Járjunk együtt: közös ima a szinodális egyházért

0
1965

Közös imára hívnak a szervezők: február 4-12. között az online térben és mindenütt, ahol bekapcsolódnak, a szinódusi út megtalálásáért, az azon való elindulás bátorságáért imádkozunk főegyházmegye szerte.

A rendes püspöki szinódusokat háromévente tartják, ezúttal az esedékes szinódus témája Ferenc pápa merész álma szerint maga a szinodalitás. Hogyan történik az együtthaladás a helyi egyházban? Milyen lépésekre hív ma a Lélek ezen az úton, ezen lelkületben való növekedés útján? A szentatya ezekre a kérdésekre várja a válaszainkat: mindannyiunk válaszait.

A szinodális út főegyházmegyei szakaszának felelős koordinátora, Csont Ede tusnádi plébános a Mária Rádióban elmondta, melyek a fő súlypontok, kérdések, amelyekre a főegyházmegye közösségei, csoportjai, de akár egyének is válaszolhatnak, és válaszaikat a tusnádi plébánia címére eljuttathatják. Ferenc pápa valóban széleskörű tájékozódást szeretne, ezért olyanok véleményére is kíváncsi, akik eltávolodtak az egyházi közösségtől. Éppen azért, hogy egy valóban meghívó és otthonos egyházat építsünk, ezek a vélemények is számítanak.

Mindannyiunk véleménye számít: idősebbé és gyermeké, helyét kereső fiatalé, nőé és férfié, napi áldozóé és csak nagyobb ünnepekkor templomba menőé. A szentatya, és nyomán a helyi szervezők kíváncsiak arra, ha valaki eltávolodott egyházi közösségétől, csalódott, megbántódott, miért történt ez, és szeretne gondolkodni, dolgozni azon, hogy visszatérjenek a sértettek, a magukat kirekesztettnek érzők, miközben otthon maradnak és otthon érzik magukat az „idősebb testvérek” is, akik sosem távolodtak el egyházi közösségüktől.

A megkeresztelt ember Krisztushoz és az ő földi egyházához tartozik, minden joga és egyben minden kötelessége, felhatalmazása megvan arra, hogy építse a közösséget, olyanra formálja, amelyben Isten felé tud haladni, fejlődni. Most éppen ezért eljött az ideje, hogy ne a bajszunk alá morogva, ne ennek s annak a háta mögött, hanem szépen, egyenesen megfogalmazva elmondjuk: mi az, ami minket megtart az egyházban, és milyennek látnánk, ha még otthonosabbnak képzeljük el.

Itt az ideje tehát a feltett, az ersekseg.ro szinódusi menüpontjánál megtalálható kérdésekre válaszokat megfogalmazni, saját válaszainkat másokkal megbeszélni, közösen gondolkodva plébániánk, főegyházmegyénk és egyházunk egészének arculatán munkálni.

Hogy a válaszokat megtaláljuk, a beszélgetésekbe belevágjunk, közös imára hívnak a szervezők: február 4-12. között az online térben és mindenütt, ahol bekapcsolódnak, a szinódusi út megtalálásáért, az azon való elindulás bátorságáért imádkozunk. Ebben az időszakban videókat is láthatnak a RomKat.ro portálon és más közösségi felületeken, amelyek erre: a közös munkára, az úton való együtt haladásra, járásra imával és imában hívnak indítanak. Kedves olvasó, a meghívás önnek/neked is szól: járjunk együtt a szinodális úton!