Térden…

0
709

A puritánságáról híres svájci reformátor, Kálvin nem volt ugyan pap, de épp így, jogászként jobban tudott hatni az értelmiségre, és valóban erős hite volt. Éjszakánként sokat imádkozott. Halála után, amikor szerény vagyonát elárverezték, a becsüs – állítólag krajcárokért – egy szőnyegdarabot is ajánlott az érdeklődőknek. A vevő már-már meg is egyezett volna, de észrevette, hogy a szőnyeg lyukas. És visszadobta. Az értékbecslő is szabadkozni kezdett, így a szőnyeg nem kelt el. A becsüs később tudta meg a reformátor szűk környezetétől, hogy az a két lyuk a sok térdelés miatt keletkezett a szőnyegen. Kálvin szerint senki más előtt nem térdelünk le, csak Isten előtt. Mert „nem az a kálvinista, aki sosem térdel, hanem, aki egyedül Isten előtt hajt térdet…”

Június vége a papoké. Ekkor szentelik őket, ekkor kapják az áthelyezést, ekkor primiciáznak. Amíg mások a szabadságolással, a vakáció tervezésével, a nagy utazásokkal vannak elfoglalva, addig a papok összegeznek, szerveznek, táboroztatnak, búcsúkat tartanak, költöznek. Átadják és átveszik az új munkaterepet.

Egy „menő” kegyhelyen jártam nemrég, többedmagammal, ahol milliárdos kormánypénzekből felújított barokk templom, altemplom, kegytárgyüzlet, kripta és urnatemető, vendégház, csodaforrás, kerengő, orgona, értékes kegykép látható, turistacsoportok, zarándokok tömege nyüzsög egész nap, és főleg ilyenkor, nyáron, telt ház van. A páterek, a személyzet alig győzik kiszolgálni az igényeket. Órára leosztva, ki-kit fogad, kiket kalauzol, kivel egyeztet a következő programról, a cateringről, szállásról. Minket is körbevezettek. Azokon a köveken jártunk, amelyeken Szent István is járt a családjával. De az „idegenvezetőnek” folyton csörgött a maroktelefonja, folyton keresték a kapunál, egyszerre húsz programot kellett számon tartania, hogy eligazíthassa az érdeklődőket, a világhálós pittyegésekre is reagálva. Nem tudott ránk figyelni.

Templomok és kolostorok, közösségi házak szépülnek, újulnak, kapnak friss vakolatot vagy cserepet. Gyűjtjük a kreditpontokat, konstatáljuk a realitás relevanciáját, pályázunk, teljesítünk, keressük a világ kegyeit, mert az egyik fészbukos kritikusom szerint az egyház annyira diszkreditálta magát, a valós problémáktól annyira elidegenedett, hogy az új világ építésére összeállt versenyből már ki is zárták. Sőt egyenesen élvezik, ahogy a papok azon szomorkodnak, hogy középkori hatalmuknak véget vetett az elvilágiasodás korszaka. Miközben az ő haladó gondolkodása még „középkoribb”, hiszen úgy beszél, mintha ő kívülálló lenne. Eleve kettős mércével gondolkodik, szerinte ott az egyház, ahol a pap. Az egyházba nem érti bele saját magát. S milyen jó, hogy van, akit lehet sárral dobálni. Addig én nem vagyok bűnös, csak ő, a pap. Addig jó az egyház, amíg valami látványosat fölmutat, amíg teljesít, amíg hasznom van belőle. De milyen jó, hogy leszakadtam róla, szabad vagyok. Így is kétszáz évvel visszamaradt Európa a fejlődés terén a papok és az egyház miatt.

Azzal, hogy mi, papok, is vesszük a lapot, akkor inkább a világ, az elvilágiasodott hívek, a közvélemény, a korszellem elvárásait akarjuk folyton lereagálni, azoknak szeretnénk megfelelni, beállunk a táncba, s elszakadunk a lényegtől. Ami nem más, mint a küldetés.

„Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé” – hallom Urunk szavát. Ha a pap letérdel Mestere előtt, és az imában táplálja személyes barátságát küldőjével és megbízójával, akkor nem kell félnie a farkastól.

Pásztorként meg, ha nem is kilencvenkilenc maradt az akolban, de most mintha hirtelen csak a kívül rekedt egyre figyelnénk… Mintha a hívek, a világ, a keresztények saját papságukat bizonyítási kényszerbe hajszolnák. Mert egyébként is okosak, sokszor képzettebbeknek tűnnek, ügyesebbek, „szakemberebbek”, mint a papjaik. Patikusra, jogi tanácsadóra, személyi edzőre, pszichiáterre szükségünk van, üdvözülni meg lehet pap nélkül is. Őt már szitává pasztorálta a modern kor…

De azért adjunk kihívást a papnak, csináljunk belőle menedzsert, jófej-jutubert, hadd lájkoltassa magát, akkor bizonyítja, hogy igenis közénk való. Egyébként hogy fogja meg a fiatalokat? Ha meg megfogja, jöhet a kivizsgálás… Bezzeg a jó pásztor nem esett bele ebbe a csapdába. Szerintem a jó pap se.

De hogy ki a jó pap, azt ne a közvélemény múló divatja döntse el. Hanem Krisztus, akiért a térdét koptatja.

Sebestyén Péter

MEGOSZTÁS