Jubiláns papjaink: Küsmődi Attila

0
1236
A felújított templom átadásán. (Fotó: Moebius Engineering/Facebook)

Szamosújvár neve hallatán az erdélyi ember sok mindenre gondolhat: a valamikor örmény telepesekre és mai leszármazottaikra, a Világosító Gergely-búcsúra, na és Rózsa Sándorra meg az ő utolsó lakhelyére, a Martinuzzi-várból lett börtönre. Most azonban a régmúltról a jelenre fordítjuk a tekintetünket, jubiláns lelkipásztorainkat bemutató interjúsorozatunkban bemutatkozik Küsmődi Attila, Szamosújvár plébánosa

Milyen jelmondatot választott pappá szentelésekor, és miért éppen arra esett a választása?

Szentelési jelmondatom: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” Gyergyói gyermek- és ifjúkoromban Gergely István tiszti, majd Hajdó István pap bácsi idején, ministrálás közben érintett meg több szentírási mondat: „Jöjj, kövess engem”, „Emberek halászává teszlek téged”, illetve „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” Ezek mind nekem szóltak, úgy visszhangzott bennem, hogy: „Ezt cselekedd az én emlékezetemre!” Hát ezt nem tehetem, csak papként. Nem mondhatom ki ezeket a szavakat, csak papként.

Szólongatott az Úr, én meg hallottam is, de nem is akartam hallani. Hallottam a hívást, de az iskola mellett sportoltam, néptáncoltam, volt fontosabb dolgom is. Aztán lassan közeledett a tizedik osztály utáni felvételi, dönteni kellett, hogy hol tanulok tovább. Egy héten belül kétszer felvételiztem, Gyulafehérváron a kántoriskolában és otthon, a Salamon Ernő-líceumban. Mindkét helyre sikerült, ősszel pedig elmentem a kántoriskolába, amelynek elvégzése után elvittek katonának, az úgynevezett forradalmat ott éltük át. A változás után elöljáróim kiküldek Szegedre tanulni, ahol két év teológia után Bálint Lajos érsek úr kérésére a teológia mellett a könyvtár szakot is elvégeztem. Tanulmányaim alatt végig éreztem, hogy a papság egy olyan magasztos hivatás, amihez én vajmi kevés vagyok. Ha csak a szigorúan papi feladatokat nézzük: hogy jövök én ahhoz, hogy a világmindenség Urát az oltárra leesdjem, vagy a Szentháromság nevében oldozzak fel embereket?! Most is borsódzik a hátam… Egy ilyen helyzetben történt meg velem a következő dolog: behunyt szemmel láttam egy kezet magam előtt, amely magasba emeli az Oltáriszentséget. Normális esetben az ember ehhez a mozdulathoz az Oltáriszentség szerzésének szavait, „vegyétek és egyétek…”, asszociálja, nekem pedig nem az, hanem a bethesdai beteg szavai visszhangoztak: „Nincs emberem…” Nagyon elszégyelltem magam, sírtam, mint a kisgyermek, és beadtam a derekam. Ha nincs embered, ha neked én is jó vagyok, ha ló nincs, neked a szamár is jó, akkor ám legyen. De ez a te projekted, nem az enyém, hozzál ki belőle, amit tudsz… Azóta Raniero Cantalamessa atyától megtanultam, hogy a Szentírásban a test az életet jelenti, a vér pedig a halált. Amikor Jézus megtöri a kenyeret, és azt mondja, hogy ez az én testem, akkor az életét töri meg, és adja oda, amikor a borra mondja azt, hogy ez az ő vére, és kiosztja, akkor a „halálát”, meghalásait osztja szét. Minden átváltoztatáskor nekem is ezt kell tennem vele együtt, a saját életemet kell megtörnöm és adnom, nemcsak szóban, hanem a tettekben is. Tehát mindennapos feladat az „Ezt cselekedd az én emlékezetemre!”

Papi pályájának melyek voltak eddig a legmeghatározóbb mozzanatai?

Megmosolyogtató, de papi életem számomra meghatározó mozzanata brassói káplán koromban történt eset. Akik ismernek, tudják, hogy reverendát csak nagyon ritka alkalommal szoktam felvenni. Brassóban is így történt, a harmadikos hittanos gyerekek sem láttam rajtam reverendát az első szentgyónás napjáig. Szokás szerint ott zsibongtak a káplánlakások előtt, kiabálták, hogy „pap bácsi, mikor jön már?” Úgy gondoltam, hogy adjuk meg a módját, reverenda, kolláré, minden ami kell… Kiléptem a zsibongó gyerekek közé, mindenki lefagyott, elhallgatott és csodálkozott. Volt egy ikerpár közöttük, az egyikük megszólalt: „Pap bácsi, maga miért vett szoknyát, akkor miért nem tett fülbevalót is?” Első meglepetésemből felocsúdva, ráhagytam, hogy igazad van, gyertek, menjünk gyónni… Egy másik számomra meghatározó eset még papszentelés előtt történt. A gyergyói Hóvirág néptáncegyüttessel a testvérvárosban, Békésen léptünk fel. Apait-anyait beleadtunk. Az előadás után vonultunk a buszhoz, az úton találkoztunk egy kerekes székes beteget kísérő leányzóval. Szóba elegyedtünk, egy kis idő után megkérdezte tőlem, hogy én kispap vagyok-e. Nem kaptam levegőt… Mondtam neki, hogy igen, de találkoztunk már valahol? Nem. Akkor honnan tudja, hogy kispap vagyok? Ahogyan táncolok, onnan. Na, ezt se gondoltam volna soha, hogy lehet néptáncot táncolni úgy, hogy látszódjon belőle, hogy kispap vagyok… Előtte sem, azóta sem találkoztam az illetővel. Amit mondott azonban, az nyomott hagyott az életemben.

Ma mi okoz igazi örömet lelkipásztori szolgálatában?

A meghívásom történetéből felsejlik, hogy a kiemelt papi feladatoknak – szentmise, gyóntatás – az igazi megélése a fontos számomra. Amikor sikerül egy szentmisét személyes imaként legalább részben végigimádkozni, és nem rutinként végigmondani, vagy egy igazán mély szentgyónásban méltatlanként a Szentháromság nevében feloldozni, az számomra a mennyország előszobája. Szervezés, építkezés, pályázás, adminisztráció stb. is fontos, de a szentmise és a szentgyónás felülír mindent…

Melyek a mai papi élet legnagyobb kihívásai az ön számára?

A papi életem egyik legnagyobb kihívása számomra az, hogy hogyan tudok egy lenni a reám bízottak közül, ún. „juhszagú pásztornak” lenni, mégis megmaradni vezető embernek. Ezt nap mint nap tanulom. És mint tudjuk, a jó pap is holtig tanul, mégis bután hal meg…

Milyen módon töltekezik, pihen?

Mivel a papnak is fel kell frissülni, töltekezni kell, ezt én is megpróbálom most már a mai eszközöket használva megtenni. Elég sokat ülök számítógép előtt, és keresem, fogyasztom a jó tartalmakat. Laci atya (Varga László püspök) gondolatai, a családpasztorációs irodánk anyagai, Pál Feri atya, Pierbattista Pizzaballa, Lectio Divina és minden más szépség, amiből tanulni, mélyülni lehet… A pandémia óta az is megtanultam, hogy ha találok valami számomra szépséget, akkor azt megosztom másokkal is. Hátha őket is építeni fogja…

Születés helye és ideje: Gyergyószentmiklós, 1970. 11. 04.
Papszentelés helye és ideje: Gyergyószentmiklós, 1996. 07. 06.
Teológiai tanulmányok: 1990–1996, Szegedi Hittudományi Főiskola
Szolgálati helyek: Brassó (1997–1998), Verespatak (1998–2001), Szamosújvár (2001-től napjainkig)