A gyulafehérvári főegyházmegye főesperessségeinek könyvelői találkoztak Csíksomlyón

0
562

A főegyházmegyei Gazdasági Hivatal, annak irányítója, Veres Stelian gazdasági igazgató szervezésében a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban találkoztak március 11-12-én a főesperességek könyvelői és munkatársaik. A találkozón az aktuális témák, tennivalók kerültek napirendre.

A legutóbbi hasonló találkozó és megbeszélés 2018-ban volt, a pandémia okozta helyzet nem tette lehetővé a személyes találkozást, és a legutóbbi alkalom óta a központi gazdasági hivatal élén is, a munkamenetben is történtek változások. A személyi és szervezési változások amitt is nagyon időszerű volt e találkozó megszervezése.

A szakmai kérdések egyeztetésén, megbeszélésén kívül volt lehetőség a kötetlenebb együttlétre is. A jelenlevőkkel dr. Kovács Gergely érsek is találkozott, köszöntötte őket és megköszönte munkájukat. A résztvevők szombat reggel együtt imádkoztak a Szűzanya lábánál a kegytemplomban a Kovács Gergely érsek által celebrált szentmisén.

Fotó: a Gyulafehérvári Érsekség Facebook-oldala

MEGOSZTÁS