Keresztény party, motorosok, dicsőítések

0
958
Fotók: FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál

Idén harmadik alkalommal szervezték meg Gyergyószentmiklóson Erdély legnagyobb ökumenikus keresztény zenefesztiválját, a FeltöltŐ-t június 24-26 között. A háromnapos rendezvény igazi felüdülést, feltöltődést jelentett mindenki számára, aki a rendezvényen részt vett. Keresztény party, motorosok, ökumenikus istentisztelet, mennyei falatok, dicsőítések, gyermekprogramok vonzották a kavalkádra látogatókat.

A több mint 50 programpontból álló, 16 keresztény előadót, együttest felvonultató rendezvény számos kiegészítő programmal egészült ki az előző évekhez képest. Idén első alkalommal ifjúsági-, motoros-, és kórustalálkozóval, képkiállítással, feltöltő túrával, éjszakai fürdőzéssel, keresztény partyval gazdagodott a programkínálat a már meglévő gyerekprogramok mellett.

Pénteken dr. Pécsi Rita neveléskutató lélekfeltöltő előadásaival indult el a program. Az első előadását önkormányzati dolgozók és képviselők számára hirdették meg az érzelmi intelligencia témájában, második számár azonban mindenki számára nyitott volt. A neves előadó szívhez szóló gondolataival, közvetlenségével, pozitív iránymutatásával sokak számára már a fesztivál első napján elhozta a feltöltődést.
A kora délutánok mindhárom napon gyerekkoncertekkel indultak, amelyekre népes gyereksereg gyűlt össze, utána következtek a dicsőítő koncertek. Szombaton reggel megérkezett a Feltöltő Expressz, amely az anyaországi résztvevőket hozta el a programra.

A szombati napon egymással párhuzamosan ifjúsági találkozó és gyerekfeltöltő program, kórus- és motoros találkozó, valamint a feltöltő túra zajlott. A gyerekprogram idén is az egyik legnépszerűbb pont volt, ahol a gyerekek az arcfestésért, ugrálóvárazásért, mászófalazásért különböző kézműves tevékenységeken való részvételükkel szerzett talentumokkal fizettek. A motoros találkozóra a vártnál többen érkeztek Erdélyből és az anyaországból egyaránt: rövid idő alatt barátságok, szoros kapcsolatok alakultak ki. A motorosok egy túrán a térség természeti szépségeit járták be, amelyet a motorok megáldása és látványos felvonulás követett. Szintén a motorosok találkozóján előadások, úti beszámolók, tanúságtételek is voltak, amelyekből az is kiderült, hogy hogyan lehet cigarettapénzből Mongóliába utazni, de egy Balkán túra érdekességeit is megosztották az erre meghívott résztvevők. A szombati napot ún. keresztény party zárta, amelyen a keresztény zenét keverve fokozta a hangulatot a meghívott magyarországi lemezlovas.

Vasárnap ökumenikus istentisztelet keretében adtak hálát az egész rendezvényért. Ezután a Mennyei ételek nevet viselő gasztró utca nyitott meg, ahol az odalátogatók finomabbnál finomabb falatokat kóstolhattak, miközben szabadtéri orgonakoncerten és vonósnégyes koncerten vettek részt. A program gerincét képező, esti dicsőítő koncertek idén is nagy népszerűségnek örvendtek: a látogatók száma és a hangulat is azt bizonyította, hogy ezek alkották a rendezvény csúcspontját. A neves előadók dicsőítéseik alatt megindító tanúságot tettek életükről és imádkoztak a jelenlévőkért. A legismertebb dalokat a tömeg kitörő örömmel és lelkes bekapcsolódással fogadta és énekelte. A FeltöltŐ rendezvény egyszerre volt lelkesítő, örömet adó, megindító, mély és elgondolkodtató, felszabadító és valóban feltöltő. A szervezők bejelentették, jövőre is várják a résztvevőket Erdélyből és az anyaországból egyaránt.

Fórika Krisztina