Közösségi összefogással készíttetnék el a Madonna másolatát az esztelneki ferencesek

0
1809

A közösség segítségét kérik az esztelneki ferencesek. Az 1750-ben – a csíksomlyói kegyszobor mintájára – faragott esztelneki Madonna másolatát szeretnék elkészíttetni a közelmúltban felújított kolostor kápolnájába. A kegyszobor másolatát decemberben, a száz évvel ezelőtt Esztelneken pusztító tűzvész évfordulóján áldanák meg.

Kéménytűz pusztított 1921. december 22-én éjjel a felsőháromszéki Esztelneken. Leégett a ferences kolostor és a templom, szinte minden a lángok martalékává vált. Csak a sekrestyében maradt épen egy faliszekrény, illetve a liturgikus ruhák és edények szekrénye. A templom romjai között „csupán egy Mária szobor maradt épen, a toronyból a harangok teljesen leolvadtak, aminél semmi sem bizonyítja jobban a tűz rettenetes voltát” – áll az esztelneki kolostor domus históriájában.

A csíksomlyói kegyszobor mintájára 1750-ben faragott esztelneki Madonna szobra máig ismeretlen módon és okból a tűzvész után Futásfalvára került. Valószínű, hogy ebben szerepet játszott az is, hogy a ferencesek 1930-ban elhagyták Esztelneket, és csak 1936-ban tértek vissza.

A futásfalvi Mária-szobor azonosságát az esztelneki szoborral az bizonyítja, hogy annak a hátlapján a következő felirat olvasható: „felállíttatott 1750. január 1. Az Esztelneki kolostor részére. 75 forint volt az ára.”

A tűzvész századik évfordulóján a megmenekült esztelneki Madonna kegyszobráról szeretnénk egy másolatot készíttetni a közelmúltban felújított esztelneki ferences kolostor kápolnájába. A szobormásolat elkészítéséhez számítunk a jóakaratú és adakozó emberek segítségére – mondta Kakucs Szilveszter, esztelneki házfelelős.

Az adományokat az alábbi bankszámlaszámra lehet utalni:
AZ INTÉZMÉNY MEGNEVEZÉSE:
ORDINUL FRANCISCANILOR DIN ESTELNIC
527143 – Estelnic, Nr. 163, Jud. Covasna

RON: RO13RNCB0127007532970001
EUR: RO29RNCB0127007532970004
SWIFT: RNCBROBU

Bank neve: BANCA COMERCIALA ROMANA TG Secuiesc P-ţa. Gábor Áron nr. 17. Tg. Secuiesc, jud. Covasna.
Átutaláskor tüntessék fel: „Esztelneki Madonna”

Hálás köszönettel: az esztelneki ferences testvérek

Fotók: Kakucs Szilveszter

MEGOSZTÁS