Máltaisok beszámolója az ukrán–román határon szerzett tapasztalataikról

0
610
Fotók: Temesvári Egyházmegye

A Romániai Máltai Szeretetszolgálat temesvári filiájának nyolc fiatal önkénteséből álló csoport március 3-án hajnalban elindult Máramarossziget felé, a román–ukrán határra, hogy segítséget nyújtson a szomszédos országból érkező háborús menekülteknek. A temesvári püspökség sajtóirodája által megfogalmazott kérdésekre Karina Feiler temesvári máltai ifjúsági vezető és Alexandru-Claudiu Râță egyetemi oktató, a Romániai Máltai Szeretetszolgálat temesvári filiájának fundraising felelőse, a csoport koordinátora válaszolt.

Tevékenységüket elsősorban a Máltai lovagrend küldetését összegző mottónak – Tuitio Fidei et Obsequium Pauperum / A hit védelme és a rászorulók szolgálata – megfelelően végezték, ugyanakkor a jézusi tanítás fényében cselekedtek: „Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek.” (Mt 25, 35–36).

Találkozott-e eddig olyan emberekkel, akik segítségre szorultak? Vett-e már részt segélyakciókban?

Karina Feiler: Naponta találkozom olyan emberekkel, akiknek segítségre van szükségük, legyen szó fizikai segítségről vagy együttérzésről, egy kedves szóról vagy bátorításról. Gyermekkorom óta részt veszek karitatív tevékenységekben, a rászorulók helyzete, sebezhetősége különösen érzékenyen érint, szeretek ott lenni, ahol szükség van segítségre, mosolyt csalni a kevésbé szerencsések arcára, valahányszor lehetőségem adódik erre. Kicsi és egyszerű ember vagyok ebben a nagy világban, de azt a keveset, amim van, bármikor bárkivel meg tudom osztani, akinek szüksége van rá.

Alexandru-Claudiu Râță: Igen. 2008 óta vagyok a Romániai Máltai Szeretetszolgálat temesvári önkéntese, és ezáltal lehetőséget kaptam arra, hogy támogatást nyújtsak a rászoruló embereknek a temesvári máltai filia szociális programjain keresztül csakúgy, mint a szervezet országos szintű tevékenységei keretében. A rászorulók javára végzett önkéntes munkám során tapasztalatokat szereztem az egyéni támogatás szintjén, valamint a hátrányos helyzetű csoportok segítésében is. Az egyik legintenzívebb élményemet egy több országból érkezett önkéntesekből álló csapat tagjaként szereztem, akik a Lesbos szigetén található egyik központban segítették a menekülteket.

Mi késztette arra, hogy csatlakozzon a menekülteket támogató csoporthoz?

Karina Feiler: Minden alkalommal nagy örömmel és jó szándékkal fogadom a lehetőséget, hogy ott legyek, ahol kell és segítsek annak, akinek szüksége van rá. Nem kellett túl sok indok ahhoz, hogy csatlakozzam a csapathoz. Az a tény, hogy jót tehetek másokkal ebben a világban, ahol a legtöbb ember csak a saját maga jólétére gondol, anélkül, hogy másokra is figyelne, nekem elég volt.

Alexandru-Claudiu Râță: A döntés csapatunk minden tagja esetében nagyon gyorsan megszületett, és leginkább az számított, hogy tevékenységünk középpontjában bárhol a világon olyan értékek állnak, amelyek humanitárius krízishelyzetekben az embereken való segítségnyújtást motiválják, és egy szilárd értékrendszer részét képezik. Ez az értékrendszer pedig csaknem ezer éve táplálja a mai máltai jelenséget/lelkiséget.

Befolyásolta-e döntésében a veszélyes környezet?

Karina Feiler: Egyáltalán nem. Nihil sine Deo! Semmit Isten nélkül! – Egyik a sok idézet közül, amelyek irányítják az életemet. Semmi sem véletlen, és amíg érzem és hiszem Isten jelenlétét az életemben, védve vagyok minden veszélytől. Nem gondoltam soha, hogy valami rossz történhet velem, amíg azért vagyok ott, hogy jót tegyek.

Alexandru-Claudiu Râță: A humanitárius segítségnyújtás területén dolgozók folyamatosan jelen vannak a világ olyan helyein, ahol válsághelyzetek vannak, és kockázatossá válik a biztonságuk. Sokan munka közben vesztették életüket, szabadságukat vagy megsérültek. Azonban az a kockázat, amelynek ez alkalommal voltunk kitéve, jelentéktelen volt, szinte nem is létezett, mivel tevékenységünk nem háborús övezetben zajlott. Soha nem éreztük úgy, hogy veszélybe sodródhatunk.

A csoport milyen jellegű segítséget nyújtott az ukrán–román határon?

Karina Feiler: Amire éppen szükség volt. Például segítettünk vinni a menekültek poggyászait, amelyeket ők több tíz kilométeren keresztül gyalogosan cipeltek, máskor a regisztrációs központokhoz irányítottuk őket, ahol szállást vagy elszállítást is felajánlottak azoknak, akiknek erre volt szükségük, élelemmel, meleg teával kínáltuk őket. Egyik nap például egy család mellett maradtam, amíg várták a sofőrt, aki felveszi őket a határnál, és ezalatt az idő alatt a kutyájukat sétáltattam, amely nagyon félt és izgatott volt. Lehetőségem volt kicsit elbeszélgetni az édesanyával és a két gyermekkel a helyzetükről, próbáltam elterelni a figyelmüket az ijedt kis állat okozta plusz stressztől. Mindannyian igyekeztünk jelen lenni ott, ahol szükség volt ránk.

Alexandru-Claudiu Râță: A Sürgősségi Helyzetek Osztályának irányításával önkéntes csapatunk csatlakozott az országból érkezett többi máltai kollégához. Fő tevékenységünk az ukrán területről érkező menekültek fogadása és útbaigazítása az elszállásolással vagy elszállítással foglalkozó információs központok felé. Ezeket az embereket a Romániába való belépésüktől kezdve különböző módon támogattuk. Segítettünk a poggyászok cipelésében, megpróbáltuk kicsit elterelni a figyelmüket a jelen helyzetről, megkérdeztük, hogy van-e szükségük orvosi ellátásra, élelmiszert, innivalót ajánlottunk fel, és koordinátoraink irányításával egyéb tevékenységekben is részt vettünk.

Hogyan élte meg fizikailag és lelkileg azokat a napokat? Megviselte-e mindaz, amit ezekben a napokban átélt?

Karina Feiler: Fizikai szempontból a hideg volt a legkellemetlenebb. Csapatunk egy része az éjszakai műszakokért felelt, amikor kisebb volt ugyan az Ukrajnából érkező határátlépők száma, de nagyobb volt a hideg. De így is helytálltunk testileg-lelkileg.

Lelkileg és érzelmileg eléggé megrázó élmény volt. Sokszor mi is könnyes szemmel néztük a gyermekes anyákat, akik kénytelenek voltak egész eddigi életüket belepakolni egy bőröndbe, és biztonságos helyre menekülni, hogy jövőt biztosítsanak gyermekeiknek, akik még túl kicsik ahhoz, hogy megértsék, mi miért történik.

Alexandru-Claudiu Râță: Embertelenség lenne azt állítani, hogy semmilyen módon nem érintett meg, amit tapasztaltunk. És nem felelne meg a valóságnak. Fizikailag érezhető volt a felgyülemlett fáradtság, ugyanakkor a hideg is befolyásolt, amit az éj leszálltával egyre nehezebben lehetett elviselni. A kollégáimmal 12 órás műszakban dolgoztunk, és nem mindig volt kényelmes. Lelkileg még nehezebb volt feldolgozni. Sejtettük, hogy nem lesz könnyű, de a helyszínen a valóság mindig megrázóbb. A humanitárius válság a háború másik szörnyű oldala, túl a két tábor közvetlen összecsapásán, a média reflektorfényén vagy a közösségi hálózatokon. Olyan helyzetek és képek ezek, amelyek nem jutnak el a stúdiókhoz és a hálózatokhoz. Kellően releváns példa lehet az, hogy hazaérkezésünk reggelén a csapat minden tagja úgy érezte, hogy mihamarabb vissza kell térnünk, mert azoknak az embereknek még több segítségre van szükségük. Az az érzésünk, hogy túl keveset tettünk ezekért az emberekért.

Befolyásolja-e valamilyen módon az itt szerzett tapasztalat a későbbi tevékenységét?

Karina Feiler: Ez az élmény elsősorban azt tudatosította bennem, hogy milyen szerencsés vagyok. Minden bizonnyal mostantól sokkal hálásabb leszek mindenért, amim van. Jobban fogom élvezni a családommal és a barátaimmal eltöltött pillanatokat, az otthonom békéjét és biztonságát, a lehetőséget, hogy félelem nélkül sétálhatok az utcán. Még jobban részt szeretnék venni mások szolgálatában, hogy mosolyt csaljak az arcokra és örömet szerezzek az embereknek.

Alexandru-Claudiu Râță: Határozottan igen. Szeretném, ha az egyesületünk keretében a közelmúltban megalakult, önkéntesekből, valamint a Romániai Máltai Szeretetszolgálat temesvári filiájának munkatársaiból álló csapat – amelynek tagjai orvosok, egészségügyi asszisztensek, betegápolók, szociális munkások és pszichológiai képzettséggel rendelkező személyek –, tovább fejlődjön, és tevékenységét még inkább a humanitárius terület felé irányítsa.

Forrás: Temesvári Egyházmegye