Ünnepi pillanatok a tragédia árnyékában

0
480
Fotók: Laczkó Vass Róbert Facebook-oldala

Fél órán át úgy néz ki: több az önkéntes, mint a menekülő. Megvan ennek is a magyarázata. Egyrészt az érkező szerelvények közti holtidő van, másrészt beköszöntött a hétvége, az emberek pedig megmozdultak. A raktárhelyiséget is feltöltötték ellátmánnyal, és egyre több a munkába bekapcsolódni vágyó tinédzser. Az esti idősáv szinte mindenkinek megfelel, olyanok is vannak, akik egész nap a helyszínen sürgölődnek. A turnusok egymásra tolódnak, de a késő esti, kora hajnali idősávot már kevesebben választják. Ez az idősáv lett az egyre jobban szerveződő magyar csoporté, kiegészülve természetesen azokkal, akik szívesen maradnak, no meg a tolmácsokkal, akik szintén sokat talpalnak. Az egyéni drámákkal, történetekkel ők szembesülnek első kézből, mi többiek tőlük tudunk meg háttérinformációkat. Van köztük olyan is, aki szintén menekülő, de hosszabb ideig marad Kolozsváron, így a vendéglátókkal együtt bekapcsolódnak a munkába.

Őszinte meglepetésemre tört magyarsággal szól hozzánk egy zimonyi fiú, aki Szerbiából érkezett Kolozsvárra tanulni, és a legjobb szándékkal töri a magyart. Kapva kap a lehetőségen, hiszen a felmenői között magyarok is vannak, így legalább gyakorolja a nyelvet, amit még nem volt alkalma megtanulni rendesen. Viszont beszél oroszul, és arra itt nagy szükség van: a Kelet-Ukrajnából menekülők jelentős részének ez az anyanyelve. De bejelentkezik önkéntesnek egy fiatal pár is, akik csatlakozásra várnak, és addig is hasznossá tennék magukat. Ha mást nem, hát együtt sepregetünk, alkalmi ügyintézéshez pedig rendelkezésre bocsátják a laptopjukat. Időnként a rendőrök és biztonságiak is megfordulnak az étkezőben, híreket hoznak, logisztikai menetrendet egyeztetnek a koordinátorokkal, forró teát és kávét kérnek, beszélgetnek az önkéntesekkel.

A tranzitzónákban, pihenőkben persze most is sokan vannak, többnyire a Budapestre tartó Koronára várnak. Különféle menetrend szerinti járatokkal érkeznek, a legtöbbjük éjfél után a Jászvásár–Temesvár vonalon közlekedő „éhségvonattal”. Régi gúnyneve ez az országot átszelő szerelvénynek, de most ez a legoptimálisabb azok számára, akik Moldávia vagy Észak-Bukovina felől lépik át a román határt. A hosszú, fárasztó utazás után mindenképpen jól jön a másfél-két órányi pihenés, a meleg étel, adott esetben a gyógyszerhez jutás lehetősége. Vannak néhányan, akik pihenő nélkül Temesvárig mennek, őket előre elkészített csomagokkal próbáljuk ellátni az alatt a tíz perc alatt, ameddig a szerelvény tovább nem indul. Sajnos a kalauzok nem túl segítőkészek, szabályszerűen föl kell kutatnunk azokat a fülkéket, ahol a menekülők utaznak.

Az étkezőben egyszerre felbolydul minden. Rövid időn belül elfogy a virsli, sokan kérnek zöldséglevest és töltöttkáposztát is. Az almás és káposztás lepénynek is nagy keletje van, már az önkéntesek közt is mindenki tudja: jáblokó, kápusztá. Sokan tartják az ortodox böjti szokásokat, erre is figyelni kell, amikor az ellátmányról vagy a főzésről gondoskodnak az Egy tál meleg étel koordinátorai. S hogy mennyire nem egyértelmű semmi, arról az a muszlim család is tanúskodik, akik a saját étkezési szabályaik szerint próbálnak élelemhez jutni. Szintén oroszul beszélnek, a gyerekeik révén pedig az étkező melletti, gyerekbarát pihenőben rendezkednek be a továbbindulásig.

A gyerekbarát pihenőben egyébként rengeteg a játék, kifestők, építőkockák, plüssmackók között botorkálunk, amikor a péntek este legmeghatóbb jelenete lezajlik: Albert ma tölti a 11. életévét. A tolmácsok szimatolták ki a szülinapi zsúr lehetőségét, hogy ezzel is oldják a hangulatot, és minden bizonnyal a gyerek édesanyja vagy nővére volt a ludas a dologban. Sárga lufik és két doboz sütemény kerül elő a semmiből, a rövid ünnepség pedig annyira meglepő a kis Albert számára, hogy fél percig el sem hiszi azt, ami történik körülötte. Sikerül végig fényképezni, videóra venni a jelenetet, az életre szóló történet képi bizonyosságai pedig gyorsan átvándorolnak a nővére telefonjára. Ezen az alapon sikerül összebarátkoznom velük, Albert még süteménnyel is megkínál. Rövid időn belül kiderül, hogy a tinédzser lány odahaza művészeti iskolába jár és gyönyörűen rajzol, akkor éppen egy rókát. A korábban rajzolt sasfejet már csak egy fényképről mutogatja, hiszen azt ajándékba adta valamelyik önkéntesnek.

Az Egy tál meleg étel önkénteseiről minden este csoportos fényképek készülnek, munkájukat csak elismerés illeti. Az egyesület szabályai szerint a tevékenységet a megfelelő tapintattal dokumentálni kell, részben e célból készült a fenti beszámoló is. A szubjektív hangvételtől nem tudok eltekinteni, mert szívszorító, ami a szemünk előtt zajlik.

Laczkó Vass Róbert