Érdemes a szórványban élni, érdemes a szórványban megmutatni Isten szeretetét

0
729

A Kárpát-medence szórványmagyarságának napját ünnepeljük november 15-én, emlékezvén Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének napjára. Az évfordulóra való tekintettel Szász Jánossal, a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Szórvány és Egyházmegye-átszervezési Bizottság titkárával beszélgettem a főegyházmegye szórványközösségeiről, papi szolgálata alatti tapasztalatairól a szórványban.

Mi a szórvány a főegyházmegyében?

A szórvány mindig jelen volt a közösségeknek az életében, már az apostoli korban is diaszpóráról lehetett beszélni, és ugyanígy a főegyházmegye életében is jelen van. A főegyházmegyének kilenc megyére terjed a területi elosztása, ebből három megye nem szórvány, ezekben valamilyen formában még többségben vannak katolikusok és a magyarság. Van, ahol kettős szórványi jelenlétről beszélhetünk, itt nemcsak vallási, hanem nyelvi szempontból is szórványt különböztetünk meg. Ez azt jelenti, hogy ezeken a vidékeken, településeken kevesebb a magyar és kevesebb a katolikus – kifejezetten kevesebbnek mondom, nem kisebbségnek, mert a kisebbség szót én nem szeretem, van egy pejoratív értelme is, mert aki szórványban van, nem azt jelenti, hogy kisebbségben van, hanem azt, hogy kevesebben vannak.

A szórvány valahol nem hátul van az egyházmegye életében, hanem egy védőbástyát, végvárat is jelent. A szórványosodás egy folyamat, és mi próbálunk mindent megtenni, hogy ez ne gyorsuljon, hanem lassabb legyen.

Ezért végvárnak is kell neveznünk a szórványt, ahol mindent meg kell tenni, hogy akik ott vannak, megmaradjanak a hitükben, nyelvükben és kultúrájukban. Természetesen sokszor átszervezésre, átgondolásra is szükség van, hogy hogyan is lehet az egyházmegyét területileg is átlátni, valahogy átfogóan irányítani, ez pedig nem egyszerű, még ott sem, ahol többség van, ahol nagyobb közösség van.

Az én elképzelésem, véleményem az, hogy nem a szórványt kell gyengíteni akár lelkipásztorok jelenléte szempontjából, hanem ahol tömbmagyarság, katolikusok vannak, ott kell úgy átszervezni, hogy a végvárakon legyen mindig valaki, aki jelen van, a jelenlétet biztosítja, bátorítja és szervezi, vezeti a magyarságában, katolikusságában kevesebb közösséget.

Élet a szórványban. Petrozsényban szolgált éveken keresztül: mint a tömb szülötte, mit tapasztalt ott?

1981-ben végeztem a teológiai tanulmányokat s lettem pap, majd egy évet voltam Kézdivásárhelyen lelkipásztor, a többi közel 40 évet szórványban töltöttem. Egyik szórvány tevékenységi helyem a Zsil-völgye volt, Petrozsény, ismertem a helyet, többször jártam ott, de mégis volt egy olyan érdekes zengése: Zsil-völgye… Oda hogy lehet menni, mit lehet ott tenni? Az ember megtapasztalhatta azt, hogy szórványban is sokat lehet tenni, de ehhez az kell, hogy az ember ott végezze a dolgát, ahol van, ott próbáljon mindent megtenni azért, hogy az a kis közösség, a szórvány közösség valóban végvárként éljen, és az emberek átérezzék azt, hogy Isten szeret minket, bárhol vagyunk, nem hagyott el minket.

A szórvány nem hátrány, hanem valamilyen formában egy állapot, és abban az állapotban kell élni, ott kell éltetni az evangéliumot és hirdetni azt, mennyire szeret Isten minket. Nemcsak hirdetni, hanem mindennapi gyakorlatban, cselekedetben ezt bizonyítani. Érdemes a szórványban élni, érdemes a szórványban megmutatni Isten szeretetét.

Kányádi Sándorral valamikor elég sokszor találkoztunk, neki volt egy nagyon érdekes története, ami nagyon talál a szórványra. Az édesapja hadirokkant volt az egyik lábára, és valamikor, amikor Sanyi bácsi készült Budapestre. Az édesapja elmondta neki, hova menjen, mert neki ott valamikor ortopéd cipőt készítettek, és az évekig jó volt, hátha még egy ilyen cipőt lehetne készíteni. Elment Sanyi bácsi a megadott címre, és valóban ott egy ortopéd műhely működött. Amikor elmondta, mit szeretne, hogy szeretné, megdöbbenéssel tapasztalta, hogy az aktákból előkerült a 20-30 évvel azelőtti megrendelés, ott volt a minta is, ami alapján készült a cipő. Természetesen akkor nem hozhatta haza az új párt, mert idő kellett az elkészítésére, de az édesapja nagyon örvendett és azt mondotta: Fiam, lehet, hogy lesz még nekem cipőm, de ami igazán fontos, hogy számon vagyunk tartva.

Azok számára, akik a szórványban élnek, fontos az, hogy a tömbmagyarság, tömbkatolikusság tartsa számon őket, tegyen meg mindent a segítésükre, mert sokszor a konkrét segítség is elkel.