Tanulásra és interaktivitásra is képes a magzat

0
440
Az édesanya teste nemcsak a bevitt táplálékon keresztül jelez kisbabájának. Illusztrációk: Pixabay

Gyümölcsoltó Boldogasszony Jézus fogantatásának, illetve a születése hírüladásának ünnepe, amelyet március 25-én ünnepel a római katolikus egyház. Ennek alkalmából Deák Zsófia dúlát arra kértük, hogy az újabb tudományos eredmények alapján mutassa be, milyen hatások érik és formálják a megfogant magzatot a megszületése előtt.

A méhen belüli életről sokáig úgy képzelték, hogy maga a paradicsomi állapot, hogy a magzat odabent teljes védelemben, a külvilágtól elszigetelve fejlődik, és hogy megszületéséig csak a genetikai örökség van rá meghatározó szereppel, a környezet pedig csak a születése után van rá hatással.

A tudomány mai állása ezt erősen cáfolja. Egyre többet tudunk mind a magzati életről, mind a magzatot odabent ért tapasztalatok hosszú távon is felfedezhető hatásairól. Ezek a hatások a magzat elsődleges környezete, vagyis az édesanya testén keresztül jutnak el hozzá. Az anya és magzata közti kommunikációnak több formáját ismerjük, amelyek egymástól nem választhatók el szigorúan. A párbeszéd kisbaba és édesanyja között biológiai, viselkedéses és intuitív csatornákon keresztül történik. A biológiai kommunikáció a méhlepényen keresztül a kisbabához érő kémiai vegyületek formájában történik. Ha azt mondjuk, hogy a várandós nő táplálkozása fontos leendő gyermeke egyészsége szempontjából, talán közhelynek tűnik. Viszont ha belegondolunk abba, hogy a kisbaba fejlődő szervezete azt ismeri el normának, „normálisnak”, amit méhen belül tapasztal, és saját testének működését ahhoz igazítja, amit édesanyjától tanul, akkor értjük meg igazán a fenti kijelentés súlyát. Egyik legkiemelkedőbb példája ennek a második világháború idején, 1944-45 telén, Hollandiában éhínséget szenvedett várandós nők gyermekeinek és azok leszármazottjainak esete. Azoknál a magzatoknál, akik kórosan alultáplált anyáktól születtek, későbbi életük során számottevően több szív- és érrendszeri megbetegedést, cukorbetegséget, az ő gyermekeiknél pedig magasabb testtömegindexet és gyakoribb cukorbetegséget jegyeztek. A dohányzás és az alkoholfogyasztás mellett egyes gyógyszerek és a káros környezeti anyagok is köztudottan hatással vannak a méhen belül fejlődő életre, maradandó károsodásokat okozhatnak az idegrendszer fejlődésében.

Az édesanya teste viszont nemcsak a bevitt táplálékon keresztül jelez kisbabájának. A várandós nő lelkivilága, érzései, gondolatai ugyanúgy eljutnak a kisbabához, és felkészítik őt a világrajövetelre. Az öröm, várakozás, a születendő gyermek iránt érzett szeretet, a róla való képzelgés, fantáziálás éppolyan aktívan formálja a fejlődő kisbabát, mint az elfogyasztott táplálék. Gyakori tapasztalat, hogy a babák reagálnak a feléjük érkező gondolatokra, simogatásra, éneklésre, az anya mozgására vagy épp mozdulatlanságára. Az ultrahangos vizsgálatoknak és a koraszülött kisbabákról szerzett tapasztalatoknak köszönhetően egyre tágabb betekintést nyerhetünk a méhen belüli világba. A passzívan fejlődő magzat elképzelését felváltja a saját fejlődésében aktívan részt vevő baba. Egy olyan önálló kis lény rajzolódik ki, aki már hathetes korától képes spontán mozgásokra, aki már héthetesen reagál az érintésre, aki erős nyugtalansággal válaszol a hőingadozásra, aki változatos reakciót mutat fájdalmas beavatkozások esetén: megdermed, mozdulatlanná válik, légzési ritmusa lelassul, védekező testhelyzetet vesz fel, arckifejezése ijedtséget, félelmet árul el. Ízeket érez, az édes ízt preferálja, az megnyugtatja és fájdalomcsillapító hatással van rá. A negyedik hónap végére hallása teljesen kifejlődik, és születése után felismeri édesanyja és édesapja hangját, sőt, ha egy bizonyos szöveget gyakran hall már méhen belül, születése után azt felismeri és megnyugtató hatással van rá, ha újra és újra hallhatja. Tanulásra és interaktivitásra is képesek tehát a magzatok. Mozgásaik révén kommunikálnak édesanyjukkal és a külvilággal; mozgásaik révén, azok észlelése és értelmezése során alakul és szilárdul meg az anya–baba kapcsolat. Az a várandós, aki elfogadja és szeretettel várja kisbabáját, spontán képes értelmezni kisbabája mozdulatait, szokásait, és ezáltal megismeri őt, megtanul ráérezni kisbabája szükségleteire.

Ezzel ellentétben az a magzat, akit nem várnak, nem örömmel várnak, aki érzelmi elhanyagolásban növekszik, az sérül: lassabban fejlődik, gyakran kisebb súllyal vagy korábban születik, és csecsemőként sokat síró, nehezen megnyugtatható, gyengébben alvó kisbaba lesz belőle. Későbbi életében is nagyobb eséllyel küzd majd önértékelési gondokkal, depresszióval. Tartós anyai stressz hatására a magzat stresszrendszere a normálistól eltérő módon fejlődik, és egész életében kihatással lesz arra, hogy miként küzd meg az őt érő stresszhatásokkal. Kutatási eredmények alapján azok a babák, akiknek édesanyját depresszióval diagnosztizálták a harmadik trimeszterben, háromhónapos korukban többet sírtak, magasabb volt a stresszhormonszintjük, és ugyanezen gyerekek vérében magasabb kortizolszintet mértek az első iskolai napon.

A modern tudomány tehát megerősíti a mindenkori anyai tapasztalatokat és a népi bölcsességeket abban, hogy a várandós édesanyát jó óvni és védeni a rossz hírektől, ijedtségtől, fáradtságtól és stressztől. A családi támasz, a befele fordulás, lelassulás, a rendszeres mozgás, séta, kismamatorna segíti az anya testi-lelki egészségét megőrizni, a kisbabára való lelki ráhangolódás, a róla való álmodozás pedig pozitív hatással van a kettőjük közti kötelékre és ezáltal a baba kiegyensúlyozott fizikai és emocionális fejlődésére is.

Deák Zsófia dúla

Az írás megjelenik a Vasárnap 2022/13-as számában.