Kézdivásárhelyen iskolaügyekről tárgyalt a főpásztor és a Státus vezetői

0
356

Kovács Gergely érsek február 15-én Kézdivásárhelyen iskolaügyekről tárgyalt. A polgármesteri hivatalban tartott megbeszélésen házigazdaként jelen volt Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány képviseletében az elnök, Vizi Zakariás kolozsvári plébános és az alelnök, Balla Árpád régeni plébános, Komáromi Attila, a gyulafehérvári érsekség jogtanácsosa, valamint Bejan András, a Nagy Mózes Líceum igazgatója.

Az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány az Erdélyi Fejedelemség 16–17. századi területét lefedő erdélyi római katolikus püspökség híveinek egyházi és világi személyekből álló önkormányzata volt megalakulásakor, amely a protestáns dominanciájú fejedelemség területén a katolikus ügyeket felügyelte. Ma is egyik kiemelt tevékenységi területe az egyházi tulajdonú iskolák ügye, azok állagára felügyel, javításukat kezdeményezi. A kézdivásárhelyi, az alapító plébános, Nagy Mózes nevét viselő tanintézmény a Státus felügyelte, egyházi tulajdonban levő iskolák egyike. Az épület felújítása küszöbön áll, ennek lehetőségeit egyeztették a mai megbeszélésen, illetve a felújítás előkészületeire vonatkozó lépésekről egyeztettek, tudtuk meg a Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány elnökétől, Vizi Zakariástól.