára hágott, a fiatalok a Salvamont mászófalát is kipróbálták.

Jó zene és tisztaságillat tölti be a házat. Önkéntestársaim a folyósókat és mosdókat takarítják. Seprűs kezekbe botlom a teraszon is. A fiúk egyenként szedik föl a csempére emlékeztető gumírozott szőnyegdarabokat, hogy a lányok kisöpörhessék a piszkot. Kint és bent a hétfőn elkezdett munkálatok folynak. A benti csapat ügyességfejlesztő játékokat készít, a kintiek a kőfal festését folytatják pasztell színekkel, „patkányirtó” zölddel, a lecsiszolt játszótérelemek átszínezését fűzölddel, a fotós arcának kipingálását rózsaszínnel, királykékkel. Úgy tűnik, nem igazi önkéntes az, aki nem lesz festékes, vagy nem üti le a bőrt az ujjáról.

Az ásványvízforrás faburkolatának cserepeit két akrobata ügyességű fiú mázolja. A tegnap épített mászókát vidám csapat pingálja. A háttérben farönkök hevernek, erős emberek újabb játszótéri mulatságok készítésén munkálkodnak. Egy csapat ma Székelyudvarhelyre is ellátogatott, hogy tereprendezéssel csinosítsa egy ház portáját. Az itt tevékenykedő munkatársak régi téglákat és építkezési törmeléket gyűjtenek össze, majd szállítanak el. Tízkor jó egy kicsit megpihenni, hajat fonni, barackot majszolni. Aztán folytatni a munkát a napsütésben, amely reméljük, velünk tart délután is, mert strandolni megyünk.

Forrás: Gyulafehérvári Caritas