Karácsony a Szent Péter téren: a fenyőfa a Dolomitokból, a betlehemi jászol Peruból érkezik

0
263
Hószagú fenyőfa érkezik a Dolomitokból az első havazás után. Fotó: ANSA/Vatican News

Az idei vatikáni karácsony hangulatát a Szent Péter téren az észak-olaszországi Trentino megyéből érkező fenyőfa és a dél-amerikai Andok-hegység perui térségének betlehemi jászla díszíti majd.

Október 28-án tette közzé Vatikán Városállam Kormányzósága a hírt az immár hagyományos karácsonyi betlehemes felállításáról. A zarándokok és turisták körében egyaránt közkedvelt Szent Péter téri betlehemi jászol a karácsonyfával valójában Szent II. János Pál pápának köszönhető, aki Róma püspökeként az örök városban és onnan továbbterjedve egész Olaszország szerte meghonosította a Közép- és Észak-Európára jellemző és oly kedves karácsonyi vallási népszokást, a karácsonyfa-állítást, a tövénél elhelyezett betlehemi jászollal.

Ebben az évben Peru Huancavelica tartományának Chopcca faluja küldi Rómába saját betlehemesét, hogy a tér közepén álló obeliszk előtt emlékeztessen a perui nép karácsonyi hitére. Ferenc pápa két hete, október 24-én vasárnap a déli Úrangyala imádság után a Szent Péter téren álló római perui közösséget köszöntve említette meg, hogy az ő országukból érkezik idén a betlehemi jászol. A perui hívek akkor a Milagros-i Szűzanya tiszteletére gyülekeztek össze. A Vatikánba érkező perui betlehemes 30 darabból áll, amelyet Huancavelica tartomány öt híres művésze készített.

A mintegy 28 méter magas méltóságteljes lucfenyő (Picea abies) az idén az észak-olaszországi Trentino megye Andalo falujából érkezik, mely a paganellai Dolomitok 1050 méteres magasfennsíkján fekszik. A lucfenyő a Fenntartható Erdőgazdálkodás trentinói fiókjától ered és egy helybéli delegáció kíséri, hogy a felállítása után gömb alakú természetes fadíszekkel ékesítsék. A karácsonyfa kivilágításáról a szokott módon a kormányzóság gondoskodik az Infrastrukturális és Szolgáltatási Igazgatóságán keresztül, alacsony energiafogyasztású LED rendszer alkalmazásával. A VI. Pál aula esetében a betlehemes ábrázolást Vicenza tartomány Gallio településének Szent Bertalan apostol plébániája és a páduai egyházmegye ifjúsági csoportja készíti el közös munkában.

A perui betlehemi jászol, miközben az ország kétszáz éves függetlenségének állít emléket, tartalmában az Andok népeinek életét mutatja be az üdvösség elnyerésére hívó egyetemes hivatás keretében. Isten Fia azért lesz emberré és ölt magára emberi alakot, hogy minden férfit és minden nőt megváltson, a Föld bármely nyelvű népéhez és kultúrájához tartozzanak is. A hagyományos betlehemes avatást és a karácsonyfa gyertyagyújtást a járvány terjedésének megakadályozása érdekében a Szent Péter téren tartják december 10-én, pénteken délután öt órakor. A szertartást Fernando Vérgez Alzaga érsek, a Vatikán Városállam Kormányzóságának elnöke vezeti. Ugyanezen a napon délelőtt Huancavelica, Andalo és Gallio küldöttségeit kihallgatáson fogadja Ferenc pápa az ajándékok hivatalos átadása alkalmából.  

A Szentcsalád színes kecsua öltözetben       

Az andoki betlehem létrehozása a Perui Püspöki Konferencia, a Huancavelicai Egyházmegye, a tartományi kormányzat, a külkereskedelmi és idegenforgalmi minisztérium, a külügyminisztérium, valamint Peru Szentszéki Nagykövetsége együttműködéséből született. A kisded Jézus, Szűz Mária, Szent József, a háromkirályok és a pásztorok szobrai életnagyságban készülnek főként kerámia és agavé faanyag felhasználásával, majd Chopcca jellegzetes népviseletébe öltöztetik őket. Jézus úgy fog kinézni, mint egy „Hilipuska” gyermek, akit azért hívnak így, mert a tipikus huancavelicai színes takaróba van bugyolálva és derekát „chumpi”, fonott öv fogja át. A háromkirályok nyeregtáskáit és zsákjait Huancavelica jellegzetes élelmiszereivel, köztük például édesburgonyával tömik degeszre.

A betlehemi jelenetben a Megváltó születését egy kicsi angyal jelenti be, aki a jellegzetes Wajrapuco nevű helyi fúvós hangszeren fog játszani. A betlehemi jászolban a helyi állatvilág tipikus képviselőit helyezik el, juhot, lámát és a madarak közül az andoki kondort, Peru nemzeti jelképét. Az avatási ünnepségen részt vesz Chopcca település küldöttsége is, hogy bemutassa saját kultúráját, hagyományait és néhány ősi, máig használatos munkaeszközt. A Chopcca egy 10 000 lelket számláló kecsua nyelvű közösség, amely Huancavelica megyei székhelytől keletre található, 3680 és 4500 méter közötti tengerszint feletti magasságban, egy olyan területen, amelyet a Qhapaq Ñan, az Inka Ösvény szel át. Életnagyságú alakok idézik fel a mindennapi életet, amint egy pásztor a vállán egy bárányt visz, egy lány pedig galambokat tart a kosarában. A csűrben a nyulak, csirkék együtt tanyáznak egy macska társaságában.

A „stallottónak” nevezett fészerben különféle eszközöket helyeznek el, amelyeket egykor a magasfennsík parasztjai használtak: fűrészeket, gereblyéket, kapákat, de egy köpülőt is, amellyel otthoni vaj készíthető, továbbá tejesedényeket és boros demizsonokat. A fészeren kívül vékony kőlapokból még egy nyúlketrecet is felállítanak, amiket a helyi cimbrai nyelven „Stoan platten”-nek hívnak és máig használatosak a házak közötti telekhatár és ösvények jelzésére. Látható lesz még egy fáskamra is, kivágott és száradófélben levő rönkökkel.

Bemutatkozik Andalo falu lakossága, ahonnan a karácsonyi fenyő származik. „Ntant che pòlsest va a tagliar su legna” szól egy helyi mondás, mely jellegzetes a helyiek szorgos magatartására: „Amíg pihensz, hasogass egy kis fát!” A Brenta Dolomitok és Paganella közötti zöld fennsíkon elmerülő Andalo falu környékét 1000 méter felett már inkább csak tűlevelű fákból álló erdők övezik. Ezekből az évszázados erdőkből választották ki azt a nagy lucfenyőt, amely a Szent Péter téren lesz felállítva és a karácsonyi időszak végéig látható lesz a betlehemi jászollal együtt 2022. január 9-ig, Urunk megkeresztelkedése vasárnapjáig.

Forrás: P. Vértesaljai László SJ/Vatican News

MEGOSZTÁS