Életünk egyik ismétlődő rituáléja a szilveszter, amely akárcsak a gyertyák a szülinapi tortán, lehetőséget teremt minden évben a kívánságok megálmodására és megfogalmazására. Hisszük, hogy lehetőséget teremt az újrakezdésre, a tiszta lappal való indulásra és a nagy változásokra. Egy olyan rituálé, amely önmagunkon kívül helyezheti a lehetőségeket, és amely szabályok alakjában megjelenő szokásokhoz köti az új kezdetek és lehetőségek megvalósulását.
Ne teregess ruhát! Ne vidd ki a szemetet! Ne főzz csirkét! Viselj valami pirosat! Legyen az asztalon szőlő, legyen narancs, legyen lencse, legyen hal − rengeteg ehhez hasonló tiltás és/vagy szabály mutatja azt, hogy mit kell tennünk, hogy szerencsében és bőségben boldog új esztendőnk legyen.
Gyerekként folyton egy olyan szabályba ütköztem, amit nagymamám legnagyobb bosszúságára minden évben megszegtem. Ez a szabály arról szólt, hogy éjfél után elsőként a férfinak kell átlépni a ház küszöbét. Ennek ellenére éjféli istentisztelet után, templomból hazafele menet, mindig első szerettem volna lenni, aki köszönti nagymamámat. És pechemre nem fiúnak születtem. És a szabályt is minden évben felülmúlta nagymamám iránt érzett szeretetem és a viszontlátás iránti türelmetlenségem.
Most arra kérem önöket, hogy gondolják végig mindazokat a szabályokat, hagyományokat, amelyeket az elmúlt szilveszteri készületek során betartottak, az így illik, így kell címszavak alatt. Ha sikerült végig gondolniuk, netán még listát is írtak róluk, vizsgálják meg, hogy ezek közül melyek szereztek örömöt, melyek idéztek elő jó, pozitív érzéseket, illetve melyek voltak azok, amelyek növelték a feszültséget, szorongást, külső vagy belső konfliktusokat váltva ki. Lehet, hogy önök szívesebben ettek volna csirkét, de azt nem lehetett. Lehet, hogy kerülgették a teraszon jól eldugott szemetes zacskót, mert nem akarták kivinni a szerencséjüket. Lehet, hogy csillagászati áron vették meg a már kissé fonnyadt szőlőszeméket, hogy az új év minden hónapjára jusson elég szerencse. És mi történik akkor, ha mindezeket betartjuk és mégsem lesz szerencsés, gazdag vagy bőséges évünk?
Mindennapjaink és felgyorsult életmódunk arra késztetnek, hogy megteremtsük a keretet, elfelejtve azt tartalommal megtölteni. A sajtó és külvilág a tárgyakra, azok általi bebiztosításra vonatkozó szabályok betartásától teszi függővé az ünnep megélését, a siker megszületését. Úgy tűnik, hogy sok esetben kimarad a legfontosabb: kimaradunk mi, saját magunk belőle. Áltatjuk magunkat, megpróbáljuk elhitetni saját magunkkal és környezetünkkel egyaránt, hogy az aktív, résztvevő jelenlét hiánya elfedhető a sok különböző kultúrából összeverbuvált szerencsét hozó rituálék betartásával, és hogy a házunk és pénztárcánk bősége, a szerencsénk külső, újévi szabályoktól függ.
A szilveszterben, akárcsak más ünnepben és átmeneti rituáléban, a főszereplők mi magunk kellene legyünk, hiszen a változásnak, az új fele való nyitásnak nem az újévben, hanem bennünk kell megtörténnie. A nyitáshoz és nyitottsághoz szükség van arra, hogy sok pozitív energia szabaduljon fel bennünk, hogy életre tudjon kelni a kreativitásunk és a spontaneitásunk, hogy a vegyértékeink ne olyan rituálékkal és szabályokkal legyenek lekötve, amelyek idejüket múltak, amelyek funkcionalitása rég megszűnt. Legyen bátorságunk új rituálékat, új szokásokat megteremtenünk és megtartanunk, amelyek rólunk, családunkról szólnak, és amelyek gazdagítják és felszabadítják az együttlétet, és megteremtik az előfeltételeit egy jobb, élettel telibb boldog új évnek azáltal, hogy mi magunk felszabadultabbak, kevésbé feszültebbek és boldogabbak vagyunk.
Ne feledjék, nem az évnek, hanem nekünk kell boldogabbnak, szebbnek és jobbnak lennünk. Találjuk meg ezért a módját és lehetőségét annak, hogy megszabaduljunk attól, ami nem a miénk, ahhoz, hogy birtokba vehessük azt, amit létrehozunk, és ami a miénk.
Kívánok boldogabb, jobb embereket, sok örömmel és megelégedettséggel!
Kasza Izabella pszichológus
(Az írás megjelent a Vasárnap január 2-ai számának életmód rovatában.)
