Farsangi bál a kantai líceumban

0
3106

Egy év kihagyás után ismét sikerült megszervezni a már hagyománnyá vált farsangi bált a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum vezetőségének.

A rendezvényen, amelynek a kézdivásárhelyi Kicsid Gábor Sportcsarnok adott otthont, számos diák, tanár és szülő vett részt, betartva a jelenlegi járványügyi előírások egészét. A farsangi bál a kisiskolások műsorával vette kezdetét, majd a középiskolás évfolyamok előadásai következtek (összesen 12 előadást láthatott a nézőközönség). Az előadások értékelése a zsűri feladata volt, amelynek elnöke Bejan András iskolaigazgató volt, továbbá tagok voltak a végzős osztályfőnökök, a diáktanács elnök és a diákképviselő.

Bevallottan nem volt könnyű dolga a zsűrinek, hiszen számos kreatív, elgondolkodtató, humoros és sokatmondó alkotás született, amelyek magukkal ragadták a jelenlévőket. Nem egyszer nagy tapsvihar és nevetés kísérte az előadásokat.

A zsűri tetszését legvégül három osztály nyerte el, akiket egyéni díjazásban részesítettek. Továbbá dicséretben részesült a IX. D teológia profilú osztály, amely a „legkritikusabb produkció” dicséretet kapta.

III. helyezést ért el a IX. A osztály, előadásuk témája: „Legyőzhető-e énünk rosszabbik fele?”, a II. hely a XI. A osztályé lett, akik a következő felvezetővel indítottak: „Még nem untad meg a telefonod nyomkodni? Lassan függővé válsz!” –halljuk a szülőktől naponta. Persze, mi, fiatalok hevesen tiltakozunk, hiszen: „10 óra képernyőidő nem függőség, anya!” – ma már ez lett az érték: a Mérték. „Hány lájkod van? S megmondom, ki vagy…” – a szemünk a képernyőhöz ragasztva hajtunk fejet a közösségi média uralmának, viszont eközben cseppet sem érdekel, mi is történik a Való Világban. Egész évben farsangosdit játszunk, hiszen boldogabbnál boldogabb szelfiket posztolunk oldalunkra, eközben magányosan a telefonunkat bámulva ülünk a négy fal között. Viszont régebb nem így volt. Színesebbnél-színesebb ruhában mulatoztak leányok és legények, mit sem törődve mások előítéleteivel, mert nem korlátozta őket az internet nyomása. Valóban kiüresedtek népünk hagyományai, és velük együtt mi is üresedni látszunk. Mindehhez pedig csak a megszokások falát kell egyszer ledöntenünk együtt, közösen. De vajon képes-e egy modern gyerek elválni függőségétől és meglátni az igazi értéket, a Valóságot” – zárták előadásukat.

A farsangi bál fődíjasa a X. A osztály lett Az isteni farsang címet viselő előadásával, amelyben életre keltek a görög mitológia neves alakjai, az olümposzi istenek. Az előadást jól jellemezte a követhetőség, élvezhetőség és gördülékenység. Külön kiemelendő a diákok által készített díszlet, amely mint egy jó kompozíció maga köré ölelte az egész előadást. Felvezetőjükben kiemelték: „»Színház és más semmi!« – mondja az ősi mondás. Így gondolták ezt a görög istenek is, hisz imádták a színházat, de nem olyan jó az a halandóknak, ha az istenek játszanak. Miért? Ezt megtudhatják az Isteni farsang című színdarabból.” A diákok felkészülésében oroszlánrészt vállalt Mocsáry Beáta osztályfőnök.

Mike Tünde és Olasz Béla

Fotók: Harai Tamás – XII. A osztály, diáktanács elnök