Nyitott szemmel járni, szebbé tenni a környezetet

0
190

A Szatmári Egyházmegyei Ifjúsági Iroda idén is meghirdette a Tettek napját, mellyel arra igyekeztek ösztönözni a fiatalokat, hogy járjanak nyitott szemmel a világban és valamilyen önkéntes, szociális tevékenységet vállalva tegyék szebbé környezetüket. A május 21-én tartott eseményre az egyházmegye plébániáiról 5−15 fős csoportok jelentkezhettek.

Az esemény egyik fő célja a közösségépítésen túl az volt, hogy együtt összefogva tegyenek valamit saját plébániájukért vagy annak környezetéért. A tevékenységeket minden csoport szabadon határozhatta meg, a beszámolókból kiderült, hogy voltak, akik kertészkedtek, mások kerítést festettek vagy épp temetőt rendeztek.
Korántsem egy öncélú kezdeményezésről van szó, sokkal inkább egy kifelé irányuló tevékenységről, hiszen a teljes közösség válik haszonélvezőjévé mindannak, amit a fiatalok szebbé, jobbá, esetleg újjá varázsolnak.

Az idei Tettek napjára az egyházmegye plébániáiról 5−15 fős csoportok jelentkezhettek, akiknek tevékenységéhez az Ifjúsági Iroda anyagilag is hozzájárult. A program során sikerült megmozgatni a fiatalokat, új lendületet adva ezzel a plébániai közösségeknek.

Forrás: A szatmári egyházmegye honlapja