Vezetői tréning hetvenötödször

0
1135

Mi üzleti siker és mi a titka? Kiss Ulrich jezsuita, korábban sikeres vállalatvezető, majd vállalkozó, illetve társadalomkutató tréner és egyetemi oktató 2004 óta frappáns választ ad vezetői szemináriumain: Nem a siker elérése a cél, hanem a cél elérése a siker. A 75. Management by Jesus vezetői tréninget hirdette meg Kiss Ulrich SJ Szenczi  György trénerrel közösen. A hétvége Máriabesnyőn lesz február 24. és 26. között. A kurzus összhangba hozza az evangéliumot, a Szent Ignác-i lelkiséget, a modern vezetői szakirodalmat és a két vezető gazdag tapasztalatát.

Kiss Ulrich módszere a célok gondos tervezéséből indul ki, és lépésről lépésre erre figyelmeztet. A cél végig iránytűnk marad: az ünneplés pillanataiban  éppúgy, mint a követendő szabályok – és a kerülendő hibák – meghatározásánál. Egészen addig, amíg el nem érjük az utódlás kérdését. Ki folytatja majd, amit felépítettünk és kríziseken átvezettünk? Kiss Ulrich SJ megbízható módszert kínál, hogy a vezető – csapatával karöltve – maga találja meg a célravezető választ. Mindez folytonos tanulást és tudatos változást feltételez. A cél tehát, hogy folyamatosan újra felfedezzük az aktuális és konkrét küldetést, így szolgálva a közjót, és erre neveljük csapatunkat is.

A február végére meghirdetett kurzuson összhangba hozzák az evangéliumot, a modern vezetői szakirodalmat és az előadók gazdag tapasztalatát: Szenczi György sikeres tréner tudása Kiss Ulrich jezsuita szerzetes Szent Ignác-i lelkiségével egészül ki. A képzés kkv-k tulajdonosainak és középvezetőinek szól, azoknak és azokról szól, akik a vezetést hivatásnak, szolgálatnak fogják fel.

E szemináriumon a vezetők vezetést tanulnak, mégpedig úgy vezetni, ahogy Jézus tette. Tanítónk ugyanis maga Jézus.

A műhelymunka Szent Márk evangéliumára épít. Ez lesz a vezetők kézikönyve. A szeminárium értékét növeli, hogy az egyes modulok közötti szünetek lehetőséget nyújtanak a tapasztalatcserére, az üzleti élet minden területére kiterjedő megosztásra.

Kiss Ulrich SJ 1945-ben született Berlinben. Leuveni közgazdasági tanulmányai után a híres fontainebleau-i üzleti iskolában, az INSEAD-on szerzett MBA-t, majd tizennyolc évig topmenedzserként előbb a L’Oréalnál marketing- és értékesítési igazgatóként, majd brandmenedzserként dolgozott. 1981-ben piacra dobta saját parfümjét (Opus anni). 1983 és 1988 között német családi vállalkozásokban európai regionális vezetőként szerzett tapasztalatot. 1988-ban belépett a Jézus Társaságába. A jezsuita magyar rendtartományban kollégiumi rektorként, forrásfejlesztőként, illetve egyetemi és főiskolai oktatóként dolgozott. 2004 óta tart vezetői szemináriumokat Management by Jesus (MbJ) néven. Az ott kifejlesztett kéziratos munkakönyv a Szolgáló vezető című, 2017-ben megjelent kötete forrása.

Forrás: jezsuita.hu