A Temesvári Egyházmegyében az idei esztendőre meghirdetett Szentírás évében, valamint az isteni irgalmasság vasárnapja alkalmából, amelynek tiszteletére szentelték fel az Assisi Szent Ferenc Lányai Kongregáció (Filiae S. Francisci Assisinati – CSFS) által működtetett temesvári hospice palliatív központot, a nővérek válaszoltak a temesvári püspökség sajtóirodájának néhány, az életüket és a karizmájukat érintő kérdésre. Beszéltek a kihívásokról, amelyekkel nap mint nap szembesülnek, és arról, hogyan igyekeznek misszionáriusként élni és Isten igéjét hirdetni a mai világban.
Hogyan élik meg a karizmát és küldetést a mindennapokban?
Karizmánk ajándékát és kegyelmét a betegek és elhagyatottak szolgálatában igyekszünk megélni. Az Istennel való egység segít nekünk abban, hogy a kórházakban, idősotthonokban és a saját otthonaikban lévő betegek gondozása során teljesítsük küldetésünket. Hittel nézünk a jövőbe és bátran szeretnénk előre haladni, hogy megfelelhessünk korunk új kihívásainak. Szeretnénk, ha a temesvári Isteni Irgalmasság Háza hospice-ban való jelenlétünk és a rákos betegeknek nyújtott konkrét segítségünk a ferences egyszerűséggel és örömmel végzett munkánk kifejezője lenne. Ha nyitott szívvel fordulunk a betegek felé, és Istenre gondolunk, akit testvéreinkben dicsérünk és tisztelünk, az számunkra nemcsak szolgálatot, hanem kegyelmet és kiváltságot is jelent.
Milyen új kihívás elé állítja a lelkiséget napjaink társadalma, a jelen helyzet?
Tudatában vagyunk annak, hogy a testvériség építése, Ferenc pápa példája szerint olyan folyamat, amelyben állandó jelleggel részt kell vennünk, és hozzá kell járulnunk az emberek közötti testvériség építéséhez. Ferenc pápa Fratelli Tutti enciklikájában az utat is megmutatja nekünk, és arra buzdít, hogy konkrétan gondolkodjunk és cselekedjünk, még ha csak kis tettekkel is, egy új világ megteremtéséért az evangélium fényében.
Végül, de nem utolsósorban fontos, hogy amikor az emberekkel foglalkozunk, tisztázzuk az élethez való helyes hozzáállást, annak kezdetétől a természetes végéig, és nyíltan foglalkozzunk a művi vetélés és az eutanázia kérdésével Krisztus és az egyház tanítása szerint. Lehetőségeinkhez mérten igyekszünk konkrét segítséget nyújtani a szociálisan hátrányos helyzetű családoknak is.
Hogyan sikerül korunk valódi misszionáriusaivá lenni, Jézus szavait a mindennapi gyakorlatba átültetni?
Nem az erőfeszítéseink nyomán elért sikerek a legfontosabbak, még ha vágyunk is rájuk. A legfontosabb dolog, hogy Istent teljes szívünkből, teljes elménkből, minden erőnkből úgy szeressük, mint önmagunkat. Ez persze nem könnyű, de a Krisztussal való mindennapos kapcsolatunk segít ebben. Szükség van erre, mert semmi sem gyengébb, mint az erőnk nélküle.
Ferenc pápa gyakran beszél a világ perifériájáról. A világ szemszögéből nézve a halálos betegségben szenvedő emberek iránti szolgálatunkat úgy tekinthetjük, mint ezeknek az személyeknek a perifériáját, olyan emberekét, akik már nem „hasznosak” a társadalom számára. És ennek a térnek, ennek a „perifériának” azt az emberséget, odafigyelést és törődést kell tükröznie, amit az evangélium iskolájában tanulunk: „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!” (Mt 25,40).
Forrás: Temesvári Egyházmegye
