Akin átsütött az Isten Lelke

0
1572

Slachta Margit, a Szociális Testvérek Társaságának alapítója száműzetésben, az Amerikai Egyesült Államokban halt meg 1974. január 6-án. November 9-én hazahozták Magyarországra földi maradványait és december 7-én a Fiumei úti sírkert Nemzeti Emlékhely 10/2-es parcellájában temették újra, ünnepélyes keretek között, az eseményen az erdélyi kerület képviselői is jelen voltak.

A Fiumei úti sírkert a december délutáni szürkülésben megtelt fénnyel. Szeplőtelen Fogantatás előestéjén került szíve vágyott és örökös helyére Slachta Margit, a Szociális Testvérek Társaságának alapítója, miután a Barankovics Alapítvány kezdeményezésére a Szociális Testvérek Társasága és a Nemzeti Örökség Intézete közreműködésével november 9-én hazahozták Magyarországra Margit testvér földi maradványait.

Az ünnepi beszédek, a pillanat méltósága és a kegyelem súlya elénk varázsolták azt a Margit testvért, akinek a nyomán igyekszünk már közel száz éve hol kapaszkodni, hol futni, és akinek a tanításaiért nem szűnünk meg lelkesedni. Kővári Magdolna, közösségünk általános elöljárója beszédében rámutatott, hogy Margit testvér üzenete már a kezdetekben átívelt az országhatárokon túlra, gondolatait pedig rokoníthatjuk Ferenc pápáéval, aki a Fratelli tutti kezdetű enciklikájában írja: „Szeretet nélkül erényeink csak látszólagosak, és nem képesek fenntartani a közös életet” (91.) Slachta Margit olyan próféta, akin átsütött az Isten Lelke. Gazdag örökséget hagyott ránk, és ez hozzáférhető mindenki számára.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek személyes élményét osztotta meg az emlékező és ünneplő közösséggel. Kiemelte, hogy Margit testvér nemcsak szóban, de tettben is képviselte a keresztény szeretet eszményét. Dr. Németh Emma, a magyarországi kerület elöljárója kiemelte Margit testvér megalkuvásmentes elkötelezettségét a keresztény értékek mellett a politikai életben is, és bátorított arra is, hogy a halál kultúrája ellen nekünk is fel kell szólalnunk. Ezt a lelki nagyságot fejezte ki a gyászszertartás végén elhangzó Sík Sándor-vers:
Tudom, a mi törvényünk állani:
Mi vagyunk a Vezeték várai.
Nem tudjuk honnan, nem tudjuk kinek,
De rajtunk megyen át az Üzenet.
Az ismeretlen Igét hordja vállunk.
Bennünket ideállítottak. Állunk.

Hallgatva a méltatásokat, Credója súlyos szavait és szemlélve az előttünk levő koporsót parányiaknak éreztük magunkat, és kérdőn vizsgáltuk lelkünket: az örökkévalóság fényében apró tetteink elégségesnek bizonyulnak-e majd? De Margit testvér a síron túlról is bátorít minket: „Nekünk, minden egyesünknek megvan a maga missziója. Hogy ez kinél-kinél milyen formában jelenik meg, azt a jó Isten tudja. Nemcsak feltűnő, nagy feladatokat adó missziók vannak, szólhat a missziónk csak egyetlen emberhez is. Lehet a feladatom egészen kicsi, lehet a feladatom egészen nagy, lehet a feladatom könnyű, veszélytelen, de ha esetleg olyan missziót adna a jó Isten, amely természet szerint, tárgyilag felfogva félős, terhes, gondoljunk mindig arra, hogy emberé a munka, Istené az áldás.”

A decemberi hidegben nekünk, erdélyi és szlovákiai „szürkéknek” is megtelt a lelkünk melegséggel, az otthon, a hazaérkezés melegével. Kendője, melyet életének utolsó éveiben hordott, gondosan várt ránk, hogy azt magunkra öltve megérezhessük még inkább: Margit testvér hazaérkezett, ahogyan ígérte – „a Hazát itt hagyni nem akartam és nem akarom, de a kötelesség visz és hoz vissza”. És hazavár minket is.

Homa Ildikó
az erdélyi kerület elöljárója

Fotók: a Szociális Testvérek Társasága; Magyar Kurír