Egy másodperc alatt romba dőlhet…

7
5673

A Szent Ferenc Alapítvány 1993 tavaszán jött létre Böjte Csaba OFM kezdeményezésére. Célja segíteni a legkisebbeket, azokat, akik másnak nem kellenek. Az eltelt harminc év alatt gyermekek ezreinek érdekeit képviselték, szellemi és szociális fejlődésükben segítették, nevelték, támogatták. Böjte Csaba a Magnificat.ro oldalon így fogalmaz: „Nagy-nagy hálával mondok köszönetet mindazoknak, akik céljaink valóra váltásánál szerepet, feladatot vállaltak és vállalnak. Imádságos szeretettel gondolok azokra, akik életükből éveket, vagy csak néhány napot áldoztak arra, hogy együtt építhessük Isten országát.” Az alapítvány egyik munkatársát a napokban ítélte el alapfokon a csíkszeredai bíróság. Harminc év végrehajtandó börtönre ítélték, mert az ügyészek szerint tíz éven keresztül, 2007 és 2017 között rendszeresen és akadálytalanul bántalmazta szexuálisan és fizikailag a rábízott gyermekeket az alapítvány két Hargita megyei bentlakásos otthonában. A vádiratban 36 bűncselekmény szerepel, a legsúlyosabb a többrendbeli nemi erőszak. A volt nevelő ellen 15 fiú vallott. 

A bíróság ítélete egyelőre alapfokon született meg, az ügyről tudni kell, hogy amikor az első jelzések Csaba testvér füléhez jutottak, ő azonnal cselekedett: személyesen jelentette a hatóságoknál, ennek nyomán indult a kivizsgálás, a per, s született ítélet. Sem az egyház, sem az egyház fenntartásában működő gyermekvédelmi intézmény ilyen tettet nem titkol, rejteget, tolerál. Ferenc pápa minden abúzusüggyel szembeni zéró toleranciát hirdetett, és ezt az erdélyi egyház is így gondolja. A törvényszéki ítélet azt is kimondja, az elítélt nevelőn kívül senki mást nem talált az ügyben bűnösnek. Az erdélyi ferences rendtartomány elöljárója, Urbán Erik OFM portálunk megkeresésére elmondta: Böjte Csaba testvérrel rendszeresen konzultált az ügyről, és teljes mértékben az állami törvények, a rendőrségi kivizsgálás során a nyomozók, a bírósági fázisban az ügyvéd rendelkezései szerint jártak el, alávetették magukat a szükséges eljárásnak. A ferences elöljáró megerősítette: semmilyen formában nem tolerál az egyház semmi olyan gyakorlatot, amire az ügyben fény derült. A bírósági szakasz után a Szent Ferenc Alapítvány − amely önállóan, nem az erdélyi fetences provincia részeként vagy tulajdonaként működik − elvégzi a maga belső vizsgálatát, levonja a konzekvenciákat és még nagyobb elővigyázatossággal folytatja munkáját. Egyetlen, eléggé el nem ítélhető bűnös gaztettei a harminc év minden napjának minden jócselekedetét, sok ártatlan, önzetlen ember áldozatos munkáját, a felépített védőháló egészét nem teheti semmissé. Böjte Csaba OFM, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetőjének az ügy kapcsán írt levelét adjuk közre.

„Kelj föl!” (Mt 9,1)

Kedves Gyerekek, Kollégák!

Végtelenül szomorú eseményeken vagyunk túl! Több mint hat évvel ezelőtt rossz dolgokat hallottam az egyik gyerektől a nevelőjével kapcsolatban. Olyan rossz dolgokat, hogy én magam kértem a hatóság segítségét az ügy megoldásához! Az elmúlt években sokan átvilágították a munkánkat, sok ellenőrzés, nyomozás volt, titeket is sokan megkerestek, kikérdeztek és a tegnap megszületett az ítélet! A peranyag titkos volt, a tárgyalás is, mi még nyilvános anyagot nem kaptunk, de a sajtóban azt olvastuk, hogy a hajdani nevelőt nagy bűnök miatt nagyon sok évre ítélték el! Fontosnak látom a bizalom megmaradásának érdekében megjegyezni, hogy K. Sz.-en kívül senki mást nem marasztaltak el az ítéletben sem a kollégák közül, sem engemet!

Mindannyian elbizonytalanodtunk, természetes, hogy szomorúak és dühösek vagyunk! Hogy történhetett ilyen dolog? Hogy nem vettük észre? Mit hoz a holnap?!

Kérlek olvassátok el Teréz anya gyönyörű gondolatait! Bármi is történik körülöttünk, az nem szabad elbizonytalanítson, a szeretet, a munka feladására rávegyen. Mi a munkánkat eddig is Isten nevében, szeretetből végeztük, kérlek, hogy fegyelmezetten, még nagyobb odafigyeléssel, bizalommal, kitartással végezzük a munkánkat a továbbiakban is! Bárki bármilyen rendellenességet lát, tapasztal, kérem, hogy jelentse nekem bizalommal.

Küldök egy képet is! Nézzétek a gólyamamát! Most nekünk is ez a dolgunk, az ő szeretetével védjük gyermekeinket, a ránk bízott életeket és bízzunk abban, hogy a vihar elmúlik és újból kisüt az áldott nap!

Hiszek a szeretet végső győzelmében, 

Csaba t.

2022. június 30.

Amit az évek hosszú során át felépítettél, egy másodperc alatt romba dőlhet. Ne törődj vele! Te csak építs! Ha valakinek segítesz, az emberek haragudni fognak rád. Ne törődj vele! Te csak segíts annak, akinek szüksége van rá! Minden tőled telhetőt tegyél meg a világért, ezért rúgást fogsz kapni cserébe. Ne törődj vele! Te csak tedd, ami tőled telik! Azt a jót, amit ma cselekszel, holnapra elfelejtik. Ne törődj vele! Te csak tedd a jót! A becsületesség, a tisztesség és az igazmondás támadhatóvá tesz. Ne törődj vele! Te csak légy becsületes, tisztességes és őszinte. Az ember ésszerűtlenül gondolkodik, helytelenül cselekszik, és önző. Ne törődj vele! Te csak szeresd felebarátodat! Ha jót cselekszel, azt mások úgy tekintik majd, hogy hátsó szándék vezet. Ne törődj vele! Te csak tedd a jót! Ha céljaid vezérelnek, hamis barátaid, és igaz ellenségeid lesznek. Ne törődj vele! Te csak kövesd a céljaidat! (Teréz anya)

7 HOZZÁSZÓLÁSOK