Resurrexit! – Ifjúsági zenecsoportok találkozója Csíkszeredában

0
1388
Fotók: Csog István

Idén éppen tíz éve, 2012. április 21-én rendezte meg első alkalommal a Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség (FIF) ezt a rendezvényt László Rezső atya és György Zsolt főszervezésében. A fesztiválként induló eseményből azóta találkozó lett, az Istennek szóló dalok lendülete és tüze viszont azóta sem változott. És hogy az évforduló még kerekebb legyen, az idei rendezvény is épp április 21-én kezdődött a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium kollégiumában. Szabó István, a FIF munkatársának beszámolóját olvashatják.

Megkönnyebbülten köszöntötte a fiatalokat Molnár Zsolt főszervező múlt csütörtök este, hiszen végre elkezdődhetett az, amire olyan sokat készültünk. Ezen az első estén a résztvevők az ifjúsági lelkészség „bemutatkozóját” hallgatták meg Szőcs Csillától, majd pedig kisebb csoportokba osztva beszélgethettek egymással, hogy ki honnan érkezett és esetleg milyen elvárásai vannak a hétvégével kapcsolatban. Viszont azért, hogy az első estéből se maradjon ki a zenélés, az esti imádság előtt egy nagy körben közösen tartottunk egy zenei kóstolót, ahol a szentmisére előkészített dalokat játszottuk át. Másnap reggel rövid előadást hallgattak a fiatalok a közös zenélésről, a különböző hangszerek és szólamok szerepéről, fontosságáról, majd pedig belevágtunk a munkába és külön vonult a kórus és a zenekar, hogy lépésről lépésre kigyakoroljuk az énekeket. A próbák gyakorlatilag egész nap zajlottak, de szükség is volt rá, hiszen 12 dalt felépíteni és az apró részletekig csiszolgatni valóban időigényes feladat. Ezeket a próbákat hol játék, hol az étkezések, hol pedig betervezett szünetek szabdalták.

Az esti közös imádságot követően lehetőség volt kikapcsolódni tánccal vagy társasjátékozással, nekünk szervezőknek csak egy kérésünk volt: ne legyen zenélés, éneklés – a hangszereket és hangszálakat is hagyjuk kikapcsolódni! A Resurrexit utolsó napján, szombaton, leginkább már közösen gyakorolt a csapat, hogy a hangosítás beállításán is az utolsó simításokat el lehessen végezni. A szentmiséhez közeledve pedig igyekeztünk a pihenésre is időt hagyni, hogy ne elhasznált, fáradt énekhangokat halljunk majd.

Az isteni irgalmasság vasárnapjának előesti szentmiséjét Tamás József nyugalmazott segédpüspök úr mutatta be Csíki Szabolcs ifjúsági főlelkész, Simó Gáspár spirituális és Farkas Ervin kisszemináriumi prefektus koncelebrálásval. Tamás József a szentmise befejező áldása előtt a fiatalok felé fordulva köszönte meg a résztvevőknek a befektetett munkát és kérte, bátorította őket, hogy továbbra is énekeljenek az Úr Isten dicsőségére hasonló tűzzel, lendülettel.