Válasszuk a feltámadottat. Húsvéti vigília Gyulafehérváron

0
198

Húsvét vigíliáján Kovács Gergely érsek vezette a székesegyházi ünneplést, amelyen jelen volt Kerekes László segédpüspök és Jakubinyi György nyugalmazott érsek is a szeminárium elöljáróival, András István rektorral és Kiss Endre spirituálissal, valamint a székesegyház plébánosával, László Szabolcs kanonokkal együtt.

A fényünnepséget és az ige liturgiáját követően, a homíliát Kerekes László segédpüspök mondta. Felhívta a figyelmet azokra a jelekre, szimbólumokra, amelyek segítenek rácsodálkozni a feltámadt Krisztus valóságára. Ilyen jelek a tűz megszentelése, az égő húsvéti gyertya világossága: Krisztus világossága, amely legyőzte a bűn sötétségét; az örömtől kicsattanó liturgia, ugyanis visszatérnek a harangok, megszólalnak a csengők, újból megtanuljuk az alleluját, amit nem énekeltünk negyven napja; a vízszentelés és keresztségi fogadalmaink megújítása, hogy mi a feltámadt Krisztust követjük, újjászülettünk; az örömteli körmenet, amikor világgá szeretnénk kürtölni, hogy Krisztus feltámadt, legyőzte halálával a halált. Ez a liturgia mintha egy külön nyelvezet lenne, amit mi értünk meg, keresztények, talán nem mindenkinek ennyire nyilvánvaló.

„Megannyi jel utal arra, hogy valóban feltámadt Krisztus, de mégis, valami nem tetszik nekünk… Az a nagy visszafogottság, csöndesség, egyszerűség, ami a feltámadás megtörténtét övezi” – hangsúlyozta a püspök. Semmi sem bizonyítja jobban Jézus alázatát, mint a nagy nyilvánosság előtt történt keresztre feszítése, és ezt követően húsvéti feltámadásának, húsvét győzelmének rejtegetése. Mindenki láthatta a gyalázat fáján, amint a gonosztevők közé sorolták, ám feltámadott alakját, megdicsőült sebeit csak arra kiszemelt tanúknak mutatta meg. Pilinszky János mesélte: egyszer megkérdezte tőle valaki, hogy hisz-e Jézus föltámadásában, s ha igen, miért? „Igen – válaszolta a költő – mert olyan csendes volt. Mert amennyire közpréda volt a halála és agóniája, olyan rejtett maradt dicsősége, húsvéti allelujája. Ez Isten dramaturgiája” – mondta Pilinszky.

Isten egészen más létében és tevékenységében, mint mi, emberek, ezt legvilágosabban Jézus viselkedéséből tudhatjuk meg. Alapállása volt az erő és hatalom elutasítása, a gyengeség, a kiszolgáltatottság vállalása. „A ma embere elvárná, hogy szégyenletes kudarcát valami lenyűgöző, minden ellenségét megalázó győzelem kövesse” – emelte ki a püspök.

„Minden húsvétkor, amikor átelmélkedjük a megváltásunk szent titkát: Jézus szenvedését, halálát és feltámadását, újra és újra rádöbbenünk, hogy milyen a mi Istenünk. A mi jóságos Istenünk nem személytelen, ugyanis emberré lett, Szent Fiát küldte el, hogy kinyilvánítsa az ő végtelen szeretetét. Nem egy személytelen energiát küldött, nem gyémánt utat mutatott nekünk, hanem maga jött el emberi formában. A mi Istenünknek arca van! Végtelenül jóságos és irgalmas hozzánk, nincs olyan elrontott élet, nincs olyan reménytelen emberi élet, ahonnan ne lenne újrakezdés!

Ő az élet számunkra: aki életet ad, ura az életnek: világunkban a halál kultúrája akar uralkodni: amikor nem vállaljuk a megfogant életet, amikor gyerekeinket erre az életre és nem az örök életre neveljük, amikor az időseinkkel éreztetjük, hogy terhet jelentenek számunkra. Nem azért vagyunk keresztények, mert az egyház történelme tele van dicsőséges korszakokkal. Nem azért, mert liturgiája szép, templomai művésziek, intézményei ősiek. Hanem mert egyes egyedül itt találjuk meg legsúlyosabb kérdésünkre a választ: van-e értelme az életnek. És itt kapunk gyógyírt legfájóbb sebünkre, az elmúlásra. Nem rejtette el a sebhelyeket, hanem megmutatta, de nem a bosszúállás miatt, hanem mert hirdetni kell: ő feltámadt. Válasszuk a feltámadottat, aki irántunk való szeretetből odaadta életét, de meghagyta szabadságunkat, hogy életünk egyetlen viszont szeretetté válhasson” – zárta elmélkedését a püspök.

Fotó: Nagy Emil

Forrás: SIS