Sepsiszentgyörgyön a Krisztus Király-templom adott otthont az idei Élet a Lélekben plébániai imacsoportok nagytalálkozójának, amelyet április 23-án, szombaton, az irgalmasság vasárnapja előtt tartottak 850 személy részvételével. A találkozó mottója a szinódus jegyében: „Járjunk együtt!”
A Gyár utcai templomban reggel 10 órakor rózsafüzér imával kezdődött a találkozó, majd a köszöntés, programismertetés után bevezető gondolatok hangzottak el. Az első, délelőtti elmélkedést Bátor Péter Botond OSPPE, plébános, helyi elöljáró tartotta Én vagyok az út, az igazság és az élet (Jn 17,21) címmel, a délutánit pedig Olasz Béla segédlelkész Legyenek mindnyájan egyek (Jn 14,6) témával. Az egész napos rendezvényen volt ima a közösségért, Szentlélek-hívás, dicséret a Lélek erejében, délután háromkor elimádkozták az irgalmasság rózsafüzért. Több ízben is tanúságtételek hangzottak el, amikor arról számoltak be testvérek, hogy milyen csodákat, gyógyulásokat tett a jó Isten az ő életükben, miután megnyitották a szívüket. Ötvenhat sepsiszentgyörgyi elkötelezett személy vállalt imaszolgálatot, akik kettesével imádkoztak mindazokért, akik személyes imát kértek.
Az egész napos, nagyszabású rendezvényről Bajcsi Tibor gondnok, a sepsiszentgyörgyi Élet a Lélekben plébániai imacsoport vezetője számol be:
„Minden évben meg szoktuk tartani az Élet a Lélekben imacsoportok találkozóját a csíkszeredai sportcsarnokban. Utolsó alkalomkor kétezren voltunk. Most foglalt volt a sportcsarnok, ezért a Krisztus Király-templomban találtunk befogadásra. Köszönjük a plébános úrnak. Itt 850-en gyűltünk össze 36 közösségből. Ezt onnan tudjuk, hogy mindenki, aki bemegy a templomba, kap egy szívet egy szentírási idézettel. És 850 fogyott el. Kovászna, Hargita, Maros, Brassó, Bákó és Neamț megyékből voltak résztvevők, összesen 36 közösségből. Brüsszelből érkezett a legtávolabbi résztvevő. Nem tudtunk mindenkit buzdítani a jelenlétre, mert nem fértünk volna el. De köszönjük a megértést azoknak, akik nem tudtak eljönni, de azoknak is, akik jelen voltak.
Három elmélkedést tartott Bátor Botond pálos szerzetes, Olasz Béla segédlelkész és Oláh Zoltán tanár úr Gyulafehérvárról. György Balázs és még az előadók is vállaltak gyóntatásokat. Örültem, mert nagyon sokan visszajeleztek, akik gyógyulásban és szabadulásban részesültek. Nagyon örültek, hogy itt lehettek. Köszönöm a szervezőknek, akik megszervezték, segítettek a nap programjában szolgálatukkal. A találkozót 137 órás imamaraton előzte meg, ahol több mint 660 személy vállalt háttérimát, legkevesebb egy órát, de volt, aki kettőt vagy hármat is vállalt. Az országon belül 55 paptestvér kapcsolódott be a háttérimába, szentmisékkel és imával. Az országon kívülről pedig Magyarországról, Olaszországból, Németországból, Dániából. Egy pap Rómában, egy Medjugorjéban és egy Szlovákiában mutatott be szentmisét, hogy a találkozón valóban Isten akarata teljesüljön.”
Délután az egy órás szentségimádás után hálaadó szentmisével zárult a nagytalálkozó, amelyet főcelebránsként Oláh Zoltán kanonok, a szentírástudomány (ószövetségi biblikum, exegézis) tanára mutatott be Fülöp Szabolcs segédlelkésszel együtt. Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek (Mk 16,15). A zenei szolgálatot Sonka Loránd Mátyás látta el, a szentmisét élőben közvetítette a Mária Rádió.
Oláh Zoltán kanonok a szentmise homíliájában az irgalmasság vasárnapjának előestéjén magyarázta a napi evangéliumot. Ebből idézek, a teljesség nélkül néhány gondolatkört: „Az irgalmasság vasárnapja arra emlékeztet bennünket, hogy Isten irántunk végtelenül irgalmas. És ezt szebben, érthetőbben, mint az Úr Jézus keresztje és föltámadása, azaz húsvét ünnepe, senki sem tudja elénk tárni. De mi is az irgalom? Ahhoz, hogy talán egy picit megsejtsük Isten irgalmasságát, nem árt, hogyha visszalapozunk vagy visszamegyünk arra a nyelvre, amikor először megfogalmazták, hogy Isten irgalmas. És ezt héber nyelven mondták el először a Bibliában. Ahhoz, hogy kifejezzék Isten irgalmát, egy olyan szót használtak, amelynek köze van az anyaméhhez. A rehem anyaméhet jelent, amiben a magzat csak úgy meglehet saját érdeme nélkül, saját akarata nélkül. Egyszerűen ott lehet, védett, táplálékot kap, és meglehet, ő maga lehet. Ilyen Isten irgalma. Élhetünk benne. Hagyhatjuk, hogy átjárjon bennünket Isten irgalmassága. S irgalmasságából élhetünk. Mert ez nem más, mint Isten végtelen türelme, gondossága, Isten anyasága. Igen, Isten atya, de Isten anya is. Aki mintegy méhébe fogad bennünket, életet ad nekünk.
A 19. századtól kezdődően főleg a katolikus ikonográfiában egyre gyakrabban jelennek meg Jézus sebhelyei. Emlékezzünk csak azokra a Jézus szíve képekre, amelyek még idősebb emberek házaiban láthatók. Jézus szíve a lándzsa helyével, azzal a sebhellyel, amit a lándzsa ütött rajta. Vagy gondoljunk csak a Faustina nővér látomásai alapján megfestett irgalmas Jézus képére. Ott is az Úr a sebhelyekkel, a stigmákkal jelenik meg előttünk. Túlságosan eldurvult a mi világunk. A 20. század és sajnos a 21. század háborúi is erről tanúskodnak. Mi, emberek, szinte megrögzötten csak azon gondolkodunk, arra törekszünk, hogyan ejthetnénk sebet egymáson. Ezt teszik sokszor a nemzetek, az országok is egymással. És ezt tesszük nagyon sokszor a mindennapi életben. Sebet ejtünk munkatársainkon, szomszédainkon, sebet ejtünk családtagjainkon, és sebeket kapunk. Az Úr Jézus figyelmeztette Pétert: aki kardot ránt, az kard által vész el. Aki sebet ejt, az sebeket is kap. Mindannyian sebzettek vagyunk. És az Úr Jézus sebhelyei az emberiségnek ezen sebzettségét tárják szemünk elé. De nemcsak a sebeket tárja az Úr Jézus a mai evangéliumban szemünk elé. Hanem szemünk elé tárja azt is, hogy meggyógyulhatunk. Hogy a jó Isten a gyógyulás lehetőségét is felajánlja nekünk. A jó Isten, a mi mennyei Atyánk azt akarja, hogy az Úr Jézusban mi is gyógyulást nyerjünk. Gyógyulást nyerjünk úgy, ahogyan az emberek Jeruzsálemben, akik Péter apostolt keresték, hogy legalább az árnyéka átsuhanjon rajtuk. És Péter jelenléte nemcsak hogy gyógyított, hanem tisztátalan lelkeket is kiűzött. (…)
Sebeket osztogató és sebeket kapó emberek vagyunk, megsebzett emberek vagyunk, de az utolsó szó nem a halálé és nem a bűné. Isten az ő szent Fiában megajándékozott bennünket a megbocsátással, a keresztségben magához kapcsolt egyszer s mindenkorra, a Szentlélekkel újjá szült bennünket a Szentlélek fürdőjében, a keresztségben. A szentségekben találkozhatunk az Úr Jézussal, hisz a mai evangélium is erről beszél. (…) Az egyház meghív bennünket, hogy vegyünk részt a szentmisén, fogadjuk magunkba a feltámadt Úr Jézus testét és vérét, tapasztaljuk meg, hogy a sebek begyógyíthatóak. Hagyjuk, hogy begyógyítsa a mi sebeinket, hagyjuk, hogy ránk lehelje az ő lelkét, lelkületét, és mi is gyógyítsuk embertársaink sebeit, embertársaink szenvedésein könnyítsünk, próbáljuk őket felszabadítani és megszabadítani a bűnnek a láncából. Péter apostol legyen mindig szemünk előtt. Annak ellenére, hogy gyenge, bukdácsoló emberek vagyunk, ha az Úr Jézusba kapaszkodunk, ha őt befogadjuk, akkor meggyógyult emberekké és gyógyító emberekké válhatunk. Az értünk vállalt sebhelyek már dicsőségben fénylenek.”
Józsa Zsuzsanna
