A valóság mérlegén

0
264

Képességvizsga, érettségi, felvételi… a koranyár ilyen megmérettetéseket tartogat a fiataloknak. Ez még csak a megmérettetések eleje. A keresgélés, de a már egyre konkrétabb keresés ideje. Az eredmények érlelődnek. A korábbi választások és döntések nyomán érlelődnek. Egyre konkrétabbak a keresgélés látható eredményei, amelyek immár meghatározóak a jövőre nézve, életpályát rajzolva ki.

Néhány fiatalt e napokban szentelnek pappá, megkapják első kinevezésüket, elkezdik szolgálatukat. Számukra valóban elkezdődik a nagybetűs élet. Ők már letették a voksukat, választottak, nemcsak egy szakmát, egy munkát, de annál sokkal többet: egy életformát, amely 24 órában tölti ki az életüket és határozza meg a mindennapjaikat. Valójában mindenki hivatást választ, azt kellene választania, életformát, ami a későbbi, mindennapi döntései sorát meghatározza, azok szervezőelve. Így aztán lehet hibázni is olykor, egy-egy tévedés nem ront el mindent, nem mossa el az útirányt.

A jó választásban segít és hátráltat is olykor a hang, hatás, ami növekedés közben éri a gyermeket. A szülők, a család, a példa nevel. A kortárs csoport, a baráti kör, egy-egy fontos beszélgetés, de akár egy-egy véletlenül elejtett, felkapott szó, mondat is döntő lehet.

Mindig érdekes visszaemlékezéseket, összegzéseket, életrajzokat olvasni, e napokban a szentelendők vallomásait meghallgatni. Nem csak azért, mert nemsokára az iskola, egyetem, szeminárium padjai közül a való élet mérlegére kerülnek a szépen fogalmazott szavak, a tettek igazolják vagy cáfolják azokat. Érdekes egy-egy hivatástörténet kibontakozásának mozzanataira rácsodálkozni. Nagy tanulság… Amikor nevelőként “küzdünk”, “harcolunk” a gyermeklelkekért, megfeszülve, már-már erőszakosan vezetve őket az általunk ismert jó útra, s egy vallomásban azt halljuk, ahogy a Bibliából megismert Isten egy enyhe szellő legyintésével, egyetlen, szerető figyelmességet jelző tekintettel térít, terel.

A nevelőknek olykor egyetlen, szimbolikus tette többre tanít, mint az egész tananyag. Egy tanár minden órán egy üres széket állított középre. Azért tette, mert gyermekkorában osztálytársuk szülinapjára a barátját nem akarták beengedni, mondván, hogy nincs több üres székük. Az igazi ok a barátja származása volt… Ő akkor elhatározta, hogy ilyen vele sose fordulhat elő. Legyen a betérő roma, színesbőrű, román, magyar, zsidó, nála mindig lesz egy szabad szék a vendégnek, mint ahogy az ószövetségben Ábrahám a betérő három vendéget mind leültette. Tanítványai megtanulták az üres szék leckéjét, soha nem fogják a szívük ajtaját azzal bezárni, hogy már mindent tudnak, tapasztaltak s nincs ott hely a másnak, az újnak, az ott kopogtatónak.