Az élet úgy szép, ha másokért van!

0
1609

A gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum diákjai számára április 1-jén, péntek délután és 2-án, szombaton került sor a nagyböjti lelkinapokra, „az élet úgy szép, ha másokért van!” mottóval.

A lelkinapok moderátora Kovács József, a kézdivásárhelyi Boldog Özséb Plébánia segédlelkésze volt, aki három nagy téma köré csoportosította gondolatait. „Az élet úgy szép, ha szeretünk!” „Az élet úgy szép, ha elajándékozzuk!” „Az élet úgy szép, ha lelkesedünk!”

Az üzenet átadásában jelen voltak a tanító kisvideók, tanúságtételek, illetve a fiatalok által sokat hallgatott zeneszámokkal a moderátor a keresztény perspektívákra helyezte a hangsúlyt, hogy rádöbbenhessenek ezáltal is értékeikre.

Az elmélkedéseket csoportos tevékenység követte, amely által a fiatalok elmélyítették az elhangzottakat. A csoportosan végzett munkák bemutatása és a végső visszajelzés azt sugallta, hogy az üzenet átment. Istenre figyelésünket a keresztútjárás, a Szent Ignác-i ima és a szentmise ünneplése tette magasztossá. A lelkinapok a kiértékelővel, és A békés harcos útja című film megnézésével zárult.

A cél az volt, hogy a diákok az elcsendesedés által önmaguk értékeit felfedezzék, ugyanakkor lendületet is kapjanak a másokért való élni akaráshoz. Szép volt hallani sokak visszajelzésében, hogy a gyakori és tudatos szentáldozás és a Jézussal töltött idő segít helyesen megélni a mindennapokat.

Forrás: GMGK