Konferenciát tartottak a megtérésről a magyarországi jezsuiták

0
294
Fotó: Baranyai Béla

A megtérés egyszeri, megismételhetetlen pillanat vagy az egész életet átható folyamat? – erről a kérdésről rendeztek tematikus napot a magyar jezsuiták a Loyolai Szent Ignác ötszáz évvel ezelőtti megtérésére emlékező jubileumi esztendőben.

Sajgó Szabolcs házigazdaként köszöntve a megjelenteket arra emlékeztetett, hogy bár Jézus üzenetét sokan meghallották és meghallják napjainkban is, ám olyanok is vannak, akik úgy érzik, nincs közük hozzá – tudósít a november 6-án, a Párbeszéd Házában zajlott alkalomról a Magyar Kurír. A jezsuita szerzetes felhívta rendtársai figyelmét: ahhoz, hogy mások is észrevegyék a jézusi üzenet egzisztenciális jelentőségét, nekik, az egyház tagjainak is meg kell változniuk, meg kell térniük. Vizi E. Szilveszter akadémikus szerint – aki előadásában a tudomány és a hit kapcsolatáról beszélt – minden ember vallásosan születik, hiszen már élete kezdetén bizalommal fordul valaki, leginkább az édesanyja felé.

„Már az Ószövetség rámutat, hogy a Teremtő és a teremtett világ nem azonos. A természet megismerése ugyanakkor nem beavatkozás az isteni szférába. A tudós a folyamatok vizsgálata során rátalálhat a tökéletességre, észreveheti, hogy valami olyan áll a jelenségek hátterében, ami nem köthető a természeti világhoz” – emelte ki beszédében a Magyar Szent István-renddel éppen idén kitüntetett, kétszeres Széchenyi-díjas magyar orvos.

Jakabos Barnabás jezsuita szerzetes előadásában kiemelte: Szent Ignác a sebesülése után a világi vágyait vallásosakra cserélte, ám ez még nem volt valódi megtérés. Az ő életében is volt egy pillanat, amikor a szíve, a gondolkodása átfordult, ám megtérése mégsem pontszerű folyamat volt. Ahogyan Szent Pál esetében, nála is fontos volt az átalakító idő, a megtérés ugyanis egy sorozatos ajtónyitás. Ignác szerint ugyanis a Teremtőnek a sajátossága, hogy „belépjen, kijöjjön, mozdulást hozzon a lélekbe”. A résztvevők Lukácsy György tanúságtételét videófelvételről nézhették meg. Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készült a közmédia Ő és én című sorozata, amelynek egyik epizódjában az újságíró elmesélte, egy autóbaleset után volt egy megtérésélménye, ám ez még nem alakította át gyökeresen az életét. Ehhez szükség volt arra, hogy maga is lépéseket tegyen, amelynek eredményeként egész családjával megkeresztelkedett: „két oszlop közül kilépett a fényre”.

A találkozón Baán István görögkatolikus teológus az első keresztény századok megtérésértelmezéséről tartott előadást. Elmondta: ebből a korszakból származó személyes jellegű vallomásokkal alig találkozhatunk, kivételt jelent Karthágói Szent Ciprián és Szent Jusztinusz. Az előadó kiemelte: ebben a korban bizonyos foglalkozások művelőit alkalmatlannak tartották arra, hogy belépjenek a katekumenek sorába és elinduljanak a megtérés felé vezető úton. A bordélyház-tulajdonosnak, a kocsihajtónak, a gladiátoroktatónak, a mágusnak, a pénzhamisítónak is fel kellett hagynia a tevékenységével, de a pedagógusi foglalkozást is csak akkor lehetett folytatni, ha az illetőnek nem volt más megélhetése. A szobrász mesterséget például azért tartották akadálynak, mert az bálványokat farag. A korabeli embert elsősorban az evangéliumok, a csoportokban megélt testvériség és az egyéni tanúságtételek indították el a megtérés útján.

Jeges Mirjam karmelita-nővér Avilai Teréz megtéréséről beszélt. A megtérés szerinte sem pont-, sokkal inkább folyamatszerű, melynek során a növekedési krízisek újabb és újabb egyensúlyvesztéshez vezetnek, vagyis „érdemes vállalni egyfajta kreatív szétesést”. Ilyen Szent Teréz életében többször is előfordult; a legmélyebb válságot egy súlyos betegség okozta benne. Isten az évek során egyre teljesebb önátadásra hívta, lassan teljesen átvette élete felett az irányítást. Szent Teréz ezt így fogalmazta meg: „az Isten által belénk ültetett növényeket gondoznunk kell, hogy Isten szívesen keresse fel lelkünk kertjét”.

Görföl Tibor teológus előadásában két kortárs megtérő életét ismertette. Robert Lax (1915–2000) amerikai költő a megtérés azon útjára lépett, amelyet egyszerűsödésnek nevezhetünk. Azt kereste, hogy miként lehet a létezés tiszta tapasztalatára és gyakorlatára szert tenni. Ennek mintáját a halászokban és az akrobatákban találta meg. Lax élete szegényen élt, költészetében is egy új, rá jellemző egyszerű nyelvet kezdett használni. Dorothy Day (1897–1980) börtönbe került, ahol a társadalmi lét legmélyebb rétegeivel találkozott. Életében nagy változást hozott, amikor megszületett a gyermeke. Az ő megtérését társadalmi aktivitás követte, Day-t egy sajátos női életszentség jellemzi.

Az Ő és én sorozat második, a konferencián levetített kisfilmjében Gulyás Fruzsina látássérült – aki évek óta lélegeztető géppel él – tett tanúságot. Mint elmondta, gyakran imádkozik és figyel a jó Istenre, igyekszik észrevenni az élet szépségeit.

A jezsuita Javier Melloni előadásában kiemelte: a vallástörténészek szerint a beavatás célja az „ego összetörése”, ez pedig lehetőséget teremt arra, hogy lelkünkben „új helyeket keressünk fel”. A beavatás során szakítás történik az elsődleges identitással. Ennek első állomása az elvonulás, amely kizökkent a megszokott állapotunkból. A következő lépcsőfok az alászállás, amelynek során – Jung kifejezésével élve – szembenézünk az árnyékunkkal. Végül az új identitás felvétele következik. Ignác életében is megtaláljuk ezeket az állomásokat: a loyolai gyógyulás időszaka számára csak a barlang szája volt, Manresa jelentette a mélyét. Ott jutott el oda, hogy az aszkézis nem elég, teljes önátadásra van szükség.

Bálint Ágnes pszichológus is tartott előadást, elmondta: a tudomány is ismeri a hirtelen és a fokozatos megtérés jelenségét. Hangsúlyozta: a megtéréshez kell egyfajta „hajlam”, fogékonyság, készenléti állapot, emellett valamilyen váratlan történés. A kutatások szerint a megtérőknél gyakoriak a gyerekkorból eredő emocionális hiányok, a megtérést hosszan tartó krízis előzi meg, kiváltó oka pedig valamilyen aktuális stresszállapot. A megtérőknél ugyanakkor a kutatók tartós pozitív változást figyeltek meg a kapcsolatok, a munka és az egészségi állapot területén is. A megtérők közös tapasztalata volt az egységérzet, az érzelmi intenzitás, egyfajta világosság és önátadás megélése. Az ezt megtapasztaltak agyi hálózatai újrarendeződnek.

Laczkó Zsuzsanna, a Jézus Szíve Társaságának képviseletében imagyakorlatot tartott, majd az Ő és én sorozat következő tanúságtételében Lázár Kovács Ákost hallhatták a résztvevők. A kommunikáció- és médiaszakember szerint a tudás másodlagos a hithez képest, mert a hit nagyobb bizonyosságot nyújt. Számára a teljes magány megélésében jelent meg az Isten. A nap végén kerekasztal-beszélgetésre került sor Bálint Ágnes, Jakabos Barnabás SJ, Laczkó Zsuzsanna SJC, Majlát Tihamér, Sajgó Szabolcs SJ és Vizi E. Szilveszter részvételével. Itt hangzott el, hogy legtöbbször azért áll krízishelyzet a megtérés lménye mögött, mert a pozitív tapasztalatoknál az ezáltal megélt élményre figyelünk, és nem nézünk mögé, míg a traumák alkalmasak arra, hogy kizökkentsenek a megszokott gondolatvilágunkból.

Baranyai Béla