Óvodáskorban veszteséget is történetekkel dolgozzunk fel

Meghalt a nagymama vagy elpusztult a családi kedvenc: hogyan mondjuk el jól a kis családtagnak, hogy elfogadja, megértse a tényt? Tényleg zseniálisan okos az óvodás gyermekem, vagy csak sokkal több információhoz jut ez a generáció? Valóban annyira fontos a meseolvasás az életében, és a rajzfilm valóban káros 3–6 éves korban? Dr. Plesek Zoltán pszichológus, pszichoterapeuta segít jobban eligazodnunk az ovisok világában.

Amikor a három- és hatéves kor közötti gyerekekről beszélünk, azaz az óvodásokról, akkor ez a kategória a szobatisztaságra rászokott kisgyermektől, tehát a szükségleteit már kontrollálni tudótól az iskolaérett korosztályig terjedően foglalja magába a gyermekeket. Az óvodás gyermek természetesen már tud beszélni, járni, játszik és egyfajta önállósággal rendelkezik. Egy gyermek világképe erre a korra nagyot változik a korábbiakhoz képest: már a kialakult anyanyelv szerint építi fel a saját valóságát. Azonban az óvodás számára is, mint ahogy mindannyiunk számára, a világ két részre oszlik: az első az azonnali környezete, mindaz, amit első kézből meg tud tapasztalni. Ha például olyan környezetben él, ahol állatok is vannak, akkor neki már közvetlen tapasztalata lesz az állatokkal, míg mondjuk a városi közegben élő gyermek számára akár egy közönséges házi macska is egzotikumnak számít. Ugyanakkor a kisgyermeknek elegendő időre van szüksége ahhoz, hogy mindazt, amit maga körül tapasztal, be tudja fogadni, fel tudja dolgozni.

Meg kell tapasztalnia

A világ megértése egy óvodásnál úgy zajlik, hogy tőlünk, felnőttektől állandóan magyarázatot kér a helyzetekre, jelenségekre, emberekre, gyakorlatilag mindenre vonatkozóan, amit lát, hall, de ez még nem elég a befogadáshoz, megértéshez: végig kell játszania helyzeteket, tapasztalatokat ahhoz, hogy valóban kiismerje magát a környezetében. Itt jönnek képbe a szerepjátékok: mindazt, amit lát, hall, újrajátssza, tehát az óvodás gyermek elsősorban tapasztalati szinten értelmezi a közvetlen világot. Meghallgatja ugyan a felnőtt magyarázatait, intéseit, de attól ő még ki fogja próbálni magát az adott helyzetben. A meghallgatott valóságot ugyanis nehezen köti még össze a konkrétan megtapasztalt jelenségek világával: érti, hogy ha hintázik a széken, eleshet és megüti magát, de nem feltétlenül hiszi azt, hogy ez vele valóban meg is történhet. Bármikor megérti és akár meg is ismétli, hogy ha az úttesten rohangál, elütheti egy autó, ennek ellenére nem köti még össze ezt az elméleti tudást a maga gyakorlatával, nem tudja, hogy vele tényleg megtörténhet ez. Akkor ért meg és raktároz el egy tudást igazán, amikor azt valamilyen formában meg is tapasztalja. Ez nyilván meglehetősen frusztráló egy felnőtt számára, hogy látszólag érti, el is ismétli a gyermek az okítást, figyelmeztetést, de a viselkedésében ez egyáltalán nem tükröződik. Tehát szövegszinten érti a magyarázatot az óvodás, de a fogalmak mélységét, jelentőségét még nem tudja magáévá tenni.

„Ismerősöm mesélte, hogy gyereke milyen jól reagált arra, amikor a szülő noszogatta, hogy késésben vannak, el kell érni az óvodába, meg volt győződve róla a szülő, hogy a gyermek mindent milyen jól ért, felfog, amíg kis idő elteltével egyszer csak megkérdezte: de anya, mi az, hogy késünk? Tehát az anyanyelv alapján felépített értelem és a mindennapi életben történő alkalmazása közötti kapcsolatnak létre kell jönnie, ennek a kettőnek egyesülnie kell, ehhez pedig a gyermeknek rengeteg személyes kis kísérletet kell végrehajtania” – magyarázza a szakember. Az óvodás világának második nagy elemét maga a nagyvilág teszi ki a közvetlen környezete után: itt azonban másfajta szabályszerűségek érvényesülnek. Elsősorban a felnőttek beszélgetésein keresztül, meséken, a nagyobb testvér elmondásain, játékain át, tévé, más gyerekek játékai, videók, filmek által találkozik, ismerkedik elsősorban a nagyvilággal: távoli környezetekkel, különleges tájakkal, állatokkal, régmúlt idők és kitalált dimenziók lényeivel. A mesék alakítják ki tehát elsősorban az óvodás nagyvilágról alkotott elképzeléseit.

• 

„Érdemes lenne odafigyelni arra, hogy felnőttként mennyire adunk át gazdag, változatos mesei világot a gyermeknek, és arra is, hogy segítsük a különböző történetek közötti átlépést, a feldolgozást. Az, hogy egy állatkerti farkas teljesen más figura mondjuk a Grimm-mesebeli farkashoz képest: egy ilyen átmenet egyáltalán nem magától értetődő egy óvodás számára. Egy másik problematika ugyanakkor az, hogy a nagyvilági dolgok néha begyalogolnak a gyermek mindennapi életébe. Természetesen szeretnénk, hogy a gyermekünk életébe a halál, a betegség, a válás, a szexualitás kérdésével sokkal később találkozzon, ne a korai éveiben, hanem akkor, amikor már lehetősége van a magyarázatok valódi megértésére, viszont az élet nem mindig teljesíti az elképzeléseinket. Nem tudjuk kontrollálni, hogy mikor fog a gyermek a családban komoly betegséggel vagy a halál kérdésével szembesülni: egy ilyen esetben a felnőttek meséi képesek megfelelően megértetni a gyermek számára a helyzetet” – hívja fel a figyelmet a pszichoterapeuta. Ha már megtörtént a dolog, nem fizethetjük ki annyival a gyermeket, hogy hadd el, fiam, nem fontos, ne foglalkozz vele, úgysem értenéd és hasonlók, mert az óvodás a tapasztaltak alapján benne keletkezett űrre fog reagálni, amiből később komoly bajok származhatnak. A legyintés, mismásolás helyett az őszinteség a helyes út ilyen helyzetekben.

Ugyanakkor a nagyvilág képe is dinamikus jellegű. A kisgyermek felteszi a kérdést, hogy vannak-e kalózok, hol vagyunk mi a galaxisban, micsodák a fekete lyukak, nekünk pedig erre választ kell adni, és ilyenkor nem könnyű következetesnek maradni. Tudjuk, hogy a világ távoli részén garázdálkodnak kalózok, de azokat nem bekötött félszemű, papagájt cirógató meseszerű figuráknak kell elképzelni, hiszen bűnözők: és akkor meg kell találni a megfelelő választ, hogy a gyermek világa valahogy mégis egységes maradjon. Plesek Zoltán elmondja: mesélt neki nagyszülő arról, hogy mennyire meglepődött, amikor azzal szembesült, hogy az unokája rákérdezett, micsoda a bank meg a bankszámla, ő pedig azon gondolkodott, hogy mivel terelhetné el a figyelmét, mert bizony nem egyszerű egy óvodásnak elmagyarázni ezt. Napjainkban már a technológia is idejekorán belép a gyermek életébe: míg a szülők nagy része közpépiskolás korában tanulta meg használni az internetet, addig napjainkban azt látjuk, hogy sokszor egy kisgyermeket bizonyos YouTube-videók képesek megnyugtatni, egy idő után pedig már maga keresi meg kedvenc internetes tartalmait. Nyilván mindennek megvan a hátulütője, de azt már tényként kell kezelni, hogy egy mai óvodás életében sokkal intenzívebben jelen van a technológia: feladatunk ma sokkal inkább a helyes használat megtanulása és megtanítása. A felnőttektől hallott, kapott magyarázatok, mesék, történetek ugyanakkor sokszor ellentmondásosak az óvodás számára: ezért az általa elfogadhatónak vélt darabkákból állít össze magának egy igazságot – ezekből születnek a kicsik leghumorosabb megjegyzései, legalábbis felnőtt szemszögből. Bár tréfás megjegyzéseik vannak, a szülő ilyenkor lehet joggal büszke arra, hogy gyermeke okos, hiszen egy számára még teljesen bizonytalan, szétszórt elemekből álló világban rendet akar teremteni.

• 

A gyermek azt tükrözi vissza, ami a családban is fontos

„Emlékszem, amikor a kisebbik fiam rákérdezett, tudván, hogy a nagyszülei és az ősemberek is régen éltek, hogy az ő nagyszülei ősemberek esetleg? Kellett egy kis idő nálunk is a családban, amíg rájöttünk, hogy miből rakta össze ezt a kérdést a gyerek. A sok információnak köszönhetően, ami egy mai gyermeket ér, megjelenik a nagyon okos óvodás jelensége. Sokszor szülőket is meglepő fogalmi világgal dolgoznak a mai 3–6 évesek, ami a néhány évtizeddel ezelőtti gyerekek alapszótárától erősen távol áll. Sokan anno ezeket csak az iskolában tanulták, s talán még ott is megkínlódva. Éppen ezért a mai szülők, nagyszülők hiszik és mondják, hogy különösen okos gyermekeik, unokáik vannak, ami bár így van, azért nem egészen ilyen egyértelmű, hiszen könnyebben és sokkal több információinger ér egy mai óvodást, mint a technikai világ előtti kisgyermekeket” – részletezi a pszichológus. Ugyanakkor ez csupán a gyermek érettségének egyetlen dimenzióját képviseli, az összefüggések megértése, a dolgok mögé tekintés képessége majd idővel fog kialakulni. Amiben egy óvodás kiemelkedő teljesítményt fog mutatni, az az, ami a családban is fontos. Ha egy családban a technológia használata gyakori, mindennapos, legyen szó számítógépekről vagy mezőgazdasági felszerelésről, a gyermek pedig beleszületik ebbe, akarva-akaratlanul arra irányul a figyelme, az ezekkel kapcsolatos szerepjátékokat játssza, különös megértés alakul ki benne arról a világról.

„Míg én a fiamat labdázásra próbáltam tanítani, addig az egyik társa elképesztő szinten focizott, az én gyermekem pedig sokszor a labda után kiabált, hogy mit csinálsz, gyere vissza. Azt gondoltam akkor, hogy komoly elmaradásaink vannak a labdahasználat terén, mire végül rájöttem, hogy a fiam szándékosan viccelődött. Akkor jöttem rá, hogy az én gyermekem sokkal inkább humorral találkozik a családi közegben, mint a focival. Nem mindig könnyű a gyermek viselkedése mögé látni, ebből sokszor félreértések is következhetnek, azóta például a fiam bebizonyította, hogy a labdával is tud mihez kezdeni” – illusztrálta Plesek Zoltán. Óvodáskorban a gyermek kicsit absztrakt szinten kell hogy értse a világot: ezt a jelenséget a pszichológia számkonstanciának, térfogat-, súlykonstanciának nevezi. Ha például egy óvodásnak különböző gombokból egy sorozatot mutatunk, és utána másként rendezzük el, már bizonytalan lesz abban, hogy ugyanannyi gomb van-e az új felállásban, hiszen megváltozott az elrendezésük. Egy ilyen korú gyermek fejében ellentmondás alakul ki a méretkülönbségek miatt: azt hiszi, ha valami nagyobb, számszerűen több is. Az óvodás iskoláskoráig kell hogy megtanulja: mindegy, mekkorák, milyenek a gombok, a számuk nem változott. Ugyanez a megértés ki kell hogy terjedjen a térfogatokra is: egy keskeny, magas pohárba töltött folyadék mennyisége nem változik attól, hogy egy szélesebb tárolóba öntöm át. Egy óvodás úgy értelmezi, hogy a magasabb pohárban több a folyadék akkor is, ha a szeme láttára töltögettük át egyik pohárból a másikba. Időre, türelmes, több szempontú magyarázatra van szüksége egy óvodásnak ahhoz, hogy tudatosuljon benne: a folyadék mennyisége nem változik. Utólag a súly kapcsán is ugyanez a fejlődés kell hogy végbemenjen: kísérletezgetés, a saját ritmusában történő átgondolás útján meg kell értenie óvodáskora végére, hogy az egykilónyi toll ugyanolyan súlyú, mint egy kilogramm vas. Mindez például az iskolaérettség feltétele is kellene hogy legyen.

• 

Gyógyító mesék

Tekintettel arra, hogy a nagyvilág magyarázatait és az összefüggéseket mesék építik fel a 3–6 éves gyermekben, ebben a korban a kicsi még nem tud különbséget tenni a tényleges mesevilág és a felnőttek által magyarázott történetek között. Minden, ami logikus, minden, ami egymásra épül és meseként épül be a gyermek tudatába, óvodáskorban a valóságot képviseli. Valamikor iskoláskorban jön rá a gyermek arra, hogy a hallottak közül az egyik csak mese, egyfajta történet, ami nem felel meg a valóságnak. Amikor nehezebben tudunk bizonyos érzelmekkel kapcsolatban utat mutatni a gyermeknek: például hogyan viszonyulunk a félelemhez, a szomorúsághoz, a veszteséghez, a halálhoz, a betegséghez, a szülők elválásához, amely jelenségek hirtelen törhetnek be egy kisgyermek életébe, ilyenkor jó megoldás a manapság gyógyító meséknek is nevezett történetekhez folyamodni óvodásoknál. Ahhoz, hogy egy ilyen esetben a gyermek biztonságos világképe megfelelően újraalakuljon, hogy a megváltozott helyzetet jól be tudja építeni a valóságába, érdemes ezeket a terápiás szövegeket használni, ezeknek ugyanis szakemberek által tudatosan, jól megszerkesztett váza, nyelvezete van: segítik a kényes, nehezen érthető fogalmak biztonságos tisztázását. Plesek Zoltán hangsúlyozza, hogy a mesét tehát csak ajánlani lehet az óvodásoknak: legyen az a Piroska és a farkas típusú klasszikus tanító történet vagy éppen űrhajósokról szóló modern mese, de ezeket ebben a korban mindenképpen ötvözni kell a valóság magyarázataival.

Ezek közé ékeljük szükség esetén a gyógyító meséket. Fontos tisztában lennünk azzal: a gyermekek képesek minderre a befogadásra, megértésre. Ha megfelelő segítséget kap egy óvodás, a valóság tapasztalatait jól képes integrálni az életébe, ha viszont nem kap megfelelő magyarázatot a kérdéseire, a tudásában olyan űrök, hiányos pontok alakulnak ki, amelyek komoly törést okozhatnak a kicsi, biztonságos belső és az ismeretlen, félelmetes külső világ között. Míg a felolvasott mese az egyszerűbb nyelvi világával, a ritmusával érthető az óvodás számára, addig a rajzfilm a maga pörgősségével, erős látványvilágával gyakran feldolgozhatatlan még ennek a korosztálynak. Ez nem jelenti azt, hogy nem nézi ennek ellenére szívesen a rajzfilmet az óvodás, ahogy az sem igaz, hogy minden rajzfilm fölösleges ebben a korban, hanem egyszerűen arról, hogy az animáció látványvilága plusz a cselekménye, zenéje, azaz a komplexitása nagyon gyakran ritmusában meghaladja még a 3–6 éves gyermek feldolgozóképességét.

A millió szülő által ismert és közkedvelt gyermekpszichológus, dr. Vekerdy Tamás (aki 2019-ben hunyt el), számos interjú során és nem egy könyvében is hangsúlyozza: a mesemondás a gyermeki léleknek elengedhetetlen táplálék. Elmondja: fontos, hogy ritmusosan, dallamosan meséljünk, mert ez segíti működésbe hozni a gyermek fantáziáját, a belső képek kialakítását. A mesék megnyugtatják, vigasztalják, ellazítják a kicsiket, feloldják a feszültségeiket, segítik őket az őket ért ezerféle napi inger feldolgozásában. Vekerdy egyik javaslata, hogy a mese után ne vonjunk le szülőként következtetéseket, erkölcsi tanulságot: azt hagyjuk az óvodára, iskolára, hagyjuk, hogy a gyermekben magától alakuljon ki valamiféle tanulság a hallottak alapján. Számos mese alapértékekre, helyes viselkedésre, helyes hozzáállásra tanít, míg mások lelket öntenek az emberbe, vigasztalnak, reményre, önbizalomra tanítanak: például a Piroska és a farkas megtanítja, hogy idegenekben nem lehet rögtön megbízni, míg a magyar népmesék százával bizonyítják, hogy a legkisebb, leggyengébbnek tartott királyfi is győzhet. Sőt.
Amíg másfél-három éves a gyermek, leginkább azokat a történeteket szereti, amelyek vele is megesnek, megeshetnek: szabad mesélés során vagy képeskönyvek segítségével mondjuk el, hogy boltba, parkba megy anya és a gyermek, miket lehet látni közben. Óvodáskorban aztán jöhetnek a rövidebb, ám már kitalált történetek. Ha a gyermek közben maga is akar mesélni, beszélni, hagyjuk: hiszen ezzel a kommunikáció, képzeletvilág fejlődik, de ha nem szeretne, ne erőltessük, hiszen Vekerdy szerint egy idő után úgyis minden gyermek nyelve megered. A rajzfilmekről az ismert szakember is így vélekedik: amint megjelenik a képernyőn a kép, megszűnik a mesélés lényege, a belső képkészítés folyamata. Ez nem jelenti azt, hogy ha muszáj és lefoglalja, ne ültessük soha tévé vagy YouTube elé a kisgyermeket, de ne ezzel helyettesítsük az igazi mesélést, és ha lehet, minél kevesebbet üljön a képernyők előtt a kicsi. A feldolgozhatatlan információmennyiség és az ebben a korban még nagyon szükséges intenzív mozgás elmaradása agresszívvé teheti, kifárasztja, fölöslegesen leterheli a gyermeket.