Márton Áron reverendája nyomában

0
812

Az illyefalvi római katolikus plébánia egy szűkszavú bejegyzésben adta hírül február 28-án: „Sánta Pál plébános a csíkszentdomokosi Márton Áron múzeumnak ajándékozta szentéletű püspökünk, Isten szolgája Márton Áron reverendáját.” A hír hátterét kutatva Sánta Pál plébánost kérdeztük, hogyan került sor erre az adományozásra, mennyi ideig őrizte Márton Áron reverendáját.

Az illyefalvi plébános egy március 7-i telefonbeszélgetés során elevenítette fel emlékeit. Márton Áron betegsége, majd halála idején, 1980-ban papnövendék volt a gyulafehérvári szemináriumban, és 1985 júniusában szentelték pappá. A nagy püspök megrendítő halálhíre mindenki szívét átjárta, tudták, hogy nagy veszteség érte őket. Amikor akkori spirituálisuk, a nyugdíjas segédpüspök, Tamás József a teológiáról a püspökségre hívta őket, hogy segítsenek Márton Áron szobájában rendezni, a munka végén arra is engedélyt adott, hogy valami személyes tárgyat, amit papi életük során használni tudnak, hivatásukban erősíti őket, választhatnak. Sánta Pál a kegyelmes úr reverendáját kapta, abba is öltözött be, amikor az ünnepélyes beöltözésre sor került. Némi átalakítást kellett eszközölni az örökségen: a reverenda gallérját nem használhatta, ezért azt le kellett fejteni, és mivel a fiatal papnövendék cingár legény volt, kicsit szűkíteni kellett. Ezt a reverendát sok évig használta, papként, plébánosként, és ez mindig emlékeztette Isten és az emberek iránti elkötelezettségére, feladataira.

Sánta Pál a reverenda zsebében egy kis, Lisieux-i Szent Teréz-ereklyét is talált, amit az ifjú Jakubinyi György hozott Márton Áronnak, aki, a nyugalmazott érsek emlékezése szerint a ferencesek iránti tisztelete mellett arra kérte Jakubinyi Györgyöt, őt is írassa be Kis Szent Teréz „papjainak” listájára, a Lisieux-i Papi Egyesület tagjai közé, ami meg is történt. Az erre vonatkozó pontos információt a nyugalmazott érsek önéletrajzi könyvében találjuk meg: „Első lelkesedésemben Isten szolgája Márton Áron püspöknek is odaadtam a gépelt magyar szabályzatot. Amikor megint találkoztunk, azt mondta: Fiam, írass be! Nagyon meg voltam hatódva. 1973. 10. 08-án jegyezték be Márton püspököt az egyesület anyakönyvébe. Amikor meghalt Márton püspök, fekete reverendáit kiosztották a kispapoknak. Az egyik boldog tulajdonos örömmel jött hozzám jelezni, hogy Márton püspök reverendája zsebében kis, műanyag tartóban Kis Szent Teréz-szentképet talált másodlagos ereklyével! Ez volt ugyanis a beiratkozás egyik igazolványa. A nagy püspök tehát mindig magánál hordta ezt a másodlagos ereklyét, ő, a ferences skapulárés confrater és a Kis Szent Teréz Papi Egyesület tagja!” (Magnificat, 68.)

Az életrajzi iratban említett boldog tulajdonos, Sánta Pál nemcsak a reverendát, de a kis ereklyét is tisztelettel őrizte, és Kis Szent Teréz az ő lelkiségére is hatással volt olyannyira, hogy kolozsvári szolgálati helyén Lisieux-i Szent Teréz tiszteletére építtetett egy közösségi házat a szűkös plébániaépület mögé.

A reverenda elkísérte Sánta Pált élete nehézségeiben is, majd amikor már alkata változása miatt viselni nem tudta, továbbra is mint ereklyét nagy tisztelettel őrizte. Korábban is gondolt arra, hogy egyik Márton Áron-emlékhelyre elvigye, hiszen a kicsiny illyefalvi közösségben, bár a szeptember 29-i megemlékezésekkor nyilvánosan kiállította, kevesen láthatták, így érlelődött meg a döntés: immár a személyes megerősítésen túl többek elé kell tárni, tovább kell adnia, hogy többen láthassák, érinthessék, ezáltal is részesüljenek Márton Áron ihlető hatásában. Sánta Pál azt is elmondta: a reverenda gombjait azonban megőrizte, és jelenleg is használt saját reverendájára varratta, így nap nap után Márton Áron nyomán gombolja magára a papi öltözetet, ez segíti őt minden bajban, betegségben, örömben, a napi helytállásban. Mint mondja, élete során négy csodás gyógyulást megélt, és mindenben Isten kegyelmére támaszkodva a nagy példakép e tárgyi hagyatékának közelsége segítette.