Véget ért a Fekete Madonna-zarándoklat

0
857
Fotó: Soós Lajos

Lezárult a Misszió Tours által szervezett Fekete Madonna-zarándoklat június 23-án. A búcsúnap előtti délutánon a magyar zarándokok még részt vettek a Fekete Madonna-kegyképnél megtartott misén, amelynek főcelebránsa Tamás József püspök volt.

A szertartáson jelen volt Soltész Miklós, a a magyar miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára is. Az esti Apel imádságon a lengyelek és a magyarok felváltva kérték a Szűzanya közbenjárását az Üdvözlégy szavaival, ki-ki a saját nyelvén. A zarándoklat zárónapja kora reggel szentmisével kezdődött a częstochowai bazilikában. A magyar papok által vezetett szertartás keretében Michels Antal esperes-plébános mondott szentbeszédet. Homíliájában hálát adott a lengyelországi kegyhelyeken töltött napokért és Keresztelő Szent János születésének főünnepén a prófétaságról, valamint minden keresztény ember küldetéséről beszélt. Kiemelte: a Keresztelő előkészítette az Úr útját, Jézusra mutatott. Hozzátette: ilyen iránymutató és a szenthez hasonló, tüzes lelkületű prófétákra lenne szükségünk napjainkban is, olyan küldetéses emberekre, akiknek a szavára bűnbánatot tartanak az emberek, s megtérnek. Felhívta a figyelmet arra, hogy minden keresztény ember küldetése Isten országának, az Úr közelségének hirdetése, s feladata, hogy az élet világosságára vezesse a tévelygőket. A Covid-járvány idején, s a világ bajait látva talán ez még fontosabb most, mint korábban volt – hangsúlyozta Michels Antal.

„Tudunk-e hittel, reménnyel, szeretettel, teljes szívvel odafordulni a ránk bízott emberekhez, papként a hívekhez, házasként a házastárshoz?” – tette fel a lelkiismeret-vizsgálatra ösztönző kérdést az esperes-plébános. Michels Antal beszédében kifejezte háláját azért, hogy sok fiatal ministráns vett részt a zarándoklaton, s hogy közülük már többen is fontolóra vették, hogy elköteleződjenek a papi hivatás mellett. A szónok a továbbiakban többek között a születés csodájáról, titkáról beszélt. Mint mondta, az élet Isten ajándéka, s ezt erősen kell hirdetnünk a napjainkban uralkodó, az Istent tagadó, az élet igazságát eltorzító világszemlélet ellenében. Adja Isten, hogy ki-ki saját élete „evangéliumában” Jézus Krisztus által megtalálja a teljességet, ráébredve arra, hogy mire hívta meg őt az Úr – zárta homíliáját Michels Antal.

A zarándokok az ünnepi mise után búcsút vettek a częstochowai kegyhelytől és hazaindultak. A magyarországi zarándokokra azonban még egy meglepetés várt: a szervezőknek köszönhetően hazaútjukat megszakítva láthatták a Kárpát-medence egyik kiemelkedő egyházi és kulturális kincsét, az orawkai (Kisárva) fatemplomot, s benne a magyar szentek egyedülállóan bőséges, festett képgalériáját.

Forrás: Körössy László, Magyar Kurír