Asszonytalálkozó

0
1127

„Küldelek én, megáldalak én, csak menj és hirdesd szavam” mottóval tartottak hagyományos asszonytalálkozót a dési ferences kolostorban május 6−8. között. A lelki hétvégén a kolozsvári Ferences Családos Csoport tizennégy női tagja vett részt. Az eseményről Kardos Magdolna FVR, a kolozsvári Ferences Családos Csoport tagja számol be.

Majdnem tízéves hagyománya van a női hétvégéinknek, amikor pár napra kimenekülünk a hétköznapok forgatagából, és a dési ferences testvérek vendégszeretetét és gondoskodását élvezve megpihenhetünk, kibeszélhetjük magunkat és lelkileg feltöltődhetünk. Ilyenkor kedves férjeink készségesen vállalják a gyerekfelügyeletet és az ezzel járó nehézségeket, mert tudják, hogy a hétvége után kiegyensúlyozottabb feleségeket kapnak majd vissza.

Idén is hagyományunkhoz híven vonattal tettük meg az utat Kolozsvártól Désig, a vonatozás segített abban, hogy könnyebben magunk mögött hagyjuk a hétköznapi gondjainkat és egyre jobban egymás felé tudjunk fordulni. Megérkezésünk után szentmisén vettünk részt, ami alatt megtapasztalhattuk, hogy milyen jó is nekünk együtt énekelni, a jó Istent dicsőíteni és az ő kezébe helyezni magunkat. A vacsora ideje alatt, illetve ezt követően megosztottuk egymással, hogyan is érezzük magunkat a jelenlegi élethelyzetünkben.

Szombat délelőtt KETT-foglalkozáson vettünk részt, melyet Székely Beáta KETT-oktató, közösségünk tagja tartott. A foglakozás során megtapasztalhattuk, hogy mindnyájan kisebb-nagyobb ajándékcsomaggal/csomagokkal jövünk erre a világra, és rajtunk múlik, hogy mit kezdünk az ajándékba kapott talentumainkkal. Szép, önfeledt pillanatokban volt részünk, szép volt látni a folyamatot, amint az ajándékba kapott batyukból gyönyörű alkotások születtek.

Mivel idén le kellett mondanunk a korábbi találkozóink egyik markáns momentumáról, a dési Toroc fürdőben való lubickolásról, javítások miatt a fürdő ugyanis zárva volt, úgy döntöttünk, hogy ezúttal egymás dicséreteiben fürdőzünk. Mindannyiunk számára szívet melengető volt hallgatnunk, mit szeretnek, csodálnak asszonytársaink bennünk. Reméljük, ez a kis lelki fürdőzés többlet erőt ad majd a mindennapok forgatagában.

A délután folyamán a Szamos-partra kirándultunk, és a friss, zöld fűbe letelepedve gitárkíséret mellett énekeltünk és hálát adtunk a gyönyörű napsütéses, tavaszi napért. Másnap örömmel tettünk eleget Albert testvér kérésének, hogy mi szolgáltassuk a zenét a vasárnapi szentmisén. Nagyon szép, felemelő élményben volt részünk, megtapasztalhattuk, hogy annak, aki szolgál, az Úr soha sem marad adósa.

Szentmise után a kolostor virágoskertjében nárciszok, tulipánok és magnólia színpompás társaságában felemlegettük a régi szép időket, reflektáltunk a jelenre és jövőbeli reményteljes terveket kovácsoltunk. Ezt követően a dési testvérek jóvoltából nagyon finom ebédben volt részünk. Köszönjük ezúttal is a dési ferences testvérek vendégszeretetét, Isten fizesse áldozatos munkájukat!

Zárásként elmondhatjuk, hogy a késő estébe nyúló beszélgetéseknek köszönhetően bár mindannyian testileg kevésbé kipihenve, de lelkiekben annál inkább feltöltődve indultunk a vonatállomásra, hogy felszálljunk a vonatra, amely a hazarobog velünk, a most már más szemüvegen keresztül látott gyönyörű mindennapjainkba. Istennek legyen hála!

Kardos Magdolna FVR