Szentély az imaszándékokból: lezárták a Szent József-évet a Nagyváradi Egyházmegyében

0
1488
Fotók: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye Facebook-oldala

Böcskei László megyés püspök vezetésével december 9-én a nagyváradi egyházmegye papsága, a plébániák küldöttségei és a hívek közössége közösen zárták le a Szent József-évet.

Ferenc pápa 2020. december 8-án Patris Corde (Atyai szívvel) kezdetű apostoli levelében hirdette meg a Szent József-évet, abból az alkalomból, hogy Szent Józsefet, Mária jegyesét 150 éve nyilvánították a katolikus egyház védőszentjévé. A Szent József-évet lezáró ünnepséget december 9-én du. 5 órától tartották a nagyváradi székesegyházban. Az ünnepi szentmisén résztvevők dobozokban vitték el imaszándékaikat, melyekből egy szentélyt építettek — tudósít a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye Facebook-oldala.

Böcskei László megyés püspök köszöntőbeszédében úgy fogalmazott: Szent József az ő egyszerűségében, csendességében, rejtettségében ott volt, ahol az igazán nagy dolgok történtek. Az Úr Jézus megtestesülése csak az egyik lépés volt, ezt követte az ő befogadása családi környezetbe, a gondoskodás róla és felette, hogy aztán Isten akarata szerinti terv megvalósuljon az emberiség üdvözítésére.

Vass Csaba plébános, lazarista szerzetes az ünnepségre hívogató videóban elmondta: „Szent József mint a keresztény családok védőszentje egy hiteles, oltalmazó férfit alakít és oltalmazó férfiként áll minden nemzedék előtt példaként. Ma, amikor olyan nehéz példákat találni, amikor talán sokszor hiányzik az apakép a családból, az oltalmazó, nyugalmat, bizalmat teremtő férfikép talán hiányos. Fontos, hogy legyen egy olyan példakép, akihez lehet kötődni, hogy hogyan kell, főleg a fiúknak, aztán hiteles, szerető, oltalmazó apaként, férjként megélni a családi életet.

Vass Csaba lazarista szerzetes a Szent Katalin telepi fiatalokat arra ösztönözte, hogy írják le kéréseiket Szent Józsefnek. Gyarmati Noémi diák elmondta, ő mire fekteti a hangsúlyt: a Szent József-év alkalmából a családok egységéért szeretne imádkozni, és békéért, valamint azért, hogy összetartás legyen azokban a családokban is, ahol a szülők és a gyermekek más vallásúak. Az édesapákért is szeretne imádkozni, mondta, hiszen az ő szerepük is nagyon fontos a családban, főleg a kislányok életében nagyon meghatározó, hogy milyen apakép van előttük.