Online lelkigyakorlatot hirdettek hivatáskereső férfiaknak

0
785
Fotó: Pannonhalmi Főapátság

A Pannonhalmi Főapátság online lelkigyakorlatot tart olyan 18 és 35 év közötti férfiaknak, akik még nem hozták meg a döntést, de foglalkoztatja őket a szerzetesi vagy papi szolgálat lehetősége. Olyan bencés szerzetesek tartják a több hónapon át zajló alkalmakat, akik maguk is sokat töprengtek, elmélkedtek a nagy döntés előtt. A korábbi lelkigyakorlaton is volt, aki megerősödött az Istennek szentelt életre lépésben, mások arra jutottak, hogy házasságban, családalapításban van terve velük a Mindenhatónak.

„Bizonytalanság és izgatottság, kíváncsiság és némi félsz. Érzések, amelyekkel azok szembesülnek, akik arra próbálnak választ találni, hogy vajon hogyan teljesedhet ki az életük: úgy, hogy istenkeresésüket egy szerzetesközösségen belül élik meg, vagy esetleg más utat szánt nekik az Úr?” – ezzel a felhívással hirdették meg a lelkigyakorlatot, amit a húsvéti időszakban kezdenek meg és nyárig tartanák. A lelkigyakorlat kísérői – Gérecz Imre, Kisnémet Fülöp és Biriszló Lőrinc bencés szerzetesek – jól emlékeznek arra, mennyi kérdés és kétség merült fel bennük a döntés meghozatala előtt, éppen ezért szeretnének segíteni azoknak, akik most gondolkodnak az Istennek szentelt életre lépésről. Gérecz Imre úgy fogalmaz: ez nagyon személyes döntés, éépen ezért éppen olyan óvatosan tárja fel más előtt az ember. Azt mondja: egy ilyen online, lelkigyakorlatos közösség védett közegként nagyon jól tud működni a döntéshozás előtti időszakban. A pannonhalmi monostor magisztereként Imre atya foglalkozik a szerzetesség iránt érdeklődőkkel és a szerzetesi képzésben részesülő, frissen belépett testvérekkel.

„A kezdeti izgatottságot, saját kérdéseid bizonytalanságát és a felmerülő akadályokat is könnyebben élheted meg, ha tudod, hogy a melletted lévő ugyanabban a cipőben jár” – erősíti meg Imre atya szavait Fülöp testvér, aki egyszerű fogadalmasként készül a teljes elköteleződésre. Mindhárman úgy tartják, hogy az online formában zajló lelkigyakorlat kifejezett előnye, hogy az épp csak a hivatáskeresés útjára lépőknek nem kell rögtön a nagy döntést meghozniuk. Azaz nem kell több napra Pannonhalmára utazniuk, a távollétüket pedig megmagyarázniuk környezetüknek már akkor, amikor még maguk sem látják tisztán az útjukat. Felhívják a figyelmet: ez az első elköteleződés arról szól csupán, hogy az érdeklődők ezt a húsvéti időszakot szeretnék imádságosan az Istennek adni. Rá és néhány szerzetesre bízzák magukat – illetve a lelkigyakorlatos csoportra – és engedik, hogy a beszélgetések, a közös lelki olvasmányok révén alakuljon az az útjuk – magyarázzák.

A szerzetesek 2022. április 20-tól június 1-ig kínálnak heti egy online közös estét, amelyeket egyéni imádságok, feladatok egészítenek ki. A lelkigyakorlat gerincét Michael Casey atya Az örök életre vezető út című könyve adja, amelyet közösen dolgoznak fel. Az online alkalmakat pünkösd hétvégéjén személyes találkozással mélyítenék el. Mint mondják, a húsvéti időszak különösen is alkalmas annak megtapasztalására, hogy, bár sokszor hajlamosak vagyunk a hivatáskeresésre mint kínlódásokkal teli göröngyös útra gondolni, a folyamatban viszont valójában ott van a húsvét öröme és csodája.

„Egy lendülettel teli, krisztusi öröm, amire mindannyian meg vagyunk hívva. Erről szól hivatásunk, hogy élettel teli, tanúságtevő, hiteles, Krisztust követő emberek legyünk” – biztatnak a szerzetesek, akik abban próbálnak segítséget nyújtani a lelkigyakorlaton résztvevőknek, hogy megtalálják saját helyüket a világban, ahol ez a krisztusi öröm és a magára találás boldogsága a legteljesebb. Ahogy Lőrinc testvér – aki fiatal szerzetesként nemrég tette le örökfogadalmát – fogalmaz: a lelkigyakorlat célja végső soron, hogy a hivatáskeresők ráleljenek arra, hogyan, miben élhetik meg leginkább önazos keresztény életútjukat. Ez pedig nem biztos, hogy végül a szerzetesség lesz – teszi hozzá. Ahogy az előző év tapasztalata is mutatja, volt aki megerősödött abban, hogy az egyházi hivatás terén lépjen előre, de olyan is volt, akiben az tisztázódott, hogy inkább a párkapcsolat és nem a szerzetesség az ő útja. Mint mondják, bármilyen döntésre is jutnak a jelentkezők, biztosak lehetnek abban, hogy közelebb jutnak ahhoz a tervhez, amit Isten megálmodott róluk.

Forrás: A Pannonhalmi Főapátság honlapja