Új szentekkel gazdagodott az egyház

0
375
A szentté avatás napján a Szent Péter-téren. Fotó: AFP/Vatican News

Új jeles személyeket emelt a szentek sorába Ferenc pápa, május 15-én vasárnap. Tíz új szenttel gazdagodott az egyház. A Szent Péter téren szentmise keretében szentté avatta többek mellett Charles de Foucauld-t. A szentek sorába került Carolina Santocanale nővér, a Lourdes-i Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária Kapucinus Nővéreinek alapítója, Szent Maria Domenica Mantovani szerzetesnővér, a Szent
Családról nevezett Kis Nővérek Intézetének első elöljárója, Titus Brandsma kármelita, Szent Marie
Rivier szerzetesnővér, Lázár Devasahayam Pillai indiai világi hívő, családapa és vértanú, Szent César de Bus rendalapító, Szent Luigi Maria Palazzolo és Giustino Maria Russolillo.

Az első uruguayi női szent: Mária Franciska Rubatto, a Loanói Kapucinus Harmadrendi Nővérek alapítónője, Szent Maria Domenica Mantovani a Szent Családról nevezett Kis Nővérek Intézet alapítónője. Az olasz származású szerzetesnő Latin-Amerikában szolgálta a szegényeket. Istenhez hű, éber és tevékeny volt, mindig készen állt testvérei megsegítésére, egész életét felebarátai szolgálatára szentelte. Élete különleges tanúságtétel a szeretetről, amelyet Isten a kicsinyekre és az alázatosakra áraszt.

A torinói egyházmegyében született vallásos szülőktől, akik korán elhunytak. Munkája mellett mindig talált időt arra, hogy betegeket, szegényeket látogasson, s szeretetszolgálatot végezzen. Loanóban a kapucinusok templomába járt, majd belépett a ferences harmadrendbe. Segítőtársaiból szerzetes kongregáció alakult: a megyéspüspök megbízásából ő lett a Loanói Kapucinus Harmadrendi Nővérek alapítója és első elöljárója. (Később Rubatto anya Nővéreinek is nevezték őket.) A szerzetes társulat a kor szükségletét elégítette ki: a betegeket gondozták, elsősorban az otthonukban tartózkodókat, akiket felkerestek, s ha szükséges volt, vallási oktatásban is részesítették őket. Szent Ferenc igazi követője volt: lelkületben és a szegénység szeretetében, élésében egyaránt. A közösség évről-évre gyarapodott, Latin-Amerikában is letelepedtek. Amikor Uruguayban, Montevideoban nővéreit látogatta, súlyos betegségbe esett, hősies tanúságot tett a lelki erőről és a türelemről. Itt halt meg 1904-ben. A nővérek, a szegények és a betegek egyaránt siratták. Szent II. János pápa avatta boldoggá 1993-ban.

Szent Maria Domenica Mantovani szerzetesnővér, a Szent Családról nevezett Kis Nővérek Intézetének első elöljárója Boldog Giuseppe Nascimbeni atyával együtt alapította az intézetet, hogy alázatosan szolgálja Krisztus iránti szeretetből a szegényeket, az árvákat és a betegeket a názáreti Szent Család példáját követve. 1862-ben született a Garda-tó közelében, Castelletto di Brenzone településen.

1877-től Nascimbeni plébános atya ösztönzésére rendszeresen látogatta a betegeket, és hitoktató volt. 1886-ban a Szeplőtelen Szűz Mária szobra előtt örök szüzességi fogadalmat tett. 1892-ben Nascimbenivel a lelkipásztorkodás segítésére megalapították a Szent Család Kis Nővérei kongregációt, melynek Maria Domenica Mantovani lett a főnöknője, és a Szeplőtelen Szűzről nevezett Mária anya nevet kapta. Dolgoztak a plébánián, segítették a betegeket és öregeket, gondozták a gyermekeket az óvodákban. Nascimbeni halála után Mária anya egyedül irányította az egyre növekvő kongregációt. A nővérek ma jelen vannak Olaszországban, Svájcban, Albániában, Afrikában, Argentínában, Brazíliában, Uruguayban és Paraguayban. 1934-ben halt meg, Szent II. János Pál pápa 2003-ban avatta boldoggá. Számos csodás ima-meghallgatás kapcsolódik Mantovani nővérhez. A szentté avatáshoz egy többszörösen súlyos betegségből gyógyult 12 éves kislány esetét használták föl.

Szent Titus Brandsma kármelita, az irgalmasság tanúja náci koncentrációs táborban halt meg. A holland származású kármelita vértanú bátran vállalt minden szenvedést és megaláztatást az egyház és az emberi méltóság védelméért. Kimagasló példát mutatott rabtársai és kínzói iránti szeretetből. 1942-ben halt meg Dachauban. 1881-ben született Anno Sjoerd néven a református többségű Hollandiában katolikus, gazdálkodó családban. A hat gyermek közül öt a szerzetesi hivatást választotta. Sjoerdben korán feléledt a hivatás, a középiskolát a ferenceseknél végezte, majd 1989-ben lépett be a boxmeeri kármelita kolostorba, ahol a Titus rendi nevet vette föl édesapja emlékére.

Szent Marie Rivier szerzetesnővér a francia forradalom idején, amikor minden szerzetesrendet és kongregációt bezártak, megalapította a Szűz Mária bemutatása nővérei Kongregációt a keresztény nép oktatására.

1768-ban született Franciaországban. 16 hónapos korában leesett az ágyról és súlyos csípősérülést szenvedett. Ez kihatott testi fejlődésére, nem tudott felegyenesedni. A kis Mariát édesanyja gyakran vitte el a Szűzanya kegyképe elé imádkozni, gyógyulását kérve, hogy életét a gyermekek oktatásának szentelhesse. 1777-ben meggyógyult és beváltotta ígéretét. Leghőbb vágya az volt, hogy Istent szolgálhassa. Törékeny egészsége miatt azonban nem vették föl a Pradelles-i Miasszonyunk Kolostorba. 1786-ban iskolát nyitott Montpezat-ban, ahol nagy lelkesedéssel tanította a gyerekeket. Belépett a Ferences és a Domonkos Harmadrendbe. Látogatta a betegeket és segítette a rászorulókat. A francia forradalom kitörésekor fel kellett függesztenie tevékenységét. 1796-ban négy társával együtt megalapította a Szűz Mária bemutatása nővérei Kongregációt, mely hamar elterjedt országszerte, ma pedig jelen vannak valamennyi kontinensen, a gyermekek, fiatalok és kirekesztettek szolgálatára.

Szent Carolina Santocanale palermói nemesi származású szerzetesnő feladta kényelmes életét, és szegénnyé vált a szegények között. Különösen az oltáriszentségben jelenlévő Krisztusból merítette az erőt lelki anyaságához és a leggyengébbek iránt tanúsított szeretetéhez – mondta róla Ferenc pápa boldoggá avatásakor.

1852-ben született nemesi családban, édesanyja nagy szerepet játszott vallásos nevelésében. Istennek akarta szentelni életét, bár apja nem támogatta zárdába vonulását. A szegények, betegek, leányok nevelésével, ellátásával foglalkozott. Életét sok fizikai fájdalom kísérte, amit mindig nagy hittel és türelemmel viselt. A ferences lelkiséget választotta. Cinisibe költözött, ahol fellendítette a plébániai életet, és belépett a Ferences Harmadrendbe. Egyre több fiatal csatlakozott hozzá, árvaházat alapított, bölcsődét és varrodát, de saját közösségről álmodott. Egy kapucinus pap segítségével 1910-ben megalapította a Lourdes-i Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária Kapucinus Nővérei kongregációt, mely az első világháború alatt nagy fejlődésnek indult. Ferenc pápa 2016-ban avatta boldoggá. Egy betegség miatt meddő asszony imádkozott Santocanale nővérhez, és könyörgése meghallgatásra lelt Istennél: egészséges gyermeknek adott életet.

Lázár Devasahayam Pillai indiai világi hívő, családapa és vértanú az 1712-1752 között élt, keresztényüldözés során a dél-indiai Travancore királyságban ölték meg, mert bűnösnek találták a hinduizmus megsértésében. Az első indiai világi hívő, akit boldoggá avattak. „A kasztok közötti különbségtől függetlenül keresztény lett, mindenkit szeretett testvérként ölelt át” – mondta róla Angelo Amato bíboros. XVI. Benedek 2012-ben avatta boldoggá. Nilak Pillai az indiai Tamil Nadu állam Kanyakumari kerületében született 1712-ben egy gazdag család fiaként. Magasrangú tisztségviselőként lépett a Travancore maharadzsa szolgálatába. Miután megismerkedett a holland Eustachius de Lannoy-val, az uralkodó katonai tanácsadójával, elkezdett közeledni a katolicizmushoz. 1745-ben megkeresztelkedett, és felvette a Lázár keresztény nevet, tamilul Devasahayam, ami azt jelenti, hogy „Isten segítsége”. Intenzív evangelizációs tevékenységbe kezdett, feleségét is a katolikus hitre térítve. Az királyi udvar elöljáróinak ellenségeskedése következtében hazaárulás miatt letartóztatták. Három évig kínozták és bántalmazásnak vetették alá, de továbbra is hirdette az evangéliumot. Végül 1752. január 14-én megölték.

Szent César de Bus rendalapító, Isten Igéjének hirdetője és hitoktató 1544. február 3-án született Cavaillonban, Provence-ban. Gazdag családból származott, élete első harminc évét gondtalanul töltötte. Az 1575-ös szentévben úgy döntött, hogy az Úrnak szenteli magát. A megkülönböztetés folyamatában két világi hívő, Antoinette Réveillade, a de Bus család társalkodónője és Luigi Guyot, a székesegyház szabója és sekrestyése segítette, valamint Pierre Pèquet jezsuita. 1582-ben szentelték pappá, Borromeo Szent Károlyt választotta példaképéül az életvezetés és az apostolkodás terén. 1586 és 1588 között visszavonult a Szent Jakab remeteségbe, a szülővárosához, Cavaillonhoz közeli dombra: itt az apostolkodás mellett az imádságnak és a tridenti zsinat „ad parochos” katekizmusa tanulmányozásának szentelte magát. 1592. szeptember 29-én L’Isle-sur-la-Sorgue-ban megalapította a Keresztény Tanítás Atyáinak Kongregációját (másnéven doktrináriusok) Isten Igéjének hirdetésére és a hitoktatásra, a Szentírás gyakori használata, valamint egyszerű és ismerős nyelvezete által. A következő évben az avignoni érsek, Francesco Maria Tarugi hitszónok városa S. Prassede templomát a doktrináriusokra bízta.Szent César a keresztény doktrína tanítását két részre osztotta:-   Kis Tanítás, amely a gyermekeknek és az írástudatlanoknak szól;- Nagy Tanítás, amelyet a szószékről, vasárnaponként és ünnepségeken végeznek. Az apostolok jelképének, a Miatyánknak, a parancsolatoknak, az egyház előírásainak és a szentségeknek széles körű magyarázata volt.A Kongregációt VIII. Kelemen pápa hagyta jóvá 1597. december 27-én, és César atyát megválasztották rendi főelöljárónak. Miután megvakult, folytatta Isten Igéjének hirdetését és a gyóntatást. 1607. április 15-én, húsvét napján Avignonban halt meg, 63 évesen. Szent VI. Pál pápa avatta boldoggá 1975. április 27-én.

Szent Luigi Maria Palazzolo, a lelkigondozás apostola 1827. december 10-én született Bergamóban. Édesapját hamarosan elveszítette, anyja és szent életű papok nevelték. Gyerekkorától kezdve egy szolgálójukkal rendszeresen járt meglátogatni a szegény betegeket. 1844-ben belépett a szemináriumba, majd 1850. június 23-án pappá szentelték.A Foppa Oratóriumban, plébániája legnépesebb és legszegényebb központjában, a fiataloknak szentelte magát, ahol esti iskolát indított szegény és írástudatlan munkások és földművesek számára: A női oratórium számára egy saját tulajdonában levő kis házat használt.Lelki vezetője tanácsára a fiatal nők lelki gondozásának is szentelte magát, üdvözölve és követve a világi hívekből álló Szent Dorottya egyházi társulat munkáját. A céljainak megfelelő személyt Teresa Gabrieliben, a társulat egyik tanárnőjében találta meg. 1869. május 22-én éjjel, hosszan tartó ima és az Eucharisztia magához vétele után, Teresa Gabrieli letette esküjét a szegénységre, a tisztaságra, az engedelmességre, a Szentszékhez és a szent főpásztorokhoz való sérthetetlen ragaszkodásra, valamint a szegények, különösen a fiatalok iránti elkötelezettségére. Hamarosan más fiatal nők is csatlakoztak Teresa Gabrielihez, és az intézmény elterjedt, kezdve Vicenzával és Bresciával. Jelenleg Kongóban, Elefántcsontparton, Malawiban, Burkina Fasóban, Kenyában, Brazíliában és Peruban működik. Luigi atya árvákat fogadott be, akiket a Szent Család Testvéreire bízott, akiknek regulát is adott. Ez az intézmény 1926-ban kihalt.Luigi atya 1886 januárjában megbetegedett, 1886. június 15-én éjjel halt meg. Szent XXIII. János pápa avatta boldoggá 1963. március 19-én. Ferenc pápa 2019. november 28-án engedélyezte az ő közbenjárásának tulajdonított csodáról szóló dekrétum kihirdetését.

Giustino Maria Russolillo rendalapító 1891. január 18-án született Pianura di Napoliban egy tíz gyermekes család harmadik fiaként. Luigi Russolillo építési vállalkozó és Giuseppina Simpatia háziasszony gyermekeként. Szeretett imádkozni, és kulturális szempontból főleg apai nagynénjei nevelték, ezért ötéves korában elsőáldozott. Tízéves korában belépett a pozzuoli szemináriumba, ahol nagyra értékelte a kiváló lelkiatyák jelenlétét.Teológiai tanulmányait sikeresen elvégezte a Posillipo-Nápolyi Regionális Szemináriumban, ahol aranyéremmel jutalmazták.1913. szeptember 20-án, papszentelése során fogadalmat tett, hogy rendet alapít a hivatások szolgálatára. Hat hónappal később az atyai házban kezdte meg tevékenységét a fiatalok szolgálatában. Megnyitotta a hivatásgondozó intézményét az egyházmegyék és szerzetesrendek javára, amely egy hivatás-megkülönböztető kollégium volt. Az I. világháború idején besorozták és háborús övezetbe küldték, ahol megérlelődött benne az a gondolat, hogy női szerzetesrendet alapít, felfigyelve néhány apácának a sebesült katonák iránti ápoló buzgalmára. 1920 és 1921 között Pianura plébánosaként megalapította a Hivatásgondozó Szerzetesek és az Isteni Hivatások Nővérei Kongregációkat. Továbbá támogatta az Egyetemes Megszentelődés Világi Hivatásgondozó Apostolai intézetének kezdeti tevékenységét.Számos tanításának visszatérő karizmatikus témája volt az életszentség és a Szentháromsággal való egység, a „szentségek és papok” fontossága az ember legfelsőbb céljának elérése érdekében. A hivatásgondozók alapításának kemény megpróbáltatásaiban is „pozitív” maradt, bízva az „Isteni hivatások Szűzanyja” oltalmában, akinek felajánlotta életét. 1955. augusztus 2-án hunyt el szülővárosában. Életszentsége hírnevének köszönhetően 1980-ban indították el a szentté avatási ügyét, és 2011. május 7-én avatták boldoggá.

Charles de Foucauld 1858. szeptember 15-én született Strasbourgban, mindössze 6hatévesen elveszítette mindkét szülőjét. Serdülőként hamar elvesztette a hitét is. 1876-ban belépett a Saint-Cyr katonai akadémiára. 20 évesen tisztként Algériába küldték. Három évvel később felhagyott katonai szolgálatával és felfedező útra indult Marokkóba. A muzulmánok mély vallásosságának felfedezése és az igazság keresése arra vezette, hogy 1886. október végén felkeresse Huvelin abbét a párizsi Szent Ágoston-templomban, ahol meggyónt és megáldozott. Megtérése teljes és végleges volt. A Szentföldre tett zarándoklata (1888-1889) után belépett a Havas Boldogasszony trappista monostorba (Ardèche-Franciaország), majd a szíriai monostorukba küldték, ahol hét évig él. 1897-ben, további evangéliumi radikalizmust keresve, elhagyta a trappistákat, és Názáretbe költözött, szolgálóként végezte tevékenységét egy klarissza kolostorban. 1901. június 9-én pappá szentelték Viviers-ben (Franciaország). Ezt követően úgy döntött, hogy a tamanrasset-i tuaregek között akar élni, barátságban velük. Megtanulta nyelvüket, szokásaikat, mígnem 1916. december 1-jén meggyilkolta egy szélsőséges tuareg csapat. Ily módon beteljesült vágya: Jézust követni fájdalmas halálában, felajánlani neki a legnagyobb szeretet jelét és ezzel teljessé tenni a vele való szerető egységet

Forrás: Vatican News