A siculicidiumra emlékeztek

0
2218

„Január 7-én azokra a lemészárolt férfiakra, nőkre és gyerekekre emlékezünk, akikkel szemben elfogytak a birodalom érvei, és a legkegyetlenebb módon fejezték ki, hogy a székelyek szabadságába semmi esetre sem nyugodhatnak bele. Emlékezzünk a veszedelemre azért is, mert megtanít bennünket reménykedni a jövőben. Akik ugyanis minket igába akartak hajtani, ma már sehol sincsenek, s mi mégis büszkén állunk ki Magyarországon, Erdélyben, a Kárpát-medencében a régi szabadságunk ügye mellett. Megmaradni a régi szabadságban; ez volt a somlyói plébános tanácsa, és nem kevesebb a cél számunkra ma sem.” Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős magyar államtitkár mondta ezt a siculicidiumra való mai emlékezésen.Tamás József nyugalmazott segédpüspök celebrálta a többszáz áldozat emlékére bemutatott szentmisét a Szent Anna-kápolnában. Az eseményről Csúcs Mária képes beszámolóját olvashatják.

1764. január 7-én mészárolta le az osztrák katonaság a Madéfalván egybegyűlt, a határőrsorozás ellen tiltakozó csíki és háromszéki székelyeket. A vérengzés a történelembe madéfalvi veszedelem néven vonult be.

A siculicidium néven is ismert tragikus esemény 258. évfordulóján a többszáz áldozat emlékére szentmisét mutattak be a Szent Anna-kápolnában. A püspöki szentmisét követően beszédet mondott a templomban Borboly Csaba, Hargita megye Tanácsának elnöke, az emlékműnél pedig Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere, Potápi Árpád államtitkár, Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter és Magyar Levente miniszterhelyettes.

Az emlékezésen Tamás József nyugalmazott segédpüspök imára hívott, Györfi Erzsébet, valamint a pusztinai Nyisztor Ilona énekelt.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár beszédében egy korabeli szöveget idézett: „Most ideje, hogy megfordítsa kegyelmetek magát, mert ha most nem, gyermekeikről gyermekeikre marad az a nyomorúság, a fegyver dolga. Azok pedig, akik egyszer sem vettek volt fegyvert, már sok bújdosások után megmaradnak a régi szabadságban.”

Beszédét így folytatta: „Különös csengésűek a felolvasott szavak. Régiek, 1764. április 9-én idézte fel őket egy jegyzőkönyvben Getző István, mint amelyeket a csíksomlyói plébános mondott neki. Kijózanítóak voltak. Felhívta a figyelmet arra, ha akkor a székelyek akkor engednek a birodalmi parancsnak és felveszik a császári fegyvert, nemcsak a saját vállukra vesznek terhet, hanem a gyermekeikére is. Védeni kellett nemcsak önmagukat, hanem a családjukat is. Több évszázad drágán – székely véren – megváltott szabadságát játszották volna így el. Az a békés ellenállás, ami a madéfalvi veszedelemhez vezetett tehát, egyáltalán nem a csökönyösség miatt történt, hanem mert pontosan látták annak a következményét: egyszerre kellett volna katonáskodniuk és emellett adót fizetniük is. Getző István ezért fordította meg, azaz gondolta meg magát, és választotta a szabadságot.”

Potápi Árpád János beszédébe saját családja történetét is beleszőtte: „Őseim az erőszak vagy a megtorlások miatt menekültek el Erdélyből, hogy előbb Modúvában, majd Bukovinában öt falut alapítva: Istensegítset, Fogadistent, Hadikfalvát, Andrásfalvát, Józseffalvát találjanak otthonra. 177 esztendő száműzetés után, 1941-ben térhetett vissza a bukovinai székelység Magyarországra. Népcsoportunk számára a mai gyászos emlékezetű véres nap egyben születésnap is. A velünk, itt az emlékműnél közösen emlékező, 120 tolnai, baranyai, al-dunai – vajdasági bukovinai székelyhez hasonlóan, én ma ismét otthonról jöttem haza Önökhöz Madéfalvára.”

Az ünnepi megemlékezés imával és himnuszénekléssel zárult.

Potápi Árpád János a sajtónak az emlékezés végén elmondta: „1764 január 7-én az akkori székelyek az ősi szabadságjogaik megvédése mellett álltak ki. Tudjuk azt, hogy az akkor nem sikerült, viszont a ma élő utódoknak ez olyan példakép, amiben mi is bízhatunk, illetve amiből erőt tudunk meríteni. Azok a birodalmak, amelyek a mi szabadságharcainkat elnyomták, illetve leverték, már messze nincsenek sehol, és mi, székelyek, magyarok mégis itt vagyunk a Kárpát-medencében. Azt gondolom, hogyha kitartunk és szívósak vagyunk, és összefogunk, akkor miénk a jövő.”

Délután fél 6-tól a csíkszeredai Mikó-várnál fényfestéssel emlékeztek meg a több száz lemészárolt áldozatra, ugyanakkor arra a több ezer székely honfitársra is, akik az események nyomán Moldvában, Bukovinában kényszerültek letelepedni. A bukovinai székelyek leszármazottai ma délután 4-től tartották éves közgyűlésüket Madéfalván, küldötteik részt vettek a délelőtti megemlékezésen.

Kép és szöveg: Csúcs Mária