Böjte Csaba lelki „ébresztőórája”

0
374
Fotók: Kádár Hanga

Ne pakoljunk elcipelhetetlen terhet a gyerekeinkre azzal, hogy életünk egyetlen értelmének tekintjük őket. Ha nincs meg a helyes szeretetegyensúly az életünkben, sohasem tudunk igazán boldogok lenni, mert állandóan hiányérzetünk lesz. Hogyan kell és lehet igazán jól, béketűrően szeretni? Melyik a legfontosabb parancsolat, amit az Isten ránk hagyott? Mit lehet tenni a háború poklában? Milyen lehet a jövő Európája? Ki és milyen legbelső énem? Hogyan ne adjuk fel soha? Hogyan neveljünk a gyermekből életbajnokot? Böjte Csaba Füveskönyve annyi mindenról szól, hogy nehéz tömör összegzést írni róla, s ha a felvezető kicsit kuszának is tűnik, higyje el a kedves olvasó, ez a könyv minden, csak nem kusza vagy túlbonyolított. Tényleg átvezet az élet nagy kérdésein, és olyan egyszerű, olyan kézzelfogható válaszokat ad rá.

A székelyudvarhelyi születésű Csender Levente író fogta magát és beállt útitársnak egy cseppet sem könnyű „mozgású”, nagy utazó mellé, Böjte Csaba ugyanis tényleg folyton jár-kel: alapítványának egyik állomásától a másikig, egyik támogatótól és segítséget kérőtől a másikig, egyik szentmiséről a másikig, egyik előadásról, konferenciáról, zarándoklatról a másikig. Csender Levente testközelből akarta megismerni, hogy milyen a ferences szerzetes élete és miket gondol az élet kis és nagy kérdéseiről vezetés, vacsora, gyermekterelgetés közben, korán kelés után, lefekvés előtt. Heteken át mindenhová követte Böjte atyát, sokat elmélkedtek, beszélgettek, s ezekből a diskurzusokból született meg a Böjte Csaba Füveskönyve – Örömhöz segítő gondolatok című kötet (aminek már második része is van, ez az írás egyelőre az első részt mutatja be kicsit). Elárulom: nem csak örömhöz segítő gondolatokat találunk benne, a könyv ennél jóval több: felszabadító sóhajok, ráeszmélések, megértések, életvezető gondolatok gondosan megszerkesztett gyűjteménye ez. S bár rétegműfajnak tűnik, cseppet sem az: bárki kezébe veheti. Tényleg. Sőt. Talán kezébe is kéne, hogy vegye, mert olyan örökérvényű társadalmi normákat fogalmaz meg, amiket a nagy sebességű élettempónk közepette könnyen kiejtegetünk a zsebünkből, s később a probléma nem az, hogy elvesztettük, hanem, hogy nem tudjuk, mit vesztettünk el, mit keresünk. Lelki, pszichikai, civilizációs ébresztőóra és emlékeztető ez a könyv.

Ne a borítója alapján… – ismerjük a mondást, de azért valljuk be, igenis számít az első benyomás mindenféle ismeretség megkötésénél, így egy könyvvel való „barátkozás” során is. A Füveskönyv pedig már ezen a szinten megnyeri az olvasót: igényes keménykötésű borító, de nem túl súlyos, viszonylag kisméretű, már-már „zsebkönyv” paraméterekkel rednelkező kötet ez, talán éppen azért, hogy többször könnyen belecsúsztathassuk az útitáskánkba. Gyönyörű illusztrációkkal gazdagított a tartalom, de nem veszik el sem a helyet, sem a hangsúlyt a szövegtől/szövegről, éppen annyi időre vonják magukra az ember figyelmét, hogy pár percig elnézegessük a festett üvegek ábrázolásait (Soós Csilla ólomüveg-készítő művész alkotásai), és közben kicsit megpihenjünk az olvasás közben, hogy leülepedjenek a gondolatok. Mert bár könnyed és olvasmányos a nyelvezet, tömör és nem két perc alatt rágható az üzenet minden egyes fejezetben. Jobb is, ha nem úgy kezeljük (erre még az előszóban is figyelmeztetnek) mint egy könnyed esti olvasmányt, amit ágyba viszünk és pár délután alatt ki is olvastunk. Ezt kézbe veszi az ember, elolvas egy kis „leckét”, aztán leteszi és forgatja, ízlelgeti, átrágja magát a fejében maradt szavakon.

„Aki kételkedik abban, hogy Krisztus evangéliuma valóban átjárta az évezredek alatt a keresztény országokat, az menjen el ezekbe a Krisztussal csak most ismerkedő országokba, és hamar meglátja, hogy miről is beszélek.”

„Ha körülöttem egy rendezett, békés, nyugodt világ van, akkor szabadon tehetek, amit szeretnék. Ha sétálok a folyóparton, és látom, hogy valaki fulladozik, már nem vagyok szabad. Akkor meg kell tennem mindent, hogy az illetőt kimentsem a vízből. Az érzékenyebb lelkű emberek rengeteg fulladozót látnak, és nem csak a vízben”.

„Bármennyire is összetett ez a világ, Isten örömét leli abban, ha kutatjuk.”

„Isten, ha meghal, akkor a lakás már nem otthon, hanem bálvány, mely enni kér, növekedni akar, és te nem papja, hanem rabja vagy hazug istenednek.”

Minimális ízelítő, amiből érezhető, hogy egyszerre emészthető, ugyanakkor már-már filiozófiai szinten is értelmezi a mindennapi nagy kérdéseinket, és bizony, jó konfliktuskezelésre is ad „recepteket”, amik tényleg működnek. Talán Böjte Csaba útitársa nem is tudja, hogy ebben a könyvben ő maga is egy könnyen le nem rázható, hasznos útitársat ajándékozott az olvasónak: a működőképes, józan, egyszerre objektív és szubjektív, mindenek felett és előtt álló szeretet Bibliáját.