A pusztulás bennünk rombol…

0
535

annyi idős vagy mint akiket szeretsz / hiszen bennük öregszel… annyi idős vagy mint a hó / mely törékeny és ragyogó / ha felnézel egy csillagra / annyi éves vagy mint ő / hiszen hogy a szemedbe érjen / átkelt a végtelen időn” (Jean-Pierre Siméon: Életkor. Lackfi János fordítása)

Tömérdek dolgot fel lehet vásárolni, azonban túlzásunk a szükség rablása. Amikor baj van, kevés, hogy nekem van, mert annak semmi ereje nincs, hanem kell a szív és a kegyelem, vagyis a hírhedt válságban embernek maradni és bízni a lélek csodájában.

A pusztulás még az „ellenséggel” szemben is bennünk rombol, velünk és rajtunk növeli a gonoszság a saját maga erejét.

Jó lenne ezt látni és így élni, hogy nem annyira felvásárolni a szükségtelent is a másik elől, hanem megálljt mondani saját kiraboltságunk tébolyának, hiszen ebben mind elveszítjük azt a csodát, ami által embernek lenni jó és élni ajándék.

Milyen megható, amikor érzed magadban és abban a személyben, aki neked fontos, hogy készek vagyunk a szívünkben változni, feladni valamit, ami annyira bántó bennünk. Mindezt azért, mert rájövünk: ezért élünk, hogy áldás legyen, valami szebb legyen bennünk és velünk. Kész és készséges emberré válni, akkor, amikor a gonosz üvölt, mert régóta hangos, és mi úgy tettünk, mint akik süketek, aludtunk a saját ábrándos jólétünkben. Némák voltunk, amikor beszédünk támaszt, bátorságot jelentett volna valakinek az életében, és túl hangosak akkor, amikor valaki mellettünk zuhant, nagyot koppant a szíve, és ebben a tébolyban képtelenek voltunk észlelni a horzsolásokat, a töréseket, az elhagyatottságokat.

Ha az Istennek emberszíve volna, kibírhatatlanul magányos lenne közöttünk. Volt neki és van, ahányszor a Golgota újból jelenné válik. Mi csak üvöltünk rá és azokra, akik keresztje alá teszik vállukat, szívüket, mert hiszik, hogy az élet, a megváltott élet a csoda mindenkiben. Túl gyakran van túloldal, de ott is a másik ember a csoda, láthatnánk, hogy ő valakinek a gyermeke, édesapja, lánya, édesanyja…

annyi idős vagy mint akiket szeretsz

hiszen bennük öregszel…

annyi idős vagy mint a hó

mely törékeny és ragyogó

ha felnézel egy csillagra

annyi éves vagy mint ő

hiszen hogy a szemedbe érjen

átkelt a végtelen időn

(Jean-Pierre Siméon: Életkor. Lackfi János fordítása)

Bilibók Géza