Ünnepélyes Mária-köszöntő Csíksomlyón

A megtestesült Ige köré összegyűltek példát mutatnak

0
6759


Megtartották Csíksomlyón az év első ünnepélyes elsőszombati Mária-köszöntőjét. A ferences Mária-kegyhelyen ezúttal hármas ünnepet – Szűz Mária, Isten anyja ünnepét, a polgári év kezdetét és a béke világnapját – ültek. A szentmisét Urbán Erik, az Erdélyi Ferences Rendtartomány provinciálisa mutatta be. Prédikációjában arra biztatott, hogy tanuljunk a kisded Jézus köré összegyűltektől.

Az új év első napján is több százan zarándokoltak Csíksomlyóra. Délután négy órakor a gyimesi hívek vezette imaórával kezdődött az elsőszombati Mária-köszöntő. Öt órától egy helyi imacsoport mondta az áhítatot. Ez a társulat tíz évvel ezelőtt alakult a kegyhelyen azzal a céllal, hogy vasárnapról vasárnapra a délelőtti szentmisék előtt elimádkozzák a rózsafüzért. Közben a kolostor folyosóin a zarándokok közül ezúttal is sokan szentgyónásra várakoztak.

A hat órakor kezdődött szentmisét Urbán Erik, az Erdélyi Ferences Rendtartomány provinciálisa mutatta be. Erik testvér ünnepi beszédében rámutatott: a megtestesült Ige körül volt a Szűzanya, Szent József és köré gyűltek a pásztorok is, akik megtapasztalták Isten jelenlétét az életükben. Hozzátette: tőlük mi is megtanulhatjuk megtapasztalni Isten jelenlétét az életünkben.

– Nem egyértelmű az, hogy mi itt vagyunk, nem egyértelmű az, hogy ti vettétek a fáradtságot, talán nem is volt olyan könnyű eljönni, hiszen az év első napján kevésbé voltak közlekedési eszközök, de ünneplőbe öltöztetek és eljöttetek ide Csíksomlyóra. Ez nem magától értetődik, meghívottak vagyunk. Valaki hívott bennünket, akiért eljöttünk. Ő a vendéglátónk, és a vendéglátónk nem más mint, a megtestesült Ige, a második isteni személy: Jézus Krisztus, aki közénk jön a szentmisében. Leereszkedik, újra kezünkbe adja magát, imádhatjuk és táplálkozhatunk Vele – mondta ferences elöljáró. Megjegyezte: a Szűzanya, Szent József és pásztorok arra is tanítanak, hogy elfogadjuk Isten akaratát az életünkben.

– Az, hogy mi is felismertük Isten működését az életünkben, és az, hogy meghívottak vagyunk, az nem természetes, nem is természetellenes, hanem természetfeletti, mert Isten hív. Ő mindig kezdeményez, Ő azt mondja, szeretlek téged, örülök, hogy vagy és akarom, hogy legyél, és annak örül, ha mi is akarjuk, amit Ő akar – tette hozzá Erik testvér. Hangsúlyozta: a kisded köré összegyűltek nemcsak meghallották Isten szavát, hanem aszerint cselekedtek, ezáltal tanúságtévő és nem a maguk igazát hajtogató, hanem isteni igazságtévő emberek lettek.

A ferences provinciális Teréz anya és egy újságíró beszélgetését is részletezte prédikációjában. Az alapján arra biztatott, hogy tisztítsuk meg életünket, egyszerűsítsük le lelki életünket, hiszen minél inkább tisztítjuk, annál átlátszóbbak leszünk, és így lesz a mi életünk áldást közvetítő élet. Erik testvér arra is bátorította az ünnep résztvevőit, hogy a régi szokás szerint, egymás fejére keresztet rajzolva gyakran áldják meg családtagjaikat a szentmisén elhangzott olvasmány szövege szerint: „Áldjon meg téged az Úr és oltalmazzon téged! Ragyogtassa rád arcát az Úr és legyen hozzád jóságos! Fordítsa feléd arcát az Úr és szerezzen neked üdvösséget!”

A szentmise után ugyancsak annak az imacsoportnak a vezetésével imádkozták a hívek az örvendetes rózsafüzért, amely tíz éve alakult a kegyhelyen. A kegytemplom előtti téren csak az asszisztencia és rózsafüzért imádkozó nők férjei vitték a Szűzanya kegyszobrának másolatát.
Az elsőszombati Mária-köszöntőt a Mária Rádió és a kegyhely YouTube-csatornája élőben közvetítette. A következő Mária-köszöntő február 5-én lesz.

Biró István, az Erdélyi Ferences Rendtartomány sajtóreferense
Fotók: Suciu Dorottya