Az idei Hivatások nyomában két egységből álló versenyre a gyulafehérvári főegyházmegye, valamint a szatmári, a nagyváradi és a temesvári egyházmegye római katolikus teológiai líceumaiban tanuló IX–XII. osztályos növendékek (iskolánként öt tanuló) neveztek be. Az idei téma: Assisi Szent Ferenc és a ferencesek, illetve Loyolai Szent Ignác és a jezsuiták. Mindkét témában elmélyedtek a csapatok, és mindkét szent élete, példája, szavai, cselekedetei hatottak rájuk. Attól függően, melyik rend közössége él a közelükben, együtt töltöttek néhány olyan alkalmat, amikor a diákok beleshettek egy mai szerzetesközösség életébe. És a kölcsönös találkozás, megnyílás mindenkit gazdagított. A marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Teológiai Líceum csapatának reflexióit olvashatják.
Diákok visszatekintése az együtt végzett munkára
Szabó Blanka (X.): A Hivatások nyomában vetélkedő számomra több, mint egy verseny, hiszen amellett, hogy ismereteinket bővítettük a feladatok elvégzése során, olyan lelki ajándékot nyújtott számunkra, amely örök érték. Részt vehettem egy adventi lelkigyakorlaton, amely nagyon különleges, szívhez szóló élmény, amelyre máig is szeretettel és hálával tekintek vissza. Egy olyan belső világot teremtett számomra, amelybe olykor még mindig vissza-vissza térek. Megtanított arra, hogy minél gyakrabban keressem Isten közelségét, és lássam meg a csodát a Nap lágy sugaraiban, a szellő simogatásában, a kéklő ég tisztaságában.
Bukur Szabocs (XI.): Az idei verseny során sokat gazdagodtam tudásban a szerzetesrendekkel kapcsolatosan, mert a szerzetesek nemcsak imádkoznak, hanem dolgoznak is, és rá jöttem, hogy a jezsuita rendnek nagyon sokat köszönhetünk. Nagyon tetszett, amikor egy egész napot eltölthettünk a jezsuita szerzeteseknél. Ebből az egész napos tevékenységből a legjobban a beszélgetések és a társasozás tetszett. Nagyon hálás vagyok, hogy az idén is részt vehettem ezen a versenyen.
Fazakas Gáspár (X.): Az versenyidőszakban biztos voltam, hogy nem adódhat olyan alkalom, ami hiábavaló lenne. Amikor egy közösség akarva-akaratlanul maradandót alkot, képtelenség szavak nélkül hagyni. Említhetném a rengeteg dokumentációs feladatot, amik által hihetetlenül sokat tanulhattam Szent Ignácról, a jezsuita értékrendről, s legfőképp az egyházunk rendíthetetlen erejéről a kommunizmussal szemben is. A munkafolyamatot a csapatommal valósítottuk meg, rendkívülien dolgoztunk együtt, jelentősen megnyilvánultak mindannyiunk sajátos értékei, amikből egy megkapó produktumot hoztunk létre. Kétségtelenül mondhatom, hogy a sikeres munkafolyamatért, a felettébb jókedvért és a családias légkörért mindenekelőtt a jó Isten a felelős, hálásan köszönjük neki!
Két diák élménybeszámolója az e-book-ból
Magyari Imre-Győző (XI.) a közösen megnézett Szent Ignác életéről szóló film kapcsán így fogalmazott: „Ez volt az első ilyen jellegű film, amit izgalommal végignéztem. Számomra nagyon elgondolkodtató volt Szent Ignác életmódjának hatalmas változása.”
Kilyén Anita (X.) számára az együtt töltött nap volt meghatározó élmény, így ír erről: „Az ebéd előtt helyet foglaltunk egy hatalmas asztalnál, mely nem csak a terítéktől virágzott, hanem a hatalmas szeretettől és békességtől is, amellyel fogadtak bennünket.Szokatlan barátságosságot éreztem egész nap, és úgy éreztem, hogy nem számít semmi sem, csak az, hogy együtt valami újat éljünk át. Az ebéd közben rengeteget beszélgettünk a rendtagok csodálatos tapasztalatairól és rengeteg kérdést is feltehettünk. Én például feltehettem azt a kérdést minden rendtagnak: Mi teszi a legboldogabbá a jezsuita életeteket? Mindenkitől más és más választ kaptam, ami engem nem csak feltöltött, de elgondolkodtatott. Eltűnődtem azon, hogy az életünk során valóban észrevesszük azokat a dolgokat, amelyek igazán számítanak, észrevesszük-e azokat a napokat, pillanatokat, melyek csak elhaladnak mellettünk, és mi csak észre sem vesszük. Mondjuk minden pillanatot nem tudunk teljesen szívünkből értékelni, hiszen Isten képes csak hasonlóra, viszont miért is nem próbálunk meg jobban törekedni a tökéletességre? valóban könnyebb e könnyebbik utat választani, vagy ellustulni, de ha egy perccel többet is törekednénk mindennap, az már sokkal nagyobb áldás és lendület a tökéletesebb élet felé.(…)”
Hivatások nyomában: egy szerzetes szemszögéből
Nem mindennapi esemény, hogy a szerzetest azzal a kéréssel keresik gimnazista fiatalok, hogy szeretnének nagyobb belátást nyerni a közösség életébe, szeretnék jobban megismerni a szerzetesrend történetét és lelkiségét. Ráadásul úgy, hogy előtte bejelentkeznek egy három napos Szent Ignác-i személyesen kísért, csendes lelkigyakorlatra. Mindezt tizenhat évesen! Már elsőre nagyon megérintett a két gimnazista diák jelentkezése a lelkigyakorlatra, akik őszintén és elbűvölően fejezték ki vágyukat, hogy szeretnék istenkapcsolatukat elmélyíteni és a hétvégét csendben tölteni.
Ez megerősítette bennem, hogy a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum diákjait nemcsak egy feladat teljesítése hívta a Jezsuita Udvarba, hanem egy mélyebb keresés, ami nem pusztán arról szól, hogy információkat gyűjtsenek, hanem vágynak arra, hogy szerzetesként valóban Isten szeretetének a jelei legyünk, és segítsük őket hivatás- és útkeresésükben. Másrészt a felkérés minket, szerzeteseket is megerősített abban, hogy újrafogalmazzuk identitásunkat, a vendégszeretetben növekedjünk, és jobban kihalljuk, érzékeljük, hogy a mai tizenéveseket mi mozgatja: mi lelkesíti illetve keseríti el őket. Azt gondolom, hogy mindnyájunk számára fontos tanulási folyamat volt az elmúlt másfél hónap.
Fontos volt számomra, hogy élményszerű legyen a projekt, melyben Anita, Blanka, Gáspár, Győző és Szabolcs részéről is befogadásra, illetve lelkesedésre találtam. Találkozásaink közül kiemelkedett a rendházban eltöltött hétvége, melyet az „Ignác” film megtekintésével kezdtünk. Jó volt hallani, hogy Ignác tapasztalata, útkeresése, megtérése rezonál a mai fiatalokban is. Mit jelent a lelkek megkülönböztetése? Mit jelent különbséget tenni a keserűséget okozó, lehúzó megmozdulások és az örömet, lelkesedést okozó vigasz között? Hogyan kerülhetek kapcsolatba Isten szeretetének tapasztalatával? Mire jók a válságok az életben? Nagyon jó volt ezekről a kérdésekről beszélgetni a fiatalokkal.
Másnap nagyon örültem annak, ahogy mind bekapcsolódtak a szentmisén való szolgálatba. Nagyon szép látni, ahogy az iskolában olyan vallásos nevelést kapnak, ami nem ellenállást vált ki, hanem ösztönöz és az Egyházban való aktív részvételre bátorít. Végig az volt a tapasztalatom, hogy ezeknek a fiataloknak nagyon a helyén van az értékrendjük. Az ebéden meghitt beszélgetés alakult ki, ahol a diákoknak és a jezsuitáknak is lehetőségük nyílt egymásnak kérdéseket feltenni. Anita kérdése – „Jezsuita életedben mi ajándék?” – mély vizekre vitt bennünket, és megtisztelő volt a diákokat is arról hallani, hogy mi dinamizálja őket. Az ebédet hólapátolással koronáztuk meg, melyet a délutáni programjaink követtek: az új jezsuita „Misszió” társasjáték kipróbálása (Erdélyben mi vagyunk az elsők!), a jezsuita skolasztikusoknál hőn szeretett vita kipróbálása illetve a kápolnában tartott Szent Ignác-i vezetett ima és az azt követő megosztás.
Köszönöm a szervezőknek a szép kezdeményezést és a meghívást, hogy felkínálták ezt a lehetőséget, mely mind a fiatalok, mind a szerzetesek számára nagyon gyümölcsöző.
András Csaba SJ
A kísérők reflexiói
Ez a tanév ismét kisebb-nagyobb „zökkenőkkel” indult, a vírushelyzet nagyon sok mindent meghatározott, s még mindig korlátoz az utóbbi két évben. Ennek ellenére a diákok lelkesedése nem kisebb, sőt úgy láttam, hogy november óta töretlen energia-befektetéssel ötletelnek, kutatnak, dolgoznak, próbálnak – akkor is, ha nincs lehetőségem a sarkukban lenni, s ez örömmel tölt el. A kis csapat összeforrott, tagjai szívesen dolgoznak együtt, s nagyobb konfliktusok nélkül tudnak megegyezni s haladni egy-egy munkával előre. Szervezem a találkozókat, az alkalmakat, s megállapítom, hogy hallgatnak a mentorukra, s dolgoznak. Halad a munka, ügyeskednek.
Amikor újra találkozunk, újra átnézzük a követelményeket, s jöhet egy újabb nekifutás…
Telik az idő, s lassan-lassan alakul minden. Végül a legnehezebb mozzanatok következnek, a kis részek összeillesztése, az alkotás nehezebb fázisa. Ide is kell türelem, és sok-sok munka.
Én azt láttam, hogy szívesen vettek rész és tartottak ki ezen az úton.
Szárrnyra keltek, s nekem csak a lelkesedés szerepe jutott! Igyekeztem jól végezni feladatomat; hiszem, hogy bátran keresték, s meg is fogják találni saját elhivatottságukat is e munka közben.
Köszönet a szervezőknek a lehetőségért!
Isten áldjon minden résztvevőt, minden mentort, s minden szervezőt! M.I.N.D.
Csiki Csilla hitoktató
Filmetűd
Mint az iskola spirituálisa, az eddigi évekhez viszonyítva az idén kissé távolabbról szemléltem a csapat felkészülését a Hivatások nyomában meghirdetett vetélkedő kapcsán. Ennek az egyik oka, hogy a téma sajátos jellege adta a nem szokványos utat. Úgy láttam az elején, hogy a jezsuita atyák hitelesebben kalauzolhatják őket a meghirdetett témákban. Itt Marosvásárhelyen élő jezsuita közösség van, akik az alapítójuk karizmáját élve igazi bepillantást tudtak nyújtani jezsuita lelkiségben. A másik ok, hogy egy olyan ambíciós csapat állt össze, akiknek az elszántságát alig kellett táplálni, szinte autodidakta módon szervezték meg a felkészülés egymásra épülő lépéseit. Ez különös örömre ad okot, mivel sokkal inkább sajátjuknak tudták a feladatok elosztását és megvalósítását.
Nagy örömmel követtem december elejétől, ahogy lassan kialakul a munkamódszer, és épül fel a feladat végrehajtása. Megelégedettséggel állapítom meg, hogy a jezsuita atyák módszerességét követve sokat fejlődtek egyénileg is a csapat tagjai, de közösségi egymásra hangoltságuk napról napra szemmel láthatóbb lett. Az utolsó hetek intenzív készülései jól összehozták a csapatot. Mélyen beleásták magukat a lelkiségi témákban, és a személyekre szabott egyéni feladatok elvégzésével önállóságra és bátorságra tettek szert.
Nagy értéke az ilyen jellegű oktatásnak, hogy nemcsak tudásanyagot szolgáltat, hanem a diák személyiségét is fejleszti. Lelkiségi szempontból öröm volt látni, hogy a hétköznapi szentmiséken is kezdtek gyakrabban részt venni, ami arra vall, hogy egyéni lelkiéletükben is jelentős időszaknak mondható ez a felkészülés. Létrejött egy magabiztos közösség, amiben emberileg és lelkileg is egymás támaszai és jóbarátai lettek. Nem mellesleg még a hitük gyakorlásában is fejlődtek.
Ha egyáltalán van értelme győztesekről beszélni, akkor ebben az esetben függetlenül a rangsorolástól, ez a csapat megnyerte a megnyerhetőt. A katolikus iskola szelleme szerint nagyot léptek előre, így méltán képviselhetik az iskolát. Büszkeséggel és hálával nyugtázom, hogy jó munkát végeztek. Minden szempontból a kezdeményezés nyertesei, akik egyéni hivatásuk megtalálásában és formálódásában is élenjárók lettek.
Köszönet a kezdeményezésért és a kihívásokért, amik kellőképpen segítettek a növekedésben.
Balla Imre iskolalelkész
