Az Európai Parlament (EP) képviselői strasbourgi plenáris ülésükön a kisebbségek meggyőződésen vagy valláson alapuló üldözésével kapcsolatban fogadtak el egy új jelentést május 3-án, kedden. A jelentés vitát váltott ki az EU Püspöki Konferenciái Bizottságának körében is.
A hagyomány vagy a közerkölcs védelme semmilyen esetben sem lehet ellentétes az államok számára előírt nemzetközi emberi jogi rendelkezésekkel – foglaltak állást az Európai Parlament (EP) képviselői az EP strasbourgi plenáris ülésén a kisebbségek meggyőződésen vagy valláson alapuló üldözésével kapcsolatban kedden elfogadott jelentésükben. Az MTI híradása szerint az elfogadott jelentés azt is kimondta, hogy az Európai Parlament elítéli az egyének elleni, nemen vagy szexuális irányultságon alapuló erőszakot, üldöztetést, kényszerítést és megkülönböztetést vagy az ezekre való uszítást a vallási vezetők részéről is, illetve vallási vagy meggyőződési indítékok alapján.
Az EP-képviselők a jelentésben egyebek mellett kiemelték, hogy a gondolat, a meggyőződés és a vallás szabadságához való jog magába foglalja az arra való jogot is, hogy a gondolatszabadság vagy a művészi alkotás legitim kifejezéseként kritikus vagy szatirikus véleményt nyilvánítsanak a vallásokról és a vallási hatóságokról.
Az Európai Parlament a szöveg szerint mély aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a meggyőződéssel vagy vallással való visszaélést olyan diszkriminatív politikák, büntető törvények és korlátozások bevezetésére alkalmazzák, amelyek ellentétesek, illetve aláássák a nők, lányok, illetve a különböző szexuális kisebbségekhez tartozó személyek jogait. Elítélték azokat az intézkedéseket, amelyek büntetendővé teszik az abortuszt, bűncselekménnyé nyilvánítják a házasságtörést, vagy elősegítik az emberi jogokat sértő vallási gyakorlatokat. Az EP jelentése arra szólította fel az Európai Uniót és tagállamait, hogy erősítsék meg a jogi védelmi mechanizmusokat a meggyőződési és vallási kisebbségekhez tartozók, valamint minden más, kiszolgáltatott helyzetben lévő ember, köztük a bevándorlók, a menekültek, valamint a szexuális kisebbségekhez tartozók emberi jogainak biztosítása érdekében.
Az EU brüsszeli székhelyű Püspöki Konferenciái Bizottságának (COMECE) főtitkára, Manuel Barrios Prieto a jelentés elfogadását követően kiadott nyilatkozatában azt írta: a gondolat-, a lelkiismeret- és a vallásszabadsághoz való jog, valamint az élethez való eredendő jog alapvető emberi jogok. Az Európai Parlament felelőssége és kötelessége, hogy megvédje és előmozdítsa ezeket a jogokat világszerte.
„Visszaélésszerű értelmezésekkel történő aláásásukra irányuló minden kísérlet, amely indokolatlanul korlátozza törvényes hatályukat, a nemzetközi jog súlyos megsértésének minősül, amely hiteltelenné teszi az Európai Uniót a nemzetközi közösség előtt és európai polgárok milliói előtt” – fogalmazott. A főtitkár úgy látja: a jelentés jelenlegi megfogalmazásában nem nyújt segítséget a hitük miatt üldöztetés áldozatául vált vallásos hívők millióinak, különösen a kiszolgáltatott nőknek és lányoknak, mivel helyzetüket láthatatlanná teszi más politikai érdekek előtérbe helyezése révén.
Forrás: MTI